Válogatott: „Magyarországon görcsösek; semmi extrát nem kell tennünk a továbbjutáshoz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 21:03
null
„Magyarországon görcsösek; semmi extrát nem kell tennünk a továbbjutáshoz” (Fotó: Hegedüs Gábor)
A norvégok november 12-én fogadják a mieinket a labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. Ennek apropóján a Dagbladet újságírója hazája esélyeit latolgatta.  

 

„Egy terület van, ahol a magyar válogatott biztosan jobban áll, mint a norvégok: a FIFA-világranglistán (Norvégia a 34. helyen található a legfrissebb rangsor szerint, eggyel a mienk mögött – a szerk.). A szövetségi kapitány feladata a józanság és az ellenfél tisztelete” – olvasható a dagbladet.no honlapján Morten Pedersen elemzése.

„Azért jegyezzük meg, az ilyen listák nem mindig felelnek meg az igazságnak a nemzetközi labdarúgásban. Az edzői stáb előtt ott a lehetőség arra, amiért közel 21 hónapja dolgozik, amióta Olaszország és Horvátország mögött megcélozta a csoport harmadik helyét. Most megkaptuk az esélyt, hogy befejezzük a munkát.”

„Ezért voltunk boldogok, amikor a pótselejtező sorsolásán a magyar válogatott jutott nekünk, és nem a svédek, az ukránok vagy a bosnyákok. Ezért maradt higgadt – és unalmas – a stáb. Olyan ellenfelet kaptunk, amilyenről korábban álmodtunk. Mi a horvátok és az olaszok mögött 19 pontot szerezve végeztünk a harmadik helyen, míg a magyar csapat 16 egységéből tizenkettőt Feröer és Finnország ellen gyűjtött be, így lett harmadik Észak-Írország és Románia mögött. A különbség nem kicsi, hanem jelentős.”

„Hogy őszinte legyek, mindenki Magyarországot szerette volna megkapni a pótselejtezőben, és mi kaptuk meg. Optimisták lehetünk, hiszen az az igazság, hogy Bernd Storck együttese a csoportkör végén óriási mentális csapást szenvedett el, fél lábbal tulajdonképpen már Franciaországban érezhette magát, de a végén minden rosszul alakult. Ezzel szemben az olaszok elleni zakó nekünk semmit sem jelentett. Az a vereség csupán szálka az ujjunkban. Ezt tudják a magyarok, s tudjuk mi is.”

„Semmi extrát sem kell tennünk a két mérkőzésen ahhoz, hogy továbbjussunk, egyszerűen annak a gárdának kell lennünk, amely idegenben legyőzte Bulgáriát, és amely otthon nyert a horvátok ellen, valamint nagyon igyekezett Olaszországot meglepni a záró fordulóban. Magyarországon kissé görcsösek, és valami pluszt próbálnak adni azzal, hogy bajnoki fordulót halasztanak el, mi viszont csak önmagunk vagyunk, ennyi.”

„Hazai pályán fegyelmezettnek kell maradnunk és szervezetten játszanunk, nem szabad gólt kapni. Ha ez sikerül, úgy gondolom, jönni fog a találat is, amelyre szükségünk van. Az egy nulla bőven benne van. Ha ezzel az eredménnyel megyünk Budapestre, az remek lenne.”

„Ebben kell hinnünk, elsősorban azért is, mert idén hét mérkőzésen csak kétszer találtak be ellenünk, másodsorban pedig minden alkalommal mi szereztünk először gólt, még Rómában is – igaz, aztán kikaptunk. Én azt mondom, hatvan százalék esélyünk van a továbbjutásra.”

A norvégok november 12-én fogadják a mieinket az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, míg a visszavágóra három nappal később kerül sor a Ferencváros stadionjában. Mindkét találkozó 20.45 órakor kezdődik.

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Banai Dávid (Újpest), Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe), Nagy Gergely (Vasas)
Védők:
Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik