MLSZ: Pintér sorsáról alaposabb kiértékelés dönt - Csányi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 12:01
null
Csányi Sándor elmondta, alaposabb kiértékelés dönt Pintér Attila szövetségi kapitány sorsáról (Fotó: Korponai Tamás)
Csányi Sándornak csalódást okozott a magyar labdarúgó-válogatott teljesítménye vasárnap az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőn (1–2), különösen az első félidőbeli passzív játéka.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke a Prima Primissima Díj hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta, személyesen csalódást okozott számára a mérkőzés, de meghallgatja a szakemberek értékelését is.

Hozzátette, még nem ment el a hajó, azzal együtt, hogy nehezen pótolható három pontot veszített el a válogatott. Jelezte, nincs sok idő a változtatásra, hiszen rövidesen Bukarestben, majd a Feröer-szigeteken játszik selejtezőt a csapat.

Csányi Sándor kiemelte, kivételes hangulatban került sor az első selejtezőmérkőzésre az FTC új stadionjában 20 ezer néző előtt, és a közönség sokkal többet érdemelt volna, mint amit kapott.

A Pintér Attila szövetségi kapitány sorsára vonatkozó kérdésre így válaszolt: ez alaposabb kiértékelést, a szakemberekkel és a játékosokkal folytatott konzultációt kíván.

Az MLSZ-elnök hangsúlyozta: a legjobban az zavarta, hogy az első félidőben nagyon passzívan játszott a válogatott, egy olyan csapat ellen, mint az északír, sokkal bátrabban kellett volna pályára lépni.

A magyarok október 11-én Bukarestben, három nappal később Tórshavnban lépnek pályára Eb-selejtezőn.

EB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–2 (0–0)

Budapest, Üllői út, 20 672 néző. Vezette: Aytekin (német) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Magyarország:
Gulácsi – Vanczák, Juhász, Lipták – Gyurcsó (Lovrencsics, 58.), Varga J., Tőzsér, Balogh B. – Rudolf (Kovács I., 70.), Nikolics (Priskin, a szünetben), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Pintér Attila
Észak-Írország:
Carroll – McLaughlin, McAuley (Cathcart, 72.), A. Hughes, Brunt – C. Evans, S. Davis, Norwood (McKay, 79.), Baird – K. Lafferty, Ward (McGinn, 66.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
Gólszerző: Priskin (75. – 1–0), McGinn (81. – 1–1), Vanczák (88. – öngól, 1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik