Pesics: Ha Mitrovics készen áll a magyarok ellen, nem idegeskedem

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 11:08
null
A ferencvárosi Alekszandr Pesics szerint, ha Mitrovics játszik, akkor nem kell idegeskedniük a szerbeknek a szombati meccs miatt (Fotó: Török Attila)<br />
A Nemzeti Sport pénteki számában volt és jelenlegi NB I-es szerb játékosok, edzők mondták el véleményüket a szombati, Magyarország–Szerbia Eb-selejtező kapcsán, míg a belgrádi Szportszki zsurnal sportnapilapnak a Ferencváros szerb csatára, Alekszandar Pesics nyilatkozott.

 

A Belgrádban elszenvedett 2–1-es vereség ellenére Alekszandar Pesics, a Ferencváros szerb légiósa optimista a szombati mérkőzés előtt, s szerinte, ha Alekszandar Mitrovics készen áll a mérkőzésre, akkor nincs ok az idegeskedésre

„A ferencvárosi csapattársaim közül Dibusz Dénessel és Varga Barnabással beszélgettem a Magyarország–Szerbia mérkőzésről. Dibusz azt mondja, hogy a magyar válogatott az Eb-selejtező sorozat végéig az összes megszerezhető pontot begyűjti” – nyilatkozta Pesics a Szportszki zsurnal sportnapilapnak, s hozzátette, Varga kicsit viccesen azt is megjegyezte, Szerbiának esélye sincs győzni a szombati mérkőzésen.

Ezzel viszont nem ért egyet a Ferencváros amúgy egyszeres válogatott légiósa (Pesics 2016-ban játszott egy meccsen a szerbeknél), aki úgy gondolja, Szerbiának igen nagy esélye van arra, hogy begyűjtse a győzelemért járó három pontot a szombati mérkőzésen, és ezzel a csoport élére álljon.

„Mi, szerbek akkor vagyunk a legjobbak, amikor a legnehezebb feladat vár ránk, amikor pedig valami könnyűnek ígérkezik, akkor megbotlunk. Az, hogy a Puskás Arénában telt ház lesz, egy plusz motivációt jelent Alekszandar Mitrovicsnak és a többieknek is. Ha Mitrovics készen áll a meccsre, akkor én nem idegeskedem” – nyilatkozta Pesics, aki Varga Barnabással kapcsolatban elmondta, hogy a Ferencvárosban rendszeresen gólokat lő (18 tétmeccsen 17 találatnál jár klubjában, ebben az idényben), míg Dibusz Dénesnek óriási érdemei vannak abban, hogy szeptemberben Magyarország Belgrádban 2–1-re legyőzte Szerbiát. Dibusz és Varga mellett a Ferencvárosból Botka Endre tagja még a szerbek ellen készülő magyar keretnek.

A csapattársain kívül Pesics külön kitért Szoboszlai Dominikra, akiről azt mondta, nagyon veszélyes lehet a szerb kapura, de kiemelte a szerbiai születésű Kerkez Milost is, akit fantasztikus játékosnak nevezett.

A Pesiccsel készült interjú a Szportszki zsurnalban
A Pesiccsel készült interjú a Szportszki zsurnalban

 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7– 1 +6 10
2. Szerbia 5 3 1 1 9– 4 +5 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5– 5 0 8
4. Bulgária 5 2 3 3– 8 –5 2
5. Litvánia 5 2 3 4–10 –6 2

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

A program

G-CSOPORT
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária 3–0
(3–0)
Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai D. (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna. G: Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)
Bulgária–Szerbia 1–1 (0–0)
Razgrad. G: Deszpodov (47.), ill. Lazovics (90+6.)
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Belgrád. G: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), W. Orbán (36.)
Litvánia–Montenegró 2–2 (0–0)
Kaunas. G: Paulauskas (71.), Cernych (90+4.), ill. Krsztovics (78.), Szavics (89.)
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
Podgorica. G: Szavics (45+1.), Jovetics (90+6.), ill. Borukov (79.)
Litvánia–Szerbia 1–3 (1–3)
Vilnius. G:
Paulauskas (45.), ill. A. Mitrovics (21., 32., 43.)
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik