HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2010.10.08 10:52 Frissítve: 2015.03.05 01:06

Egervári Sándor: Támadni kell!

A magyar labdarúgó-válogatottban várhatóan öt támadójátékos kap helyet a San Marino elleni mai Eb-selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta, valamelyest más rendszerben küldi pályára csapatát, mint eddig, ugyanis támadóbb szellemű játékra készül.

Gera zoltánék jó hangulatban készültek a mai mérkőzésre (Fotó: Németh Ferenc)

„Annyit elárulhatok: nagy meglepetésre nem kell számítani – mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak a San Marino ellen várható kezdőcsapattal kapcsolatban.  – Valamelyest más rendszerben játszunk San Marino ellen, hiszen támadóbb szellemben kell fellépnünk, de konkrét csapatot ne várjanak tőlem. Az összeállítás kilencvenkilenc, a rendszer viszont már százszázalékosan összeállt a fejemben."

A KEZDŐCSAPAT
Egervári Sándor kezdőcsapata San Marino ellen megegyezik a Nemzeti Sport által jósoltakkal. További részleteket ide kattintva olvashat!

A kapitány ugyan nem említett neveket, ám azt már korábban elmondta, hogy Szalai Ádámra kezdőként számít (a Mainz légiósa először lehet kezdő a nemzeti csapatban), míg rajta kívül még négyen, Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Koman Vladimir és Rudolf Gergely alkothatja a támadószekciónkat

Jó hír, hogy az együttesben egyetlen sérült futballista sincs, igaz, így is lesznek hiányzóink, ugyanis Lázár Pál és Lipták Zoltán eltiltás miatt nem játszhat.

„Örömteli, hogy többen is jó formában várják a mérkőzést. A magyar futball esetében az utóbbi időben vajmi keveset beszélhettünk kötelező győzelemről, a San Marino elleni meccs kapcsán mégis így vélekedhetünk. Reális esélyünk van a három pont megszerzésére, de fel kell készülnünk rá, hogy az ellenfél masszívan fog védekezni. Biztos vagyok benne, hogy olykor nyolc-kilenc játékosuk is a saját tizenhatosukra tömörül, nem lesz könnyű ezt a falat feltörni"  – nyilatkozta Egervári Sándor, aki korábban az olasz catenaccióhoz hasonlította mai ellenfelünk védekezését.

A szakember hozzátette, a csapat túl van a Huszti-levélen, és az a legfontosabb céljuk, hogy kiszolgálják a közönséget.

„Mindenre felkészültünk. Megfordult a fejemben, hogy ha úgy alakulna a mérkőzés, pihentetnék néhány futballistát a finnek elleni keddi meccsre, de nem ez a lényeg. Ennél sokkal fontosabb, hogy kiszolgáljuk a közönséget. A két találkozót illetően nem lennék elégedetlen, ha négy ponttal zárnánk, de most még elsősorban a San Marino elleni meccsre figyeljünk. Mennünk kell előre, s gólokat lőni" – adta ki a jelszót Egervári Sándor.

ÍGY ÉRKEZZEN A VÁLOGATOTT MECCSÉRE!
 

 


A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!

KORÁBBI ÍRÁSAINK A MAI MÉRKŐZÉSRŐL
„San Marino ellen a győzelem a legfontosabb!" – Szalai
Az is siker, ha nehezen nyerünk San Marino ellen – Egervári
Vermes, Vanczák, Koman és Vadócz is kezdhet San Marino ellen
Priskin Tamás szerint mindkét meccs nyerhető
A San Marinó-i kapitány szerint olyan erősek vagyunk, mint a svédek
Ön kikkel pótolná az eltiltott Lázár, Lipták duót?
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 2 8–0 +8  6
2. Hollandia 2 2 7–1 +6  6
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1  3
4. Moldova 2 1 1 3–2 +1  3
5. Finnország 2 2 1–4 –3  0
6. San Marino 2 2 0–11 –11  0
AZ E-CSOPORT MENETRENDJE 
2010.09.03 Svédország–Magyarország 2–0
2010.09.03 Moldova–Finnország 2–0
2010.09.03 San Marino–Hollandia 0–5
   
2010.09.07 Hollandia–Finnország 2–1
2010.09.07 Svédország–San Marino 6–0
2010.09.07 Magyarország–Moldova 2–1
   
2010.10.08 Magyarország–San Marino
2010.10.08 Moldova–Hollandia
   
2010.10.12 Hollandia–Svédország
2010.10.12 Finnország–Magyarország
2010.10.12 San Marino–Moldova
   
2010.11.17 Finnország–San Marino
   
2011.03.25 Magyarország–Hollandia
   
2011.03.29 Hollandia–Magyarország
2011.03.29 Svédország–Moldova
   
2011.06.03 Moldova–Svédország
2011.06.03 San Marino–Finnország
   
2011.06.07 Svédország–Finnország
2011.06.07 San Marino–Magyarország
   
2011.09.02 Hollandia–San Marino
2011.09.02 Finnország–Moldova
2011.09.02 Magyarország–Svédország
   
2011.09.06 Finnország–Hollandia
2011.09.06 Moldova–Magyarország
2011.09.06 San Marino–Svédország
   
2011.10.07 Hollandia–Moldova
2011.10.07 Finnország–Svédország
   
2011.10.11 Svédország–Hollandia
2011.10.11 Magyarország–Finnország
2011.10.11 Moldova–San Marino
2019.02.14 08:58:43

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

A kapitány a közelgő Eb-selejtezőről, a kibővült körről és a nagykövet segítségéről is beszélt.

2019.02.13 23:45:06

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Végh Antal éppúgy a szocializmus egyik furfangos szelepe volt, ahogy a műfajában nála klasszisokkal tehetségesebb Hofi Géza is. Még az sem véletlen tán, hogy Hofi a futballt mint témát vele egy időben »találta meg«.

2019.02.13 23:14:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2019.02.08 15:23:26

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

Tarlós István főpolgármester Kocsis Sándorról, Varga Zoltánról, gombfociról, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságról.

2019.02.05 09:44:27

Magyar válogatott BORBOLA BENCE

Közeleg a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb – és közeleg a selejtezők rajtja is.