Eb 2016: „Vezéregyénisége és kapitánya sincs a válogatottnak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 06:57
Magyarország labdarúgó-válogatottja Észak-Írország ellen lehangoló játékkal és vereséggel kezdte a 2016-os Eb selejtezőit az Üllői úton – a mérkőzést korábbi válogatott futballisták értékelték a Nemzeti Sportnak.

„A világ labdarúgását nem meghatározó két válogatott küzdelmes mérkőzését láttuk. Nem hibáztatom a játékosokat, hiszen amit tudtak, kiadták magukból. Persze azért itthon nyerni kellett volna, bár labdarúgásunk bajain sokat a győzelem sem változtatna. Látható, nincs vezéregyénisége és sajnos kapitánya sem ennek a válogatottnak – pedig egyik nélkül sem lehet sikeres egy csapat. Lám, sajnos azoknak lesz igazuk, akik még a harmadik hely elérését is nehezen megszerezhetőnek tartják" – vélekedett a 22-szeres válogatott pécsi futball-legenda, Katzirz Béla.Katzirz Béla.

SZAVAZÁS

Kínos hazai vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott. Ön szerint mi volt a kudarc oka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Elkeserít az eredmény. Amíg tizenegyen voltunk a pályán, vezettünk, aztán Lipták Zoltán lement, és kikaptunk egy nálunk gyengébb játékerőt képviselő együttestől. Sajnos kapitulált a védelmünk. Kár, mert győzni kellett volna, és nem csak azért, mert az első meccs volt a selejtezőben, hanem azért is, mert ha céljainkat szeretnénk elérni, a hazai meccseket hozni kell. Ezek után már bravúr is kell lesz az Eb-re jutáshoz" – így a Lombard Pápa kapusa, Szűcs Lajos.

„Nem értettem, miért ebben a rendszerben játszottunk, és a találkozó igazolta, ritkán tudtunk üres területeket megjátszani. Sajnos éppen az tűnt el Pintér Attila repertoárjából, amit a legjobban tudott: masszív csapat, masszív védekezéssel és eredményes futballal. A végén jött a szokásos összeomlás, amire most már készülni kellene, és valamit tenni ellene, mert kapitánytól függetlenül mindig elér bennünket. Ennek ellenére nem temetném a csapatot" – értékelt Mészáros Ferenc.

Hrutka János már a selejtezősorozat előtt is amondó volt, hogy nincs reális esélye a magyar válogatottnak kijutni az Eb-re, az északírek ellen bemutatott futball attól tartunk, őt igazolja...

„Szomorúan hallgattam, hogy az ezer lelkes zöld-fehér szurkoló az első perctől az utolsóig leszurkolja a húszezres magyar publikumot. Sajnálatos, hogy egy hatvanegy hellyel mögöttünk álló csapat ellen visszaálltunk, nem helyeztük nyomás alá az északíreket, nem hoztuk lázba a közönséget. Furcsálltam, hogy egy alapozást követően, kevés feladattal a védelem közepén hogy tud valaki görcsöt kapni a nyolcvanadik percben. Sajnos el kell fogadni, jelen pillanatban ez a realitás, itt tartunk!"

Magyarország–Észak-Írország Eb-selejzető labdarúgó-mérkőzés összefoglalója

EB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–2 (0–0)

Budapest, Üllői út, 20 672 néző. Vezette: Aytekin (német) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Magyarország:
Gulácsi – Vanczák, Juhász, Lipták – Gyurcsó (Lovrencsics, 58.), Varga J., Tőzsér, Balogh B. – Rudolf (Kovács I., 70.), Nikolics (Priskin, a szünetben), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Pintér Attila
Észak-Írország:
Carroll – McLaughlin, McAuley (Cathcart, 72.), A. Hughes, Brunt – C. Evans, S. Davis, Norwood (McKay, 79.), Baird – K. Lafferty, Ward (McGinn, 66.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
Gólszerző: Priskin (75. – 1–0), McGinn (81. – 1–1), Vanczák (88. – öngól, 1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik