MAROSI GERGELY
MAROSI GERGELY
2013.10.16 17:04 Frissítve: 2015.03.24 01:28

Riasztó: 1-8 után is jobb a válogatottunk, mint a focink

A magyar labdarúgó-válogatott Brazíliába sem jutott el, kérdés, hogy ezt egyáltalán el lehetett-e várni egy olyan helyzetben, amikor a piramisnak – aminek az A-válogatott a csúcsa – szinte minden eleme romos, elrohadt, vagy épp újjátervezés és újjáépítés alatt áll? Számot vetünk a nemzeti csapattal, annak szereplésével a vb-selejtezőkön, illetve a közeljövővel.

Mire lehet számítani a válogatottól, ha a piramis többi eleme roskadozik? (Fotó: Szabó Miklós)

 

Nyolc.

Nyolc-nyolc-nyolc.

Nyolc.

Nekünk is.

Nekünk nem?

Ami október 11-én, pénteken történt (ha valakinek kellene emlékeztető: Hollandia–Magyarország 8–1), két dologra volt tökéletes: egyrészt mindenki számára rávilágított, aki nem látta volna, hogy mekkora a nihil a magyar futballban, másrészt alkalmas volt arra, hogy „allergiás reakciókat” váltson ki a rendszerből. Persze ez a rendszer – ami sok tekintetben kontraszelekción, „okosban megoldjuk” módszereken és összezáró belterjességen alapul – már több hasonló allergiás sokkot átélt és túlélt (Mexikó, 1–12, Málta), és sok minden nem változott.

Mindig a közeg győzött.

Ez a közeg pedig mérgező.

Ennek a közegnek a terméke (csúcsterméke?) a magyar válogatott. És ami azt illeti, 0–3 ide, 1–8 oda, ez a termék még mindig jobb helyzetben van, mint a magyar futball egésze.

Ez az igazán gyászos.

Ez volt egymás után a tizennegyedik selejtezősorozat, amelyen Magyarországnak nem sikerült kivívnia a továbbjutást – hét világbajnoki és hét Európa-bajnoki kvalifikációs széria telt el úgy, hogy a nemzeti tizenegy nem tudott kijutni nagy tornára. Nem sok válogatott van Európában, amely elmondhatja, hogy van egy három évtizedes időszaka (legközelebb ugye 2016-ban lehet kijutni), amely alatt nem járt nagy tornán. Magyarországon kívül összesen két csapat van Európában, amely járt már valaha világ- vagy Európa-bajnokságon, és ilyen hosszú ideje nem tudott kijutni: Wales (1958 óta vár, azóta Eb-n kétszer továbbjutott a selejtezőcsoportjából, hogy aztán elbukjon az utolsó, torna előtti akadályban), valamint Észak-Írország (ugyanúgy 1986 óta nem járt nagy tornán, mint mi). Valamelyest ideszámíthatjuk még Izraelt is, amely 1970-ben azonban még nem tartozott az európai zónához.

A jelenlegi 54 UEFA-tagállamból (az 53 most induló és az újonnan felvett Gibraltár) 1986 óta 29 megfordult vagy világbajnokságon, vagy Európa-bajnokságon. A kimaradók döntő többsége – mint a fenti adatból látszik – vagy új UEFA-tagállam, vagy tradicionális európai „futballtörpe”. Ha visszanézünk az 1986-os selejtezőcsoportokra Európában, akkor az ottani indulók közül azóta csak Magyarország, Észak-Írország, Wales, Albánia, Málta, Finnország, Luxemburg, Ciprus és Izland maradt kvalifikáció nélkül, és az izlandiak most még kijuthatnak, lévén elérték a pótselejtezőt.

Ezért sem igaz az, ami elhangzott a televízióban Csank János részéről, hogy a magyar futball talpra állt Mexikó, Jugoszlávia vagy más csapások után.

Itt aztán senki nem állt talpra.

Vagy ha azt hiszi, akkor ámítja magát. Ugyanazzal a szerrel, amely a „magyarfocit” és a Mennyei Bajnokságot kitermelte. A kérdés: mi is a futballtörpék közé tartozunk a működésképtelen rendszerrel?

1–8 ÉS A PIRAMIS CSÚCSA

A magyar futball piramisának csúcsa persze az A-válogatott, mely történelme legsúlyosabb vereségét szenvedte el Hollandiában – ugyanakkor csoportjában a teljesen reális harmadik helyen végzett. Az 1986 óta tartó meddő időszakban most fordult elő először, hogy a válogatott egymás után háromszor ötven százalék fölötti mérleggel zárta a selejtezősorozatot (2010-es vb: 16 pont a 30-ból, 2012-es Eb: 19 a 30-ból, 2014-es vb: 17 a 30-ból). Akár azt is lehetne mondani, hogy egy percen múlott a továbbjutás – ha Románia ellen sikerül a hazai 2–1-et megtartani, akkor a 0–3-tól és az 1–8-tól függetlenül a 2. helyen végez a magyar csapat –, de ez ugyanaz az ámító szer lenne, amiről már esett szó.

Nézzünk egy kicsit át a statisztikák másik oldalára. Magyarországnál csak San Marino, Andorra, Feröer, Málta, Luxemburg, Liechtenstein és Kazahsztán kapott több gólt a világbajnoki selejtezőkön, azt, hogy a leköszönő Egervári Sándornak nem sikerült összeszednie a védelmet, mindennél jobban jelzi a két selejtezősorozat alatt kapott harmincnégy gól. 1–8-as verés csupán egy akadt a miénken kívül (Liechtenstein–Bosznia 1–8), az, hogy nem vagyunk rekorderek ebben a selejtezősorozatban, csupán annak köszönhető, hogy van egy San Marino is (Ukrajna–San Marino 9–0, San Marino–Anglia 0–8, San Marino–Ukrajna 0–8). Szerzett gólok számában egyébként a magyar válogatott a hatodik volt az európai selejtezőkön (2.1-es gólátlag) – viszont a hollandok, a törökök és a románok ellen összesen két akciógólt sikerült szerezni, abból is csak az egyik esett kidolgozott akció végén. Persze mondhatjuk, hogy mindegy, csak gól legyen belőle.

Az Andorra ellen kiszenvedett 2–0 és a hollandok isztambuli győzelme azt eredményezte, hogy Magyarország a 3. helyen zárt – 1988 és 1990 óta először fordult elő, hogy egymás után két selejtezősorozatban sikerült elérni ezt a helyezést. Ez a 2010-es években viszonylag stabil európai középmezőnybeli tagságot jelent, ennek megfelelő besorolással. Ezért írtuk, hogy a magyar válogatott még a gyalázatos vereségek ellenére is jobb, mint a hátországa – ez nem azt jelenti, hogy bármelyik jó lenne, és azt sem, hogy nem lehet még visszaesés.

Az NB I nem igazán készít fel a nemzetközi feladatokra (Fotó: Szabó Miklós)

NEM TERMEL, NEM AD EL, NEM MŰKÖDIK 

Lépjünk eggyel lejjebb a piramison, de ne válogatott szinten. „A magyar futball új szomszédsága: mellettünk Feröer, felettünk Albánia”írtuk július végén, amikor a hazai csapatok számára befejeződött az európai kupaszereplés. Magyarország volt a legmagasabban rangsorolt UEFA-tagország, amelynek kupacsapatai már az augusztust sem érték meg, és Magyarország a legmagasabban rangsorolt válogatott, mely az 1–8-hoz hasonló, irdatlan méretű zakót kapott 1999 óta – akkor az osztrákok futottak bele a spanyol késbe és egy kilencesbe. A magyar klubfutballt ebben a szezonban beárazta Európa, és az MLSZ által vizionálttal (két csoportkörös csapat rendszeresen) ellentétben továbbra is a pár évente csoportkörig eljutó egy csapat tűnik reálisnak.

Legfeljebb.

Szintén illuzórikus a szövetség által elképzelt átlagnézőszám – maguk az új építésű stadionok (mondjuk az FTC- és a DVSC-stadion) járhatnak nézőszám-növekedéssel, ám ez nem oldja meg az általános közöny problémáját. A közöny pedig, valljuk be, természetes: mi az, amit egy futballszerető magyar drukker lát itthon, és rendszeres meccslátogatásra sarkallja? Természetesen mindig marad egy szurkolói mag, amely lokálpatriotizmusból, klubszeretetből kijár, és mindig megteszi ezt – de a célnak kitűzött számok jóval magasabbak ennél a magnál. Lehet azt gondolni, hogy az eladhatatlan termékre is bejön a közönség – csak sokkal reálisabb azt várni, hogy az eladhatatlan termékre a közönség távolmaradással reagál.

Az NB I jelen pillanatban nem tölti be tranzitbajnoksági szerepét, nem kínál megfelelő „kifutópályát” az itthon játszó futballistáknak. Kétrészes térségi piacelemzésben mutattuk be a játékosmozgásokat, a verdikt: a magyar játékosok lassan sehová sem kellenek. A nyugat-európai topbajnokságok szinte teljesen kiürültek a magyar légió szempontjából, az NB I-ből meg lassan nem hogy topligába, de még közepes nyugat-európai bajnokságba sem sikerül eladni senkit. Ebben benne van az élvonal színvonala, a megfelelően kiépített nemzetközi kapcsolatok hiánya, a „jó példa” hiánya (nem ritkán egy-egy kiválóan teljesítő légiós „hozza maga után” a honfitársakat, mert példájával bizonyítja a klubvezetőknek, hogy érdemes azon a piacon körülnézni), illetve a bevezetésre kerülő pénzügyi fair play és a gazdasági visszaesés hatása is – szinte mindenhol csökkentik a keretek létszámait, nem érdemes „hátha beválik” alapon szerződtetni légióst.

A magasabb szintű nyugati bajnokságban játszók (figyelem: játszók és nem kispadon ülők!) hiánya a válogatottra is visszacsap, illetve ennek hatását már a mostani selejtezősorozatban is lehetett érezni. A Matthäus-korszak alatt légiósnak álló és hosszabb időt magas szintű bajnokságokban eltöltő magyar topjátékosok (Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Juhász Roland) már 30 év fölött járnak. Utánuk jön még egy viszonylag jó légiósgeneráció (a 23-26 évesek, köztük Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Bogdán Ádám), ám a transfermarkt negyven legértékesebb magyar légiósa közül csak három – Adorján Krisztián, Novothny Soma és Otigba Kenneth – U21-es futballista.

A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon már huszonnégy válogatott vehet részt, de milyen célt tűzne ki a következő futballkapitány elé?

A szavazást lezárták.
A becsületes helytállást, hogy egyszer se kerüljünk megalázó szerepbe.   (3288)
Egyértelműen a kijutást a kontinenstornára.   (2505)
Kit érdekel a magyar futball?   (2311)
Olyan csapat kialakítását, amelyik a 2018-as vb selejtezőiben esélyes lehet a továbbjutásra.   (1189)
Összes szavazat: 9293
Szavazás kezdete: 2013. 10. 14
 

A környező országokban csak a nem „tranzitország” Ukrajnánál és a nem feltétlenül legjobb korszakát élő (és szintén jobb bajnokságú) Romániánál van még ilyen kevés fiatal légiós a top 40-ben. Azonban míg egy ukrán vagy román fiatal bátran számíthat arra, hogy a Sahtar, a Dinamo Kijev, a Dnipro, a Metaliszt vagy a Steaua játékosaként rendszeresen játszhat az európai futball elitjével (vagy legalábbis felső középmezőnyével), egy NB I-be „ragadt” futballista ezt nem mondhatja el magáról. Kérdés, hogy a külföldi kispadozás után hazajövők milyen szintű bajnokságba tudnak ismét eligazolni (ha egyáltalán tudnak), és valószínűtlen, hogy egy hazai futballközegbe 24-25 éves koráig beragadt játékos kelljen magas szintű bajnokságba.

Ha nem, akkor itthon marad, és „helyiérdekű sztár” lesz belőle, abba a közegbe tökéletesen belehelyezkedve, amelyet Szalai Ádám – a jelenlegi második legértékesebb magyar játékos – és előtte Huszti Szabolcs – a harmadik legértékesebb – is kárhoztatott kirohanásában. A szövetségi kapitánynak, bárki is az, nagyon szűk a merítési lehetősége: eleve kevés olyan játékosa van, aki erős középszintű vagy ennél jobb bajnokságban játszik (nem ül, játszik), és mellőzés, formahanyatlás, „lefelé” igazolás esetén nagyon nehezen tudja betömködni a lyukakat. Ezzel küzdött Erwin Koeman és Egervári Sándor is, és ezzel fog küzdeni az a várhatóan külföldi szakvezető, aki érkezik.

MÉG NAGYOBB A GOND A PIRAMIS ALJÁN 

Tegyük hozzá: honnan is kerülnének ki a játékosok, ha a gyerekfutballtól kezdve a teljes utánpótlásképzés állandó válságtüneteket mutat, nem utolsósorban azért, mert a képzésért felelős edzők kontrollja minimális volt? Ezt nem mi mondjuk, hanem a magyar edzőképzés vezetője, Szalai László mondta az MLSZ helyzetértékelőjén:

Nem volt igazi számonkérés és követelmény sem, és az utánpótlásedző igazán azt sem ismerhette, mit nem tud.”

Szalai korábban az Indexnek adott interjújában fogalmazott meg súlyosan kritikus gondolatokat a képzésről.

„Régóta ismert sablon, egy ország futballja a társadalom leképeződése. A futballban is megvan a sumákolás, a mutyi, az összekacsintás” – vélekedett. Elmondta: az edzőképzésben „indokolatlanul túlpontozták” sokáig a játékosmúltat, megfelelő tudás nélkül kerültek be akár a pro-licences tanfolyamra is. Ezt a helyzetértékelőn is elismételte.

„Attól, hogy valaki több száz meccset játszott az élvonalban, még nem lesz belőle jó edző” – emelte ki. Szalai a már említett interjúban maga is említett egy példát a közeg jellegzetes önámítására.

„Gyakorta visszahallom én is magyar kollégától, hogy Mourinhónak, Heynckesnek csak szerencséje volt, és akár ő is ülhetne a Real vagy a Bayern kispadján. Nem, nem ülhetne. Felejtsük el ezt is villámgyorsan. A nagyon apró megbecsülést is ki kell vívni, nemhogy ilyen klubok figyelmét. Ezekkel a mondatokkal nem lehet mit kezdeni. Álmodozásban jók vagyunk, azonban ez kevés.”

A szakember hangsúlyozta a szellemi szintemelés és kiválasztódás folyamatát, nem is véletlenül: minden jel arra mutat, hogy jelenleg egyik sem megfelelő. A hazai futballközegben szocializálódott trénerek tökéletesen ismerik, használják és kihasználják a saját közegüket, ám ez csak arra elég, hogy itthon jó pozíciókat fogjanak. Magyar szakembert nem keresnek magasabb futballkultúrájú bajnokságokban (miért is keresnének?), a közeg pedig minden szinten újratermelte magát és a nihilt is. Nyilvánvaló, hogy megpróbálnak belenyúlni most a rendszerbe – például a Double Pass belga auditáló céggel világíttatják át a magyar utánpótlást –, de egyrészt kérdés, hogy sikerül-e a rendszer megfelelő működtetéséhez kellő, elegendő számú jó szakembert megtalálni, másrészt az is, hogy a mérgező közeg mennyiben tudja blokkolni a változtatási kísérleteket.

Egyre több írás foglalkozik a már a gyerekfutballban megjelenő korrupcióval és az ezzel járó kontraszelekcióval. Ahogy Szalai László is említette, minden szinten megvan a sumákolás, a mutyi, az összekacsintás, és a gyerekek „bevásárlása” a csapatokba ennek a mellékterméke. Túl sokan hiszik azt a rendszerben, hogy minden „megoldható okosban”, és minden elintézhető a „megfelelő” módszerekkel – és ami még szomorúbb, erős a gyanú, hogy ez így is van. A korrupció korosztály- és szintfüggetlen. Abban az országban vagyunk, ahol jó poénként lehet elmesélni egy-egy legendás bundát – és ezek után meglepődünk, ha a nemzetközi fogadási maffiák (köztük az Interpol által a legagresszívabbnak nevezett délkelet-ázsiai) egyik kedves országa lettünk? Kontraszelekció és korrupció mindig is kéz a kézben járnak, és fognak is járni.

Meg kell becsülni a még kitartó szurkolókat (Fotó: Mirkó István)

 

MI JÖN MOST?

Nyilvánvalóan lehet első indulatból mondani, hogy takarodjon mindenki, aki a magyar futballközegben és futballközegből él, bár ez nem túl konstruktív. Lehet annyira elegünk, és rájátszhatunk annyira a „magyarfoci” abszurditására, hogy poénra vesszük – lásd a Trollfoci hatalmas sikerét –, és létrejön a Mennyei Bajnokság. Mondhatjuk azt lemondóan, hogy a közeg úgyis mindent és mindenkit bedarál, ez körülbelül ugyanannyira konstruktív, mint a „takarodjon mindenki!” csatakiáltás. És persze mondhatjuk azt is, hogy türelmesek vagyunk és várunk – de hányszor kértek már a szurkolóktól türelmet, mondván, hogy (ettől-attól-amattól) jobb lesz? És kinek van még? „Átállíthatjuk” magunkat arra, hogy semmi realitása nincs egy vb-selejtezőcsoportban a 2. hely megszerzésének, és szemlélhetjük ebből a nézőpontból a dolgokat.

Még jó, hogy a következőben nem a 2. helyet kell megszerezni. Mondhatni, mi nem zárkóztunk feljebb, de Európa (legalábbis az UEFA) lenyúl hozzánk a 24 szereplős Európa-bajnokság létrehozásával.

Ennek a selejtezősorozatnak – amelynek lebonyolítása még nem ismert – a magyar válogatott úgy vág neki, hogy nagyjából földig rombolta azt, amit az elmúlt sorozatokban nehezen felépített. A szurkolók bizalmát nagyon könnyű elveszteni és nagyon nehéz visszaszerezni, ráadásul a csapaton belüli egység is igencsak megkérdőjelezhető. A csapat összeomlott Bukarestben és Amszterdamban, majd Szalai Ádám lendületesen kiborította a bilit, és ő is jelezte, amit alighanem nem egyedül érez: a döntően a magyar közegen kívül nevelkedett és magas szintű bajnokságokba bekerült légiósok kevésnek érzik a hazai edzők felkészültségét, egyben átlátják a rendszer működésképtelenségét.

Olyan edzőt ismernek el hitelesnek, aki az általuk megismert közegben dolgozott és bizonyított, a legjobb, ha játékosként és edzőként is. Ilyen szakember nem ült még a magyar válogatott kispadján – Jenei Imre szintén egy sajátos államszocialista futballközegből emelkedett ki, Lothar Matthäus játékosként világsztár volt, edzőként viszont karrierje elején járt, Erwin Koeman pedig játékosként Európa-bajnok, edzőként viszont ugyancsak útja elején jár. Csányi Sándor „tapasztalt, kemény edzőt” vár, valószínűleg külföldit, a jelöltek fele vezetett már topcsapatot. Mivel olyan, magyar közegben dolgozó edző nincs, aki irányított volna magas szintű külföldi csapatot, mérget vehetünk a külföldi kapitányra, a hazai futballinga (Matthäus–Bozsik–Várhidi–Koeman–Egervári) is efelé leng ki. Olvasóinknak, akik döntően a „mindegy” válaszra szavaztak kapitányként, egy dologban mindenképpen igazuk van: mindegy, ki a kapitány, amíg a háttér nincs rendbe rakva. De mivel a hátteret sokkal nehezebb lecserélni (viszonylag nehéz lenne hirtelen idehozni ötszáz, de akár néhány tucat német, holland, spanyol vagy portugál utánpótlás-szakembert, akik aztán mondjuk egy ötéves ciklust le is húznak itt), addig csak a kirakaton lehet változtatni.

AMI VÁLOGATOTT SZINTEN MEGOLDÁSRA VÁR

Kanyarodjunk vissza teljesen a válogatotthoz, és nézzük meg, mi a helyzet a 2016-os selejtezősorozat szempontjából. Csányi Sándor ismét elmondta, hogy a cél ott már a kijutás – a bővítés és a válogatott középmezőnybeli helyzete azt mondatja velünk, hogy ez nem teljesen elrugaszkodott célkitűzés, ugyanakkor a közvetlen riválisok elleni (főleg) idegenbeli magyar mérleg állandó jelleggel pocsék, az 1–8 pedig azt sugallja, nincs keresnivalónk még a kibővített (felhígított?) Európa-bajnoki mezőnyben sem. Ne felejtsük el azt, hogy a huszonnégyesre bővítés velünk együtt sok országnak csillantja fel a reményt: a 4.-5. kalapos csapatok mindegyike úgy fog odalépni, hogy tudja, korábban még nem vagy nem sokszor látott esélyt kap. A lebonyolítás még nem ismert, de a törpeállamokon kívül erre az Eb-re mindenki oda akar érni.

A kerettagok közül Szabics Imre visszavonult és játékosmegfigyelő lett. Kérdéses Huszti Szabolcs sorsa, aki lemondta a válogatottságot – a szélső sem Egervári Sándorral, sem Várhidi Péterrel nem tudott együtt dolgozni, Lothar Matthäusszal és Erwin Koemannal viszont simán. Egy külföldi edzőnél vélhetően tiszta lappal indul, és vélhetően az első lépések között lesz vele a kapcsolatfelvétel – ahogy Egervári Sándor is visszahívta Gera Zoltánt. Huszti és Szalai a legértékesebb magyar futballisták között vannak, kérdés, hogy a (mostani és leendő) csapattársakban milyen nyomot hagyott kirohanásuk?

Kérdéses, hogy mi lesz néhány olyan alapemberrel, aki már valamennyire „benne van a korban”. Gera Zoltán újabb súlyos sérülés és kihagyás után tér vissza, kérdéses, hogy meddig és hogyan bírja. Juhász Roland belgiumi mellőzöttsége után hazatért, majd megsérült, ahogy játékba lendült volna. Hajnal Tamás 32 éves és a Bundesliga 2.-be ment az állandó játéklehetőség reményében. Király Gábor már most is részben mentorszerepet látott el. Az Egervári Sándor által többször hangoztatott „igen jó korösszetétel” hátrányára kezd változni – valószínűleg az előző és a mostani selejtezősorozatban volt a legjobb – azzal, hogy a „kifelé menők” között évtizedes nyugat-európai rutinú játékosok vannak. Alulról nincs ilyen beáramlás: mint említettük, a legértékesebb magyar légiósok között kevés az U21-es, a legtehetségesebbnek tartott hazai fiatalok pedig még nem kerültek ki „éles”, nyugati vagy dél-európai közegbe.

MIT KÉRDEZNÉNK ÉS TANULNÁNK SZÍVESEN

…az izlandiaktól: Nem számottevő bajnokság mellett miként tudták kiépíteni és működtetni a tehetségeket magasabb szintű bajnokságokba áramoltató rendszert? Milyen klubvezetői, befektetői és játékosügynöki kapcsolatok kellenek ehhez, milyen munkával tudják elérni, hogy a fiatalok ne fejlődésbeli lemaradással kerüljenek be magasabb futballkultúrájú országok klubjaihoz?

a törököktől: Miként működik az az egész Európára kiterjedő megfigyelői rendszer, amelynek célja a török származású tehetségek felkutatása és a török válogatottba menedzselése?

a bosnyákoktól: Miként menedzselték és tartották együtt a most már viszonylag magas átlagéletkorú válogatott generációt az elmúlt négy évben? Miként küzdenek meg egy, szinte kizárólag légiósokból álló keretben adódó problémákkal (elsősorban klubbeli mellőzöttséggel)?

Továbbra is akut a védelem problémája. Legutóbbi válogatott-elemzésünkben rámutattunk: ennyi kapott góllal képtelenség kijutni egy nagy tornára, és akkor még hol volt az 1–8? Erwin Koeman merte kiscsapatként kezelni a válogatottat, a rendkívül fegyelmezett védekezésre építve, ám ugyanaddig jutott, mint a „lyukas” védelmű Egervári-csapat. Ugyanakkor az az út – bármennyire is nem látványos, és bármennyire könnyen kikezdik a szurkolók – könnyen lehet, hogy jobb sanszot ígér. Védőposzton azonban állandó, hatalmas lyukak tátonganak.

Évek teltek el Juhász Roland partnerének keresésével, most már lassan Juhász Roland utódját kell keresni. Nincs olyan magyar középső védő, aki európai topbajnokságban és nemzetközi kupameccseken is edződik. Legértékesebb hátvédünk Vanczák Vilmos (svájci élvonal), Korcsmár Zsolt (a német második vonalból), Pintér Ádám (már ha védőnek számítjuk – az orosz élvonalban nem meghatározó Tom Tomszkból) és Otigba Kenneth (aki egyelőre csak U21-es válogatott). Nincs klasszikus szélső hátvéd, az NB I-ből beválogatottak pedig finoman fogalmazva sem voltak meggyőzőek.

Csupa nincsből kellene csapatrészt építeni. A Videotonnál Paulo Sousa – aki az európai kupaküzdelmek során megfelelő szinten működő védelmet rakott össze – légiósokkal töltötte ki az űrt, az új kapitánynak erre nem lesz lehetősége, a honosításokra pedig nem építhet. Még akkor sem, ha lesz olyan, jól működő rendszer, amely a határon túli magyar játékosokat figyeli – hasonló például a török vagy a ghánai szövetség európai megfigyelőrendszere –, de ilyen kiépítésének a gyakorlatban még nem láttuk nyomát.

Előrébb valamivel jobb a helyzet, ám a kevés játékos miatt a versenyhelyzet is kevés. Koman Vladimir igen erősen visszaesett ahhoz képest, ahogy kezdett az A-válogatottban, mégis simán meg tudta őrizni kezdőcsapatbeli tagságát. Már az is ritka, hogy két ember vívjon komolyan egy posztért, pedig ez – bármennyire is súrlódásokkal járhat – sokat segítene. A mindenkori magyar kapitány ehelyett jobbára a lyukak befoltozásával foglalatoskodik: rendre van négy-öt sérült, mellőzött vagy egyéb okokból kieső, jó esetben sikerül (nagyjából) megfelelő helyettest találni. A válogatott keret „mélysége” nem megfelelő, az utánpótláscsapatok kerettagjai sem feltétlenül lökdösik ki pozícióikból az A-csapatban szereplőket. Nehéz lesz úgy felpörgetni a rendszert, hogy sem az NB I, sem a hazai utánpótlás-képzés nem áramoltatja felfelé és kifelé a játékosokat – maradnak az eddigiek, az esetleges honosítások, no meg az, hogy bízunk valamelyik hosszú távú „projektünk” (példának mondjuk Tamás Krisztiánt, a Milan-ifi balhátvédjét) beérésében. De a topligák akadémiai rendszere gyilkos konkurenciaharccal és óriási kihullással jár – bízni lehet a légiós fiatalok fejlődésében, tanácsot lehet adni a karrierutakra (Hollandia és Németország járhatóbbnak tűnik, mint Anglia vagy Olaszország), de biztosra nem lehet venni.

Szép feladat, akárki lesz a kapitány.

És ezzel együtt persze még nem rendeződik a háttér, nem vettük számításra az új szakvezetőnek a küzdelmét a hazai közeggel (biztosan lesz ilyen), nem lesz több türelem az irányában.

Baróti Lajos óta senki nem töltött ki két egymást követő kvalifikációs időszakot a magyar válogatott kispadján.

Ennyi a türelem.

Lesz-e több?

Lesz-e jobb?

Változik-e bármi?

Vagy lesz ugyan Mennyei Bajnokságunk, de a hangulatunk továbbra is pokoli marad.

Mint Mexikó után.

Mint az 1–12 után.

Mint Málta után.

Mint minden egyes magyar kupaégés után.

Mint a 0–3 után.

Mint az 1–8 után.

HÁTTÉR

 VÁLOGATOTT DEPTH CHART POSZTONKÉNT (2014-ES VB-SELEJTEZŐK – KI HOL JÁTSZOTT? AZ ELSŐ OSZLOPBAN A POSZT ALAPEMBERE)
KAPUS Bogdán Király (Megyeri, Gulácsi)      
JOBBHÁTVÉD Vanczák Varga J.
       
KÖZÉPHÁTVÉD Mészáros N.
Guzmics        
KÖZÉPHÁTVÉD Korcsmár Lipták Juhász R.
     
BALHÁTVÉD Kádár Laczkó Devecseri Elek Á.
   
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁS Varga J. Pintér Á. Elek Á. Korcsmár    
KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁS Hajnal Koman
Szakály Kovács I. Pátkai  
JOBB OLDALI TÁMADÓ KP. Koman Gera Stieber Koltai Gyurcsó Lovrencsics
BAL OLDALI TÁMADÓ KP. Dzsudzsák Koman
       
TÁMADÓ Böde Németh K. Szabics      
CSATÁR Szalai Priskin Nikolics      

Nem volt olyan belső védőkettős, amelynek mindkét tagja nyugat-európai bajnokságban játszott volna (a legközelebb a Korcsmár, Juhász pár volt ehhez, de akkor Juhász épp nem játszott klubcsapatában). A belső védőduók folyamatosan cserélődtek.
Jobbhátvédben Vanczák Vilmosnak nem volt „váltótársa”, csakúgy, mint a bal szélen Dzsudzsák Balázsnak.
Posztra nevelt szélső hátvéd továbbra sem bukkant fel.

Koman több poszton bevethetősége gyakorlatilag fix kezdőcsapatbeli posztot jelentett.

A MAGYAR VÁLOGATOTT
…Németország, Hollandia, Anglia, Bosznia-Hercegovina és Ukrajna után a legtöbb gólt szerezte az európai selejtezőkön.
…San Marino, Andorra, Feröer, Málta, Luxemburg, Liechtenstein és Kazahsztán után a legtöbb gólt kapta az európai selejtezőkön.
…továbbra sem – a széria 1984 óta tart – nyert csoportja élcsapatai ellen még téttel bíró, továbbjutás szempontjából fontos idegenbeli mérkőzést.
…szerezte a legtöbb gólt (Dániával holtversenyben) büntetőből az európai selejtezők során.
…Ausztria után a második legjobb mérlegű csoportharmadik az európai zónában (17-17 pont, az osztrák gólkülönbség jobb).
…az egyetlen európai csoportharmadik, mely belefutott két négygólos vagy nagyobb különbségű vereségbe.

EZT JÓSOLTUK A SELEJTEZŐ ELŐTT

1. Hollandia legalább három pont előnnyel megnyeri a csoportot. Igaz, 9 ponttal nyerte meg.
2. Hollandia nem tudja százszázalékosan teljesíteni a csoportot. Igaz, Észtország ellen veszített pontot.
3. A hollandok legalább 24 pontot szereznek. Igaz, 28 pontot szereztek.
4. Legalább 19 pont kell a 2. hely megszerzéséhez, annyi, amennyit a magyar válogatott a 2012-es Eb-selejtezők során gyűjtött. Igaz, 19 kellett.
5. Ha Románia és Törökország ellen összesen nem sikerül legalább hét pontot szereznie a magyar csapatnak, nem lesz esélye a továbbjutásra. Igaz, ötöt szereztünk, nem jutottunk tovább.
6. A deklaráltan a második helyért harcba szálló csapatok (Törökország, Románia, Magyarország) közül kettő pontokat veszít Észtország ellen. Nem igaz, az észtek egyiktől sem tudtak pontot elvenni.
7. Andorra nem szerez pontot. Igaz (nem volt nagy kunszt megtippelni)
8. Magyarország nem szerez pontot Hollandia ellen. Igaz.
9. Legalább egy edzőcserére sor kerül a csoportban. Igaz, a magyar és a török válogatott is váltott.
10. Észtország nem okoz megint nagy meglepetést, és nem lesz jobb negyediknél a csoportban. Igaz, a várakozásokat alulmúlva 5. lett a csapat.

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 10 9 1 34–  5 +29  28
2. Románia 10 6 1 3 19–12   +7  19
3. MAGYARORSZÁG 10 5 2 3 21–20   +1  17
4. Törökország 10 5 1 4 16–  9   +7  16
5. Észtország 10 2 1 7   6–20 –14  7
6. Andorra 10 10   0–30 –30  0
MAGYAR SZEREPLÉS...
A 2. KALAPNÁL GYENGÉBB BESOROLÁSÚAK ELLEN
AZ ELSŐ 2 KALAPOS CSAPATTAL SZEMBEN HELYEZÉS
     
AZ 1998-AS VB SELEJTEZŐI
Finnország (3. kalap): 1–0, 1–1 Norvégia (1. kalap): 0–3, 1–1  
Azerbajdzsán (6. kalap): 3–0, 3–1 Svájc (2. kalap): 0–1, 1–1  
(10 pont a megszerezhető 12-ből) (2 pont a megszerezhető 12-ből) 2. hely
     
     
A 2000-ES EB SELEJTEZŐI
Szlovákia (3. kalap): 0–0, 0–1 Románia (1. kalap): 1–1, 0–2  
Azerbajdzsán (5. kalap): 3–0, 4–0 Portugália (2. kalap): 1–3, 0–3  
Liechtenstein (5. kalap): 5–0, 0–0    
(11 pont a megszerezhető 18-ból) (1 pont a megszerezhető 12-ből) 4. hely
     
A 2002-ES VB SELEJTEZŐI
Litvánia (3. kalap): 6–1, 1–1 Románia (1. kalap): 0–2, 0–2  
Grúzia (5. kalap): 4–1, 1–3 Olaszország (2. kalap): 2–2, 0–1  
(7 pont a megszerezhető 12-ből) (1 pont a megszerezhető 12-ből) 4. hely
     
A 2004-ES EB SELEJTEZŐI
Lettország (4. kalap): 3–1, 1–3 Svédország (1. kalap): 1–1, 1–2  
San Marino (5. kalap): 3–0, 5–0 Lengyelország (2. kalap): 0–0, 1–2  
(9 pont a megszerezhető 12-ből) (2 pont a megszerezhető 12-ből) 4. hely
     
A 2006-OS VB SELEJTEZŐI
Bulgária (3. kalap): 1–1, 0–2 Svédország (1. kalap): 0–3, 0–1  
Izland (4. kalap): 3–2, 3–2 Horvátország (2. kalap): 0–3, 0–0  
Málta (6. kalap): 2–0, 4–0    
(13 pont a megszerezhető 18-ból) (1 pont a megszerezhető 12-ből) 4. hely
     
     
A 2008-AS EB SELEJTEZŐI
Norvégia (3. kalap): 1–4, 0–4 Görögország (1. kalap) 0–2, 1–2  
Bosznia (4. kalap): 3–1, 1–0Törökország (2. kalap): 0–1, 0–3
 
Moldova (6. kalap): 2–0, 0–3    
Málta (7. kalap): 1–2, 2–0    
(12 pont a megszerezhető 24-ből) (0 pont a megszerezhető 12-ből) 6. hely
     
A 2010-ES VB SELEJTEZŐI
Dánia (3. kalap): 0–0, 1–0 Portugália (1. kalap): 0–1, 0–3  
Albánia (5. kalap): 2–0, 1–0 Svédország (2. kalap): 1–2, 1–2  
Málta (6. kalap): 1–0, 3–0    
(16 pont a megszerezhető 18-ból) (0 pont a megszerezhető 12-ből) 4. hely
     
A 2012-ES EB SELEJTEZŐI
Finnország (3. kalap): 2–1, 0–0 Hollandia (1. kalap): 0–4, 3–5  
Moldova (5. kalap): 2–1, 2–0 Svédország (2. kalap): 0–2, 2–1  
San Marino (6. kalap): 8–0, 3–0    
(16 pont a megszerezhető 18-ból) (3 pont a megszerezhető 12-ből) 3. hely
     
A 2014-ES VB SELEJTEZŐI
Románia (4. kalap): 2–2, 0–3 Hollandia (1. kalap): 1–4, 1–8  
Észtország (5. kalap): 1–0, 5–1 Törökország (2. kalap): 3–1, 1–1  
Andorra (6. kalap): 5–0, 2–0    3. hely
(13 pont a megszerezhető 18-ból)
(4 pont a megszerezhető 12-ből)
2020.03.27 21:23:29

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Gyors reagálásuk az élet minden területén adakozásra ösztönöz.

2020.03.23 17:01:50

Magyar válogatott P. K.

A tavaszi forma alapján összeállítottuk, kik utazhattak volna Szófiába, ha nem szól közbe a járvány.

2020.03.19 10:54:41

Magyar válogatott MTI

„A magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok, és ez érezhető a válogatott meccseken.”

2020.03.18 21:31:45

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Rudas Ferenc sorsa örökre legenda, a »mi lett volna, ha?« kezdetű kérdés folytonosan feltoluló – megnyugvást persze sosem hozó – példázata maradt.