21 éve nem látott hazai szégyen, elképesztő 0 Nikolics adatlapján

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 14:50
null
1993 óta először szenvedett vereséget a magyar csapat 4. kalaposnál gyengébb ellenféltől itthon (Fotó: Korponai Tamás)
Az Észak-Írország elleni, vesztes Eb-selejtező után folytatjuk hagyományos válogatottelemző sorozatunkat: fókuszban a semmiből előhúzott háromvédős rendszer, a nagyon csúnya kudarc és a lélekölő játék. Pintér Attila előtt vajon volt olyan kapitány, akinek első tétmeccsén már zengett a „Takarodj!”?

HÁROM VÉDŐ, TANÁCSTALANSÁG

Pintér Attila a magyar futballban ritkán alkalmazott – az elmúlt években a Haladás próbálkozott itthon hasonlóval az élvonalban – háromvédős felállásban küldte pályára a válogatottat. Ez olyan rendszer, amelyet a magyar játékosok klubjaikban ritkán tanulnak (ha egyáltalán), és még ritkábban alkalmaznak.

„Számítottunk arra, hogy ötvédős rendszerben kezd az ellenfél, ezért választottuk a 3–4–3-at, hogy a széleken megverjük őket, de sajnos nem sikerült nyernünk” – indokolta döntését a szakvezető.

A magyar és az északír csapat felállása (UEFA.com)
A magyar és az északír csapat felállása (UEFA.com)

Kérdés, hogy ez önmagában megérte-e a magyar játékosoknak idegen rendszer alkalmazását, pláne ebben a formációban. Három védővel a közelmúltban egyszer, Erwin Koeman kapitánysága alatt állt fel a magyar válogatott – Svédország ellen Koeman 3–5–2/3–6–1-et játszatott Stockholmban, amellyel egy óráig teljesen meg is tudta bénítani az ellenfél játékát (hogy mást ne mondjunk, a szünetben 7:1 volt ide a szögletarány, a svédeket meg úgy fütyülte ki saját közönségük, mint vasárnap a Fradi-stadion publikuma a mieinket). Az alapvető különbség, hogy az egyébként is óvatos Koeman jóval erősebben biztosított, ez pedig kulcsfontosságú – a háromvédős rendszerek legnagyobb veszélye, hogy egy négyvédős ellenfél 4–3–3-on és 4–2–2–2-n kívül minden variációban létszámfölényben lesz a széleken.

Akkor a Babos – Vanczák, Juhász, Bodor– Szélesi, Vadócz, Dárdai– Gera, Hajnal, Huszti – Torghelle (3–5–2-re váltva Babos – Vanczák, Juhász, Bodor – Szélesi, Vadócz, Dárdai, Hajnal, Huszti – Gera, Torghelle) összeállításban lépett pályára a válogatott.

Nikolics és Lafferty statisztikai lapja az UEFA-nál 
(mérkőzés utáni screenshot – az uefa.com MatchCenter 
később a statisztikai adatok egy részét leszedte)
Nikolics és Lafferty statisztikai lapja az UEFA-nál (mérkőzés utáni screenshot – az uefa.com MatchCenter később a statisztikai adatok egy részét leszedte)

Most Gyurcsó Ádám szerepelt a jobb szélen (nem a legjobb védekező futballista), balra az újonc Balogh Balázs került (ő kifejezetten védekező), Varga József elsősorban az agresszív labdaszerzéssel volt elfoglalva, Tőzsér Dániel pedig helyiérdekű Pirlóként mélységi irányító (regista) szerepet kapott, keresve a rést az ellenfél védekezésében – leginkább hosszú labdákkal, amelyek értelme kérdéses volt a levegőben igen erős északírekkel szemben. A kapitány nem is feltétlenül ezt kérte tőle… Dzsudzsák Balázs és Rudolf Gergely indult a center Nikolics Nemanja mögül.

Az első félidőben a védekezés még csak-csak rendben volt (leszámítva Tőzsér hibája után Ward ziccerét a játékrész végén), de támadásépítésben teljesen elveszettnek és tanácstalannak tűnt a magyar csapat. Nikolics Nemanja láthatatlan volt. Szó szerint – az UEFA statisztikai lapján még passz sem fűződik a nevéhez, nemhogy veszélyes kísérlet; egy elszenvedett szabálytalanság az egyetlen statisztikai bizonyítéka annak, hogy pályán volt... (egy labdaszerzés nem szerepel az UEFA-statisztikában, és tegyük hozzá, a center gyakran kiszolgáltatott és nagyban függ játéka a csapat támadásépítésétől). Dzsudzsák Balázs kereste a helyét a pályán, Rudolf Gergelynek meg az egész meccsen nem jött össze semmi. A magyar válogatott négy kaput eltaláló lövést mutatott fel az egész mérkőzésen (csak egyet az első félidőben), legtöbb kísérlete északír blokkokban halt el, akcióból pedig egyszer sem tudott ziccerig játszani támadást. Hasonló játékerejű ellenféllel szemben ilyen gyatra támadójátékot nagyon régen láthattunk.

A magyar csapat játékosainak helyezkedése az 1. és a 2. félidőben. Figyeljük meg Nikolics (17) átlagos helyezkedését! 
Szürkével a cserejátékosok (Fotó: InStat)
A magyar csapat játékosainak helyezkedése az 1. és a 2. félidőben. Figyeljük meg Nikolics (17) átlagos helyezkedését! Szürkével a cserejátékosok (Fotó: InStat)

LAFFERTY A LEGJOBB, KOVÁCS A LEGGYENGÉBB – AZ INSTAT INDEX

Az InStat Football számai sem sokkal hízelgőbbek, bár a center Nikolics itt már felkerült a térképre (10 passz, 1 kiharcolt szabálytalanság, 0 kapura lövés, 0 extra megmozdulás, 7 párharc / 5 nyertes – mindegyik a félpályánál!). A félidőben lecserélt csatár produktuma 162-es InStat Indexet érdemelt ki, a harmadik leggyengébbet a magyar csapatból – a két legalacsonyabb index Vanczák Vilmosé (159) és Kovács Istváné (156) a magyar csapatból, míg a legjobb Dzsudzsák Balázsé (223, rajta kívül még Tőzsér és Lipták van 200 fölött). A mezőny legjobbjának Kyle Lafferty (267) bizonyult, de az igazán jó teljesítménynek számító 300-as indexet senki nem közelítette meg.

Az egyik legérdekesebb ábra (amely igazolta azt, amit a lelátón éreztünk) a labdajáratási utakat mutató. A magyar csapatból a leggyakrabban alkalmazott játékkapcsolat a Balogh–Tőzsér útvonal volt (23 passz), tíz passzot vagy többet a mérkőzés folyamán kizárólag védőjátékosok adtak egymásnak, illetve a visszalépő mélységi irányító Tőzsérnek. Hasonlítsuk ezt össze az északír játékkapcsolatokkal: a kapus keresi a „target man” center, Lafferty fejét, a belső védő Hughes a bal oldali középpályást játszó Bruntot, aki szintén Laffertynek oszt el.

Magyar (balra) és északír játékkapcsolatok (Forrás: InStat)
Magyar (balra) és északír játékkapcsolatok (Forrás: InStat)

Érdekes a labdaszerzések térképe is: az ellenfél térfelén, 30 méteren belül a magyar csapat nem tudott labdát szerezni, az északír térfélen a magyar labdaszerzések (szám szerint 9) a félpályára koncentrálódtak. Igaz, legalább az északírek statisztikája is hasonló, csupán egy labdát szereztek extrém veszélyes zónában. Tegyük hozzá: nem is nekik kellett támadni.

A támadásvezetések erőteljes jobbra tolódást mutatnak: a magyar válogatottnál regisztrált akciókból 38 a jobb oldalon folyt, 29 középen, 15 pedig a bal oldalon, az északír eloszlás (22–18–23) jóval egyenletesebb.

Lövéssel messze Dzsudzsák Balázs kísérletezett a legtöbbet, igaz, öt próbálkozásából egy sem talált kaput. Utána a csere Lovrencsics (3 lövés, 2 kapura) következett, rajta kívül csak a gólszerző Priskin (1 / 1) és Rudolf (2 / 1) tudta eltalálni a kaput. Figyelemreméltó, hogy támadó játékosaink mennyire kevés párharcba keveredtek: Gyurcsónál a szám 6 (5 megnyert), Nikolicsnál 7 (5 megnyert), Priskinnél 8 (2), Lovrencsicsnél 7 (3), Kovács Istvánnál 8 (2). A kivétel az aktív Dzsudzsák (20, 9 megnyert) és az aktív, de egészen rossz párharcmutatóval jelentkező (14, 3 nyertes) Rudolf.

Összehasonlításul: az északír center Kyle Lafferty 54 (!) párharcot vívott a mérkőzésen, 25-öt nyert meg. Nyilván ebben szerepet játszott a két csapat stílusbeli különbsége – Lafferty sorra kapta egész meccsen a felíveléseket –, de az is látszik, hogy a magyar válogatottnak nagy problémája volt a támadások veszélyes szituációkra váltásával.

INSTAT INDEX
MAGYARORSZÁG
ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Gulácsi 187 Carroll 204
Vanczák 159 McLaughlin 195
Lipták 209 Hughes 216
Juhász 198 McAuley 166
Gyurcsó 181 Baird 193
Varga J. 199 Norwood 173
Tőzsér 215 S. Davis 176
Balogh B. 181 Evans 205
Dzsudzsák 223 Brunt 182
Nikolics 162 Ward 202
Rudolf 198 Lafferty 267
CSERÉK
CSERÉK
Priskin 197 McGinn 206
Lovrencsics 181 Cathcart 176
Kovács I. 156 McKay 218

AZ ELLENFÉL NEM HAJLANDÓ AZT JÁTSZANI, AMIRE KÉSZÜLTÜNK

Visszatérve a három védőre: Pintér Attila 3–5–2/5–3–2-t játszó északírek ellen készült, lévén Michael O’Neill ezt játszatta csapatával a legutóbbi mérkőzésen. Ez volt a szokatlan formáció indoklása, a probléma azzal ütött be, hogy az ellenfél nem azt játszotta, amit várt (ezt, mármint hogy az ellenfél nem hajlandó „kottából játszani” a csúnya vereséget szenvedő franciák is panaszolták az 1356-os poitiers-i csata után…). O’Neill ugyanis a tradicionális négyvédős rendszert alkalmazta 4–1–4–1-ben, ezzel pedig azonnal létszámfölényük is volt az északíreknek támadásban a széleken. Igaz, ezt nem tudták kihasználni, pedig néhány esetben a három magyar hátvéd (és segítőik) között nagy lyuk mutatkozott.

A második félidőben az első két magyar csere (és Balogh Balázs negyedik védőnek visszalépése) mindenképpen jót tett a támadójátéknak, de igazi nyomást csak az első „Pintér, takarodj!” (62. perc) utáni tizenöt percben sikerült kifejteni – gyakorlatilag ez volt az egyetlen olyan periódusa a mérkőzésnek, amelyben a közönséget is maga mellé tudta állítani a csapat. A vezetés megszerzése után aztán kétszer úgy nullázták le a magyar védelmet a hét órája gólképtelen északírek, hogy azt még a sarokban őrjöngő több mint ezer vendégdrukker sem nagyon hitte el.

HIÁBA SZEREZZÜK MEG A VEZETÉST, HA MEGTARTANI NEM SIKERÜL

Pintér Attila rendre elmondja, milyen fontos a vezetés megszerzése, tegyük hozzá: a megtartása ugyanilyen fontos lenne. Pintér eddigi öt mérkőzése során (Kazahsztán ellen nem ült a padon) mindig a magyar csapat szerezte a mérkőzés első gólját, ám sem Finnország (1–0-ról 1–2), sem Dánia (1–0-ról 1–1, 2–1-ről 2–2), sem most Észak-Írország (1–0-ról 1–2) ellen nem sikerült megtartania a vezetést, ráadásul a kapott hat gólból öt a 70. perc után esett. Vessük össze a kapitány szavaival: a 70. perc után elfogy a válogatott.

Öt meccsből kétszer kapott ki 2014-ben győztes helyzetből a válogatott, és ez nem megszokott jelenség. Négy éve, Egervári Sándor első mérkőzésén fordult elő legutóbb, hogy vezetés után kikapott a nemzeti csapat (Anglia–Magyarország 2–1), tétmeccsen pedig 2007-ben, Várhidi Péter kapitánysága alatt (Magyarország–Görögország 1–2).

21 ÉVE NEM ÉRT ILYEN SZÉGYEN MINKET OTTHON

Érdemes megvizsgálni azt is, hazai pályán mikor kapott ki tétmeccsen hasonlóan alacsonyan rangsorolt csapattól a magyar válogatott. Az Európa-bajnoki selejtezőkön kapott 2. kalapos kiemelés ugyan messze túlértékeli a magyar futball erejét, de ezt csak úgy lehetett elérni, hogy a válogatott sem Erwin Koeman, sem Egervári Sándor kapitánysága alatt nem veszített mérkőzést harmadik kalapnál lejjebb rangsorolt csapat ellen – ez az előző selejtezősorozatok legnagyobb eredménye. Legutóbb minden idők legrosszabb magyar selejtezősorozata során (a 2008-as Eb kvalifikációja, 6. hely) kaptunk ki negyedik kalapos vagy gyengébb csapattól, Moldovában 3–0-ra. Hazai pályán huszonegy éve nem látott szégyen ért minket, 1993-ban a negyedik kalapos Görögország győzött 1–0-ra a Népstadionban, 1992-ben pedig az ötödik kalapos Izland 2–1-es budapesti sikere volt hideg zuhany.

A FÉLELMETES EREJŰ ÉSZAKÍREK

Mielőtt Pintér Attila hét Premier League-játékosról szóló mondatainak „engedelmeskedve” magas játékerejű csapatnak vesszük Észak-Írországot, nézzünk kicsit a közelmúltbeli szereplésük mögé. Egyrészt Michael O’Neill valóban elég sok PL-futballistára (összesen kilenc a bő keretben) számíthat, de az utazó keretben számításba vett játékosok közül csak Chris Brunt és Steven Davis számít meghatározó futballistának az angol élvonalban, Chris Baird, Shane Ferguson és Gareth McAuley pedig leginkább a kispadon üldögél ebben a szezonban. A PL- (és Championship-)felkészítés leginkább abban mutatkozott meg, hogy az északírek még akkor is teljes erővel daráltak, amikor a mieink „elfogytak”.

Észak-Írország Niall McGinn találata előtt 469 perce nem szerzett gólt, négy éve (2010. szeptember 3., Szlovénia–Észak-Írország 0–1) nem nyert idegenben mérkőzést, az Üllői úti sikert megelőző harmincegy válogatott meccséből pedig hármon hagyta el győztesen a pályát. Hogy ezzel hol helyezkedik el? Európa alsóházában. Ugyanennyi mérkőzésre vetítve az európai csapatok közül csak Ciprus (2), San Marino és Andorra (0) szerzett kevesebb győzelmet. A csoportellenfél Feröer, illetve Liechtenstein 3-3, Luxemburg 5, Málta és Kazahsztán 7-7 győzelmet aratott legutóbbi 31 mérkőzésén – összehasonlításul, Magyarország mutatója 14 siker.

Sikerült kikapni egy eredményei alapján rettenetesen gyenge csapattól – a játék alapján egy másik rettenetesen gyenge csapatnak.

TÜRELEM?

Pintér Attila az északírek elleni mérkőzés előtt türelmet kért, pedig tisztában kellett lennie azzal, hogy türelemből épp kevés van raktáron. Az UEFA azzal, hogy huszonnégyesre emelte a kontinenstorna mezőnyét, a miniállamokon kívül minden válogatottnak felkínálta az Eb-szereplés esélyét. Ahogy a román kollégák fogalmaztak, csak az Északi-tenger halászai nem jutnak ki.

„E folyamat során hamar beigazolódott az a félelem, hogy a jövőbeli csapat lehetséges tagjainak megismerésére, a remélt eredményesség elérésére minden külföldi edző hosszabb időt kért a szövetségtől. Ez a jelenlegi helyzetben nem fogadható el, amikor – talán két felkészülési mérkőzést követően – szeptemberben már a 2016-os Eb-kijutás küzdelmeire készen álló csapattal kell rendelkeznie Magyarországnak” – idézzük az MLSZ indoklását Pintér kapitányi kinevezése után. Ebből három következtetést lehet levonni: cél a kvalifikációs helyekért harcba szálló válogatott kialakítása, nincs idő tájékozódni és kísérletezni, Pintér pedig szerződése aláírásával tökéletesen tisztában kellett, hogy legyen ezzel. A létszámemelés miatt azonnali eredménykényszer került rá, pláne azzal, hogy talán a valaha volt leggyengébb csoportjába került a magyar válogatott.

A válogatott, amely első mérkőzésén nagyjából az ötödik helyre elegendő teljesítményt nyújtott. Októberben megyünk Romániába – kevesen reménykednek egyáltalán pontszerzésben, a papírforma sima román siker –, majd egyből Feröerre, ami két vereség esetén, lelki mélyponton megint csak veszélyes túra. Feröer ugyan meccseinek döntő részét elveszíti (igaz, csak ritkán szalad már bele óriási pofonokba), ám 2008 óta pontot szerzett Ausztria és Észak-Írország ellen, megverte Izlandot, Litvániát és Észtországot, utóbbi kettőt tétmeccsen.

SZAVAZÁS

Kínos hazai vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott. Ön szerint mi volt a kudarc oka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A tavaly decemberben kinevezett kapitányt a szurkolótábor először a 62. percben, másodszor a mérkőzés végén „kérte fel” a távozásra. Ebből világosan látszik: a drukkerek részéről sincs meg sem a türelem, sem a bizalom.

Pintér Attilát idézzük: „Az igazi magyar szurkolók kitartanak mellettünk.”

Az igazi magyar szurkoló mindig a válogatott mögé áll. Esetleg ott volt Bukarestben, Amszterdamban, talán megjárta Máltát és Moldovát, szurkolói életútja során kapott megannyi pofont és átélt megannyi csalódást a magyar futball egésze miatt. Nem attól lesz igazi szurkoló, hogy nincs véleménye és kritika nélkül támogatja a csapatot.

És a véleménye az is lehet adott esetben, hogy „Pintér, takarodj!”.

Igaz, alighanem ez az első eset, amikor a szurkolók egy új kapitányt már az első tétmérkőzésén erre szólítanak fel.

Csányi Sándor a mérkőzés másnapján úgy fogalmazott, hogy a hajó még nem ment el, de nehezen pótolható pontok úsztak el, a közönség pedig sokkal többet érdemelt volna, mint amit kapott. A kapitány sorsára vonatkozó kérdésre így válaszolt: ez alaposabb kiértékelést, a szakemberekkel és a játékosokkal folytatott konzultációt kíván.

Októberben jön két idegenbeli meccs, amelyen legrosszabb esetben ki is húzhatjuk magunkat még a harmadik helyért küzdők listájáról is. Legjobb esetben pedig annyi pontunk lesz, amennyivel előzetesen kalkuláltunk – hat. A futballközeg nem lesz jobb addig (és még sokáig), a válogatási lehetőség sem bővül sokat, a kapitánynak sem lesz könnyebb dolga.

Ezen az őszön, a magas szintű bajnokságokban foglalkoztatott légiósaink drasztikus visszaszorulásával, az újabb korai kupabúcsúkkal, a válogatott mutatott teljesítményével, a drukkerek bizalmatlanságával és teljesen érthető kiábrándultságával (no meg a szervezett szurkolók és a futballvezetők közti szembenállással) a magunk előtt látott út egyszerre riasztó és lehangoló. A legutóbbi selejtezősorozat után azt írtuk, riasztó, de a válogatott két borzasztó pofon ellenére is valamivel jobb állapotban van, mint futballunk egésze a mérgező közegben.

Ezt nem biztos, hogy a 2014-ben látottak után is le mernénk írni.

EB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–2 (0–0)

Budapest, Üllői út, 20 672 néző. Vezette: Aytekin (német) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Magyarország:
Gulácsi – Vanczák, Juhász, Lipták – Gyurcsó (Lovrencsics, 58.), Varga J., Tőzsér, Balogh B. – Rudolf (Kovács I., 70.), Nikolics (Priskin, a szünetben), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Pintér Attila
Észak-Írország:
Carroll – McLaughlin, McAuley (Cathcart, 72.), A. Hughes, Brunt – C. Evans, S. Davis, Norwood (McKay, 79.), Baird – K. Lafferty, Ward (McGinn, 66.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
Gólszerző: Priskin (75. – 1–0), McGinn (81. – 1–1), Vanczák (88. – öngól, 1–2)

A mérkőzés összefoglalója

AZ UEFA HIVATALOS MECCSSTATISZTIKÁI
MAGYARORSZÁG
ÉSZAK-ÍRORSZÁG
1 Gólok 2
53 Labdabirtoklás (százalék) 47
13 Kapura lövési kísérlet 8
4 Kaput eltaláló lövés 4
3 Kaput elkerülő kísérlet 3
6 Blokkolt kísérlet 1
9 Szöglet 2
1 Sárga lap 1
0 Piros lap 0
13 Szabálytalanság 19
357 Passzok 278
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik