MAROSI GERGELY 2016.03.03 12:55 Frissítve: 2016.03.03 13:45

Vicceltek a futballjukkal, most bárkit megvesznek, mert a vezető így akarja

Ha Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke nézte a mérkőzést, akkor elégedetten dőlhetett hátra. Az „ötvenmillió eurós” Alex Teixeira balról hozta befelé a labdát, majd tizenhétről eleresztett egy surranós lövést. A kapus lekéste, s a lelátón elszabadult a pokol, több mint harmincnégyezren őrjöngtek az új sztár gólját követően. A Csiangszu Szuning végül 3–2-re legyőzte dél-koreai ellenfelét az ázsiai Bajnokok Ligájában. A nagy sárkány felfalta a futballpiacot a télen, Kína olyan téttel szállt be, amit Európán kívüli bajnokságtól még sosem láttunk a labdarúgás történelmében. Pénteken indul a sztárokkal felturbózott Szuperliga 2016-os idénye. De lehet-e futballhatalmat teremteni hatalmi szóval – és rengeteg pénzzel? 

• A kínai futball hagyományosan kudarctörténet
• A szovjet stílusú sportiskolákra építő, egyéni sportágakat előtérbe helyező sportélet egyik kárvallottja a labdarúgás
• De minden megváltozik, ha a vezető futballbarát. Márpedig most az.
• Hszi Csin-ping főtitkár-elnök ötvenpontos futballreformot jelentett be.
• A helyi tőke vette az adást: politikai-gazdasági előnyökért megéri a labdarúgást támogatni.
• A pénz ömleni kezdett a sportba.
• Az „újgazdag” vevőnek a pénz nem számít: ez az ügynökök álma
• A feladat hatalmas: edzőket, játékosokat egyaránt nevelni kell, a kínai futball teljes rendszere reformra szorul.
• Mi az, amit látunk? A futball eldorádója? Hatalmas lufi?

„Persze, hogy aggasztó Kína előretörése. Úgy tűnik, elegendő pénz van arra, hogy felvásároljanak egy egész európai topbajnokságot, és elvigyék haza. Elég régen vagyunk ebben a sportban, hogy tisztában legyünk vele: ami történik, az a gazdasági hatalom megnyilvánulása. De nem tudom, mennyire erős az akarat. Nem tudom, mennyire erős a politikai eltökéltség. Ha nagyon erős – akkor nyilvánvalóan aggódnunk kell.”

Arsene Wenger szavai. Az Arsenal menedzserét a BBC kérdezte arról, aggasztó-e a Premier League-nek – a világ legtehetősebb labdarúgó-bajnokságának –, hogy döbbenetes mennyiségű kínai pénz áramlott be a télen a futballpiacra.

De elég-e az állami akarat és a rengeteg pénz, hogy megreformálja a futballéletet és az ország egész sportrendszerét? Meddig tart ki az akarat és a pénz? Ki viszi tovább a reformokat, ha már nem Hszi Csin-ping lesz a kormányrúdnál? Kiszállnak-e az üzletemberek akkor, ha már nem lehet politikai-gazdasági tőkét szerezni a futball támogatásával? Mi lesz Kína? Futballeldorádó, vagy megmarad válságzónának, és látjuk összeomlani az egyik legambiciózusabb projektet, amit a labdarúgásban valaha elindítottak?

———————————————————× ————————————————————

FUTBALL? NEM ÉRI MEG!

A kínai futball nem sikertörténet. Hiába a legtöbb nézőt vonzó sportág az országban a 20. század eleje óta, az eredménytelenség krónikus. A labdarúgás ráadásul sokáig mostohagyermek volt. Évtizedekig – amíg a Kínai NK nem volt tagja a FIFA-nak, sőt, ázsiai tagszervezetének sem – elszigeteltségben létezett. A kulturális forradalom is átgázolt a sportágon, szakemberek százait és játékosok ezreit kényszerítették sportáguk feladására (esetleg munka- és átnevelő táborokba), az infrastruktúra egy részét pedig szétrombolták. Az újjáépítés nem volt könnyű, és a merev állami rendszer sem segítette.

Adjuk át a szót Rowan Simonsnak, az ország futballját legjobban ismerő nyugati újságírónak, aki az 1980-as évek végén érkezett Kínába, és azóta is ott él. Könyvében, amely Bamboo Goalposts, azaz Bambuszkapufák néven jelent meg, leírta, milyen tortúrát jelentett a nyolcvanas években engedélyt kapni ahhoz, hogy gründoljanak egy amatőr helyi csapatot. Azaz: azt szerették volna megtenni, ami a tradicionálisan alulról szerveződő futballban a világ legtermészetesebb dolga. Máshol.

ELKEZDTEK LEMONDANI A FUTBALLRÓL
„A kínai emberek elkezdtek lemondani a futballról. Pekingben, Sanghajban vagy Kantonban sétálva valószínűbb, hogy kosárlabdázó srácokat látunk, mint futballozókat. Hogy miért? Mert a kínai kosárlabdának megvoltak a sikertörténetei, leginkább Jao Mingé, aki az NBA-ben is sztár lett. Hasonló futballkarrierre nincs példa. Így azokat a srácokat, akik focizni kezdenek, nem is bátorítják. A fiataloknak azt mondják, koncentráljanak a tanulmányaikra. A gazdaság tovább növekszik, tanulj jól, és minden esélyed meglesz rá, hogy egy jól fizető állást kapsz – hangzik a tanács.” (David Bartram: A papírtigris. Megjelent a Blizzard magazin 6. számában, 2012)

„Mike azt mondta, nagyjából ugyanannyi esélyem van futballcsapatot alapítani Kínában, mint saját politikai pártot. A szabályok szerint tíz vagy több fő részvételével zajló találkozóhoz engedélyt kell kérni. Elméletben egy spontán kispályás futballmeccs egy bíróval már a tiltott kategóriába esett, nem beszélve a nagypályás mérkőzésekről! Röviden: a kínai szabályok azt eredményezték, hogy nem lehetett szervezett keretek között játszani, ha nem voltál az elit sportrendszer egy klubjának, vagy egy állami egységnek a tagja. Mi az ördög folyik itt? A FIFA állami beavatkozást tiltó szabályainak merőben ellentmondva a kínai állam tulajdonképpen a futball alapvető építőkövét – a spontán mérkőzéseket – tiltotta meg a csoportos találkozási tilalom fenntartásával. Nagy-Britannia a középkor óta nem látott hasonlót. Mint gyorsan megtanultam, Kínában minden kezdeményezés fölülről jön, ez pedig az alulról építkező, grassroots mozgalmak halálát jelenti.”

Simons végül 2001-ben jutott el a klubalapításig, és a mai napig állítja: amíg nem lesz meg a kínai futballpiramis alja, az ország labdarúgása kudarcra van kárhoztatva.

Ami fölülről jött évtizedekig Kínában, az nem a futballnak kedvezett. Nem is a csapatsportágaknak. A Kínai Népköztársaság 1984-ben jelent meg a nyári olimpiákon, az ötkarikás szereplés attól fogva nemzeti büszkeség tárgya és politikai tőke. Kína azóta 201 aranyérmet nyert. Csapatsportban kettőt.

Ennél jobban nem is lehetne jelezni, mennyire az egyéni sportokra, illetve a merev, szovjet alapú, az adott sportág űzésére célirányosan kiválasztott élversenyzőket nevelő sportiskolai rendszerre épít a kínai sport. Csakhogy ez a rendszer nem működik a csapatsportokban, melyeket ráadásul az olimpiacentrikus modell miatt nem is érte meg támogatni.

Az éremközpontú számítás szerint egy futballarany ugyanannyit ér, mint egy tornaarany. Csak míg labdarúgásban az olimpiákon kiosztott aranyak száma kettő, tornában tizennégy. Melyik sportágat éri meg „nyomni”, amelyben kevesebb befektetéssel több arany „szüretelhető”? A kettő közül nyilván a tornát.

Már ameddig az ország vezetője úgy gondolja. Kínának másodszor van futballbarát első embere. Az első Teng Hsziao-ping volt, aki diákként 1924-ben még a párizsi olimpiai labdarúgótornára is kilátogatott, és sosem titkolta rajongását. A második a mostani elnök-főtitkár, Hszi Csin-ping, aki nemcsak rajongó. Személyes projektjévé tette a kínai futball fellendítését. Márpedig amerre az első ember megy, az országnak is követnie kell. És ez sok mindent megváltoztatott.

———————————————————× ————————————————————

Lesz-e büszkeség tárgya a kínai futball? (Fotó: Reuters)

REFORMCSOMAG

Jegyezzünk fel egy fontos dátumot: 2015. március 16. Hszi Csin-ping és az Államtanács ekkor jelentette be ötvenpontos futballreformtervét, amely a labdarúgás minden szintjére kihat. A sportág már korábban bekerült az iskolai tantervbe, a hosszú távú elképzelések szerint ötvenezer iskolában szervezik meg a labdarúgóéletet, fejlesztik az infrastruktúrát, az edző- és játékosképzést, a cél pedig a világbajnokság megrendezése és az áttörés a nemzetközi elitbe.

„Az Államtanács közzéteszi a Kínai Futballreform- és Fejlesztési Programot. A Központi Bizottság és az Államtanács megegyezett ennek elemeiről, és kívánja a program végrehajtását” – kezdődik az ettől fogva „kötelező érvényű” akcióterv bemutatása, mely a szövetség munkájától a szabadidős futballig a játék minden elemére kiterjed. A kommunista ifjúsági szervezeteknek, a szakszervezeteknek, a nőszervezeteknek és minden más nagy szervezetnek a jövőben kötelessége támogatni a labdarúgást.

EZT MONDJA A SPORTKÖZGAZDÁSZ

„A minta adva van, nem kell messzire menniük: ahogy Japán és Dél-Korea felépítette a maga futballját szinte a semmiből, az Kína számára könnyedén másolható, csak éppen sokkal több pénzt tudnak ennek szolgálatába állítani, így azon sem kell meglepődni, ha hosszú távon sikeresebbek is lesznek.

A kínai futball nem lesz gagyi termék – tessék komolyan venni.” (Szabados Gábor blogbejegyzése a kínai labdarúgásról – Futball – Made in China)

 

A kétezres évek végi korrupciós és bundabotrányok, fogadási csalások és állami „rendrakás” – ezt még az előző vezető, Hu Csin-tao vezényelte le – után a kínai vezetés lehetőséget lát egy átfogó újjáépítésre, ám nem fukarkodik a kritikával.

„Bizonyos fokig hatásosak voltak az előző reformok, de a futball nem megfelelő támogatása, a játék jellegzetességeinek figyelmen kívül hagyása, a gyors sikerek hajszolása negatív eredményeket hozott. Futballunk szervezete és menedzsmentje fejletlen. Kevés a szakember és nem megfelelő a felügyelet, a labdarúgás társadalmi alapja gyenge” – szerepel a dokumentumban, amely „alapjaiban hibásnak” nevezi a kínai futball rendszerét.

Van hát min javítani.

„Az elnök felvázolta a víziót. De ennek átültetése a gyakorlatba már óriási kihívás. Nincs elég megfelelő pálya. Nem elég jók az edzők, akik a gyerekeket képzik. Eddig sosem volt meg az akarat egy ilyen átfogó reformra, évtizedekig nem oldották meg a futballban fennálló problémákat. Ez az első hosszú távú terv a kínai futball fellendítésére. Korábban két-, három-, négyéves ciklusokban gondolkodtak. Most ez megváltozott, és az elnök támogatása döntő fontosságú” – vélekedett a már idézett Rowan Simons a kínai állami televízióban.

„Azzal, hogy az elnök ilyen reformtervvel állt elő, a hátsó oldalakra száműzött futballt a címoldalakra vitte. Emberemlékezet óta nem történt ilyen. Kicsit félelmetes ez a változás, és iszonyatos nyomás lesz a játékosokon, a tisztviselőkön, hogy megfeleljenek az elvárásoknak” – így beszélgetőtársa, Mark Dreyer, a China Sports Insider alapítója.

———————————————————× ————————————————————

Kellő rúgás: itt épp a gael futballt gyakorolja Hszi Csin-ping, de személyes kedvence a labdarúgás (Fotó: Reuters)

JÓ PONTOKAT SZEREZNI A POLITIKUSOKNÁL

Azzal, hogy Hszi Csin-ping személyes projektjeként kezeli a reformot („A futball a modern társadalom örömének az alapja” – fogalmazott), a labdarúgás minden korábbinál nagyobb támogatást kap. A reformterv egyik pontja a „pénzügyi befektetés növelését” jelöli meg célnak. Nézzünk rá a téli átigazolásokra, és állapítsuk meg: ez bizony így is történt.

HÁROM KÍVÁNSÁG
Hszi Csin-pinget még 2011-ben megkérdezték, mi a három legfőbb személyes ambíciója? Mindhárom válasz a futballhoz kötődött.
1. Kijutni a világbajnokságra
2. Megrendezni a világbajnokságot
3. Megnyerni a világbajnokságot

A kínai mágnások – már akit érdekelt közülük a futball – hagyományosan egy helyi csapat mellé álltak. Hogy egy tipikus példát említsünk: a talieni születésű, a kétezres évek közepére Kína nyolcadik leggazdagabb emberévé váló Hszü Ming a város első emberével, Po Hszi-lajjal ápolt szoros kapcsolatokat.

A labdarúgásbarát városvezető építkezési beruházásokhoz segítette hozzá az üzletembert, aki „cserébe” beszállt a helyi futballba, majd 2000-ben átvette a város sikercsapatát, amelyet Talien Sitöre (az angol átírás, Dalian Shide jobban ismert) nevezett át. 2012-ben aztán előbb a polgármester pártfogó, majd a milliárdos bukott meg – a vád mindkét esetben korrupció –, a nyolc bajnoki címet szerző csapatot pedig felszámolták. Hszü Ming tavaly decemberben börtönben, némileg gyanús körülmények között (hivatalosan szívrohamban) hunyt el.

A bukás nem törvényszerű, de a példából is látszik: egy üzletember politikai és üzleti tőkét kovácsolhat abból, ha egy épp támogatott sportág mellé áll. Azzal, hogy a vezetés prioritássá tette a futballkérdést, egyértelművé vált: most már megéri beszállni a sportágba, sőt, már nemcsak helyi, hanem országos vezetői szinten is jó pontokat lehet szerezni ezzel. A befektetési kedvet a korábbi botrányok utáni durva rendrakás is elősegítette.

A legnagyobb kínai mágnások elkezdték bevásárolni magukat a futballba, nem csupán otthon, hanem külföldön is. Vang Csian-lin, a Wanda Group tulajdonosa hazai szponzorációs tevékenysége után többségi tulajdonrészhez jutott a svájci Infront Sports & Media sportmarketingcégben, majd húszszázalékos tulajdonrészt szerzett az Atlético Madridban, okként pedig azt jelölte meg, hogy „az állami vezetők törődnek a futballal, és többször is megkerestek”. A vezetők alighanem azt sugallták, hogy jó ötlet lenne befektetni a labdarúgásba – akár külföldön is.

Az állami akarat (és a befektetőknek biztosított jelentős adókedvezmények) hatása látványos: a pénz dőlni kezdett.

———————————————————× ————————————————————

PÉNZÖZÖN

A helyi tőke beszállása mellett a kínai „roham” másik katalizátora a televíziós közvetítések jogdíjának döbbenetes emelkedése. A 2015 őszén a Manchester City résztulajdonosává váló China Media Capital (CMC) által létrehozott vadonatúj, Ti'ao Power névre hallgató médiavállalat a korábbi összeg több mint huszonötszöröséért, nyolcmilliárd jüanért (349 milliárd forintért) vette meg a következő öt évre a Kínai Szuperligára (CSL) vonatkozó jogokat. A klubok hirtelen korábban elképzelhetetlen összegekből kezdhettek gazdálkodni, és szórni is kezdték a pénzt, mintha nem lenne holnap.

A kínai egyletek 2016 telén többet költöttek játékosvásárlásra, mint bármely más liga csapatai a világon – még az angol Premier League sem bírta a pénzszórási versenyt. Az öt szezonnal ezelőttihez képest a bajnokság klubjainak játékosvásárlásra fordított kiadása nagyjából a tizenötszörösére nőtt, az átigazolási rekord négyszer dőlt meg a télen, végül Alex Teixeira lett a rekorder – a brazil játékost a Csiangszu Szuning ötvenmillió euróért vitte Kínába, simán túlígérve a Liverpoolt. Na, de kinek jó ez?

———————————————————× ————————————————————

ÜGYNÖKÖK ÁLMA: NAIV, GAZDAG VEVŐ

Színvonalában a kínai liga még Ázsián belül sem számít a legvonzóbbnak. Fizetésileg viszont már igen. Ahogy Jürgen Klopp fogalmazott, „ha huszonhat évesen kapsz egy ilyen ajánlatot [mint Teixeira], akkor azt bizony megfontolod!” Kérdéses, hogy az eszelős összegekért megvásárolt új légiósok közül hányan maradnak hosszú távon a Kínai Szuperligában, mindenesetre a fizetést mindenki elégedetten vágja majd zsebre. Még ha egyes sztárigazolások arcán nem is a felhőtlen öröm tükröződött, amikor bemutatták őket új munkaadójuknál.

PÉNZÜGYI FEKETE LYUK

„A futball egy pénzügyi fekete lyuk Kínában, nyeli a pénzt és az erőforrásokat, profit meg sehol. De a nagy cégek politikai tőkét kovácsolnak a labdarúgás támogatásából. Már Hszi Csin-ping hatalomra kerülése előtt ez volt a helyzet. A jó ég tudja, hogy fenntartható-e ez így. A világfutballban nincs olyan nagy liga, amely ilyen üzleti modellen alapulna, és nekem úgy tűnik, fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet. A robbanás elkerülhetetlen volt a befektetések miatt, de nem tudnám megmondani, hogy lesz-e valaha olyan kínai bajnokság, amely versenyre kelhet a pályán és azon kívül az európai topligákkal.” (Cameron Wilson, a Wild East Football alapítója, szakíró)

 

Mivel sportszakmailag nem a legvonzóbb Kína, a pénzzel tud mindenkire hatni, a pénzköltés pedig egyelőre megállíthatatlan, és ezt nagyon szívesen veszik az eladók.

A rendszeresen anyagi gondokkal küszködő brazil gárdák nagyon szívesen látják a kínai vevőket, akik messze túlígérik az európaiakat, a játékosügynökök pedig támogatják az üzletek létrejöttét, tudván, az ázsiai ország csapatainak képviselői egyelőre naiv tárgyaló félnek bizonyulnak, és nagyon is bőkezűek.

„A kínaiak elkezdtek befutott brazil sztárokat szerződtetni. Nincs módunk arra, hogy ezt megállítsuk. Ez gazdaság. Nem futball” – kesergett a Cruzeiro sportigazgatója, Thiago Scuro a New York Timesnak.

Az európai kluboknak tökéletes „sittlerakó” Kína – megszabadulhatnak azon remek képességű, ám átigazolásuk után „besült”, igen magas fizetésű játékosoktól, akiket a kontinensen csak veszteséggel lehetne elsózni.

Hogy hozzunk egy példát: az Atlético Madrid 35 millió euróért vette meg a Porto sztárcsatárát, Jackson Martínezt. A kolumbiai ősze pocsék volt – 22 tétmeccsen 3 gólt szerzett –, magas vételára és fizetése pedig garancia arra, hogy épeszű csapat nem veszi meg az Atlétitól a 35 milliót megközelítő összegért. Az ázsiai BL-győztes Kuangcsou Evergrande 42 milliót fizetett, és Madridban aligha kellett bárkit is győzködni arról, hogy rábólintsanak az ajánlatra...

„Kína a naiv új vásárló ezen a viszonylag kis piacon, és képtelen megfelelően alkudni a labdarúgás szuperügynökeivel, akik szakmájuk mesterei. Ráadásul a pénzszórás oka, hogy a klubok az elnök kedvében akarnak járni. A pénz nem akadály, ez a cél mindent megér” – vélekedik Simons, aki szerint a kínai klubokat jelenleg úgy húzzák le, ahogy akarják.

Az ügynökök pedig figyelnek. A futballvilág egyik leghíresebb ügynöke, Jorge Mendes kínai befektetőt vett be cégébe, a GestiFute-ba, a nagy brazil cégek sorra viszik embereiket az országba – amíg a pénz kitart, a játékosbeáramlás is biztosítva lesz.

———————————————————× ————————————————————

Kínai futballvalóság I.: meccs a porban (Fotó: Reuters)

ELDORÁDÓ VAGY GIGANTIKUS KUDARC?

„Kína lett a futball eldorádója” – jegyezte meg szárazon a brazil szövetségi kapitány, Dunga, amikor látta, hogy hazája legjobb korban levő, európai karrierlehetőség előtt álló játékosai sorra Kína felé veszik az irányt.

Eldorádó egyelőre vonzónak tűnik. Gigászi fizetések és átigazolási díjak, hatalmas piac, rajongók tízezrei a meccseken, állami hátszél – mindez biztosítva van. Ráadásul a kínaiaknak nem kell olyan korlátozásokkal megküzdeniük, mint a prominens európai kluboknak (pénzügyi fair play) vagy az észak-amerikai riválisoknak (az MLS fizetési sapkával dolgozik). Akkor hol lehetnek a buktatók?

Kezdjük az alapoknál. A reformtervezet nem véletlenül kezeli központi kérdésként a nevelést, a szakértők egybehangzó véleménye szerint ugyanis ezen a területen óriási a lemaradás. Nemcsak külföldi trénereket kell az országba hozni, a helyi edzőket is nevelni kell.

„Amikor megérkeztünk, azt láttuk, hogy a kínai edzők katonai módszerekkel gyötrik a gyerekeket” – vélekedett a Financial Timesnak adott interjújában az ország legnagyobb akadémiáján, az Evergrande komplexumában dolgozó argentin tréner, Guillermo Trama.

A Real Madrid által támogatott, 2400 fiatalt befogadó, 24 külföldi edzőt alkalmazó akadémia vezetőségének korábban több helyi edzőt is a gyerekek rendszeres bántalmazása miatt kellett elbocsátania. Trama megállapítása szerint valami kulcsfontosságú hiányzik még a legjobb kínai játékosokból is egyelőre, ezért szükséges az edzők (újra)edukálása és a játékosok mentalitásának megváltoztatása.

„A passzok időzítése, a lövések időzítése, a beindulásoké – a kínai játékosok rendszeresen rossz döntéseket hoznak ezekben az esetekben a pályán” – mondta.

A mentalitásváltoztatás pedig lassú, nagyon lassú munka lesz – e nélkül kevés a sansz a magas színvonalú építkezésre.

Kínai futballvalóság II.: néhány az Evergrande akadémiájának ötven pályája közül (Fotó: Reuters)

Kérdés, a kinevelt fiatalok mennyi lehetőséget kapnak a csapatoknál. A kínai liga szabályzata öt légiósban korlátozza a pályára küldhető külföldiek számát, viszont egyes kulcsfontosságú posztokon alig-alig találni hazai játékost.

„Egy kicsit a huszonkettes csapdájának érzem a jelenlegi helyzetet. Dől a pénz, jönnek a sztártámadók, de épp ezért minden rajtunk, külföldi csatárokon múlik a támadóharmadban. A hazai nevelésű játékosok háttérbe szorulnak. Hatalmas befektetés érkezett a futballba, ám nem tudom megmondani, ez valóban segíti-e a ligát. Az erő és az akarat megvan. Ha a kínaiak nagyon akarnak valamit, akkor megszerzik, és amikor már nem akarnak valamit, akkor eldobják. A liga olyan, mint egy forgóajtó, jönnek-mennek folyamatosan a légiósok” – vázolta a helyzetet az ausztrálok veterán támadója, Tim Cahill, aki belülről élte át a kínai futballrobbanást. Cahill úgy véli, a kínaiak már eddig sem álltak túl jól támadójátékosokkal – kontinentális sikertelenségük egyik okaként is ezt jelölte meg –, és ezen csak ront a féktelen vásárlás.

„Nem minden légiós éri meg a pénzét, és ha minden eszközt a nagy nevek megvásárlására fordítanak, az nem sokat lendít a helyi futballon. A kínai labdarúgásnak arra van szüksége, hogy több olyan játékost neveljen ki, aki külföldre, magasabb futballkultúrájú országokba igazolhat. Ha ezt megtesszük, talán nem kell elképesztő összegeket fizetnünk külföldi sztárokért”fogalmazta meg kételyeit az angol Premier League első kínai gólszerzője, Szun Csi-haj.

A rekordigazolás Alex Teixeirát az ázsiai BL-ben sem kímélik (Fotó: AFP)

Kérdőjel a kulturális különbségekből is adódik. A teljesen idegen közegbe kerülő légiósok vajon meddig bírják Kínában? Hosszú esztendőkig maradnak, óriási rajongótábort kialakítva, vagy egy év után máris kifordulnak a forgóajtón? Az építkezést csak az előbbi segítené igazán, bár most úgy tűnik, mindig lesz pénz pótolni a távozókat.

Meddig tud kiteljesedni a kínai futballreform?

A kínai futball eléri Japán vagy Dél-Korea szintjét, de ennél feljebb nem jut   (738)
Meglesz, amit a főtitkár akar: Kína a világelit tagjává válik   (206)
Reformterv ide, reformterv oda, nem lesz változás   (181)
Összes szavazat: 1125
Szavazás kezdete: 2016. 03. 03
 

A jelenlegi modell hosszú távon valószínűleg fenntarthatatlan. A befektetők tisztában vannak azzal, hogy a főtitkár már rövid és középtávon is eredményeket akar látni, a látványos presztízsvásárlásokkal pedig ezeket a – kontinentális versenyképességet célzó – célkitűzéseket teljesíteni lehet.

Hogy lehet-e teljesíteni azokat a terveket is, amelyek a kínai futballnemzet megteremtését irányozzák elő? Ez még nagyobb kérdés. A labdarúgás bizonyos tekintetben tradicionalista, zárt körnek számít – betörni „kívülről” a nagyok közé nem igazán sikerült egyik nemzetnek sem, amely nem minősül hagyományosan „futballországnak.” Igaz, talán senki sem fektetett bele annyi pénzt és energiát, mint most a kínaiak. Márpedig ha ők nagyon akarnak valamit...

De mi lesz akkor, ha már nem lesz Hszi Csin-ping, az utódja pedig nem szereti a labdarúgást? Kipukkad a kínai lufi?

Alighanem ez a legnagyobb kérdés mind közül.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.11.22 14:14:25

Minden más foci KÁNTOR BARNABÁS

Még a pápának is levelet írtak, a lenéző mosolyokból pedig erőt merítettek.

2016.12.04 10:40:43

Minden más foci nemzetisport.hu

Szakadó esőben búcsúztatták a Chapecoense „hősi” halottait • „Néhány vásárlómat soha többet nem látom.”

2016.11.29 15:35:31

Minden más foci VERES VIKTOR

A pilóta „priority landing”-et, vagyis elsőbbségi leszállást kért a medellíni toronytól, de már...

2016.11.26 14:17:19

Minden más foci nemzetisport.hu

Mini José 19 évesen leírta a bosnyák kapitánynak, milyen kezdővel állnak ki Besicék a vb-n.