Visszavonult a Sopron Basket szerb kosarasa

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 14:20
Alekszandra Crvendakics a 2020-ban elhódított Magyar Kupával (Fotó: Dömötör Csaba)
Bejelentette visszavonulását Alekszandra Crvendakics, aki novemberben tért vissza a kupagyőztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatához.


A bajnoki negyedik klub szerdán közölte, hogy a mindössze 28 éves játékos hivatalosan is befejezte pályafutását.

„Köszönjük a csodás éveket, a megannyi örömteli pillanatot, melyet okoztál nekünk játékoddal második otthonodban, Sopronban! Minden jót kívánunk a civil életre!” – olvasható az egyesület közösségi oldalán.

A Sopron Basket januárban jelentette be, hogy közös megegyezéssel szüneteltetik a 188 centis kosaras szerződését, mert egyértelművé vált, hogy a térde nem bírja a terhelést.

A saját nevelésű játékos 18 évesen érkezett Sopronba, majd hat NB I-es szezont követően a francia Lyont, a spanyol Salamancát és török Mersint erősítette.

Tavaly júniusban a magyar negyedik hellyel zárult Európa-bajnokságon Crvendakics hat pontot dobott a magyarokkal szemben 81–75-re elvesztett csoportmeccsen.
 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik