Török-magyar: Csábi szerint egységesebb csapatot alkotunk

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 14:07
null
A délelőtti edzésen szabadon választott gyakorlatokat végeztek a játékosok (Fotó: Szabó Miklós)
Egervári Sándor szövetségi kapitány stábjának egyik tagja, Csábi József szerint a törökök egyénileg jobbak, mint a románok, de egységes csapatjátékkal sikerülhet megnyerni a mai világbajnoki selejtezőt.

Az MLSZ Tv a válogatott ma délelőtti átmozgató edzésén szólaltatta meg Csábi Józsefet, a szakmai stáb egyik tagját, valamint a románok elleni meccset végigjátszó Pintér Ádám, Király Gábor kettőst.

„Már a meccsláz érződik a játékosokon és a stábon is. A pénteken a 92. percben kapott gól ugyan nehézzé tette az elmúlt két napot, főképp a lelkek szempontjából, de azt látom, hogy már rendben vannak a fiúk. Megint nüanszokon múlhat a siker, azt gondolom, hogy egységesebb és jó csapatot alkotunk, amit már bebizonyítottunk az eddigi selejtezőkön is. A törökök egyénileg nagyon jó képességű futballisták, meg merem kockáztatni, hogy jobbak is, mint a románok, akik többet tudtak adni eddig csapatjátékból. Ha nem változtatnak ezen most sem a törökök, akkor akár nyerhetünk is. Sokat kell tennünk érte, ám nem vagyunk esélytelenek" – nyilatkozta Csábi József.

A délelőtti gyakorláson szabadon választott gyakorlatokat végeztek a játékosok; volt, aki a pontrúgásait tökéletesítette, mások nyújtással, kocogással készültek a mérkőzésre. Király Gábor szerint nem szabad területet hagyni a törököknek, míg Pintár Ádám elmondta, a hazai szurkolók csapatukat segítő buzdításával is meg kell birkóznia válogatottunknak.

„A péntek estével már nem foglalkozik senki, hiszen újabb fontos meccs vár ránk. Tanultunk a hibákból és a jó dolgokból, ennek tudatában lépünk pályára a törökök ellen. Ha egységesek leszünk, nem jut terület a törököknek támadást vezetni, az egy idő után esetleg felőrölheti őket, míg mi ha egyszer-kétszer mögéjük tudnánk kerülni a középpályán, komoly helyzeteket alakíthatnánk ki" – tekintett előre Király.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a magyar válogatott Törökország elleni vb-selejtezőjén?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Egyszer az MTK-val már tapasztaltam, hogyan szurkolnak itt, nagyon támogatják a csapatukat, ezt is le kell küzdenünk. Azt gondolom, hogy a mai válogatottnak ez sikerülni fog. Kielemeztük a pénteki meccset, és már csak a pozitívumokra gondolunk, ebből próbálunk építkezni" – tette hozzá Pintér.

Abdullah Avcinak, az ellenfél szövetségi kapitányának nincs B-terve a Magyarország elleni, 19.30-kor kezdődő vb-selejtezőre: a szakvezető csak a győzelemmel számol, máson nem is gondolkozik. Persze az ősszel magukat nagyon rossz helyzetbe sodró törököknek már egy pontvesztés is végzetes lenne továbbjutási esélyeik szempontjából...

„Nem kell hangsúlyozni, milyen fontos erőpróba következik. A csapat tökéletesen tisztában van a téttel. Higgadtnak és türelmesnek kell maradnunk, mert nem lesz ez könnyű mérkőzés” – vélekedett a török kapitány, akit már a találkozó előtt megkérdeztek, marad-e a posztján, ha rossz lesz a mai eredmény.

„Fogalmam sincs. Ezen a meccsen egy dolog számít, a győzelem, amiben mindannyian hiszünk. Nincs B-terv, nincs másik elképzelés. Csak a győzelem.”

BETALÁL-E HÁROMBÓL HÁROMSZOR DZSUDZSÁK BÖDÉNEK? (AZ MLSZ TV VIDEÓJA)

Mindent a Törökország–Magyarország vb-selejtezőről: ide kattintva megtekintheti a keddi mérkőzéssel kapcsolatos összes hírünket.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA, D-CSOPORT – A KEDDI PROGRAM

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG (Tv: M1)
19.30, Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion. V: Milorad Mazsics (szerb)
VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
Törökország: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Semih Kaya, Bekir Irtegün, Hasan Ali Kaldirim – Nuri Sahin, Selcuk Inan – Arda Turan, Sercan Sararer, Umut Bulut – Burak Yilmaz
Magyarország: Király Gábor – Varga József, Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Hajnal Tamás – Koman Vladimir, Szabics Imre, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

ÉSZTORSZÁG–ANDORRA
18.00,
Tallinn, A. Le Coq Arena. V: Jan Valasek (szlovák)

HOLLANDIA–ROMÁNIA (Tv: Digi Sport1)
20.30, Amszterdam, Amsterdam ArenA. V: Mark Clattenburg (angol)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 5 5 16–2 +14 15
2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 12–7 +5 10
3. Románia 5 3 1 1 10–6 +4 10
4. Törökország 5 2 3 6–6 0 6
5. Észtország 5 1 4 1–9 –8 3
6. Andorra 5 5 0–15 –15 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők:
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Brann), Lipták Zoltán (Győri ETO), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (Greuther Fürth)
Középpályások:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gyurcsó Ádám (Videoton), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Kovács István (Videoton), Rudolf Gergely (DVTK), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz)

A TÖRÖK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Volkan Demirel (Fenerbahce), Onur Kivrak (Trabzonspor), Tolga Zengin (Trabzonspor)
Védők: Serdar Aziz (Bursaspor), Gökhan Gönül (Fenerbahce), Bekir Irtegün (Fenerbahce), Hasan Ali Kaldirim (Fenerbahce), Semih Kaya (Galatasaray), Serdar Kurtulus (Gaziantepspor), Gökhan Zan (Galatasaray)
Középpályások: Hamit Altintop (Galatasaray), Soner Aydogdu (Trabzonspor), Mehmet Ekici (Werder Bremen), Caner Erkin (Fenerbahce), Kerim Frei (Fulham), Selcuk Inan (Galatasaray), Alper Potuk (Eskisehirspor), Olcay Sahan (Besiktas), Nuri Sahin (Dortmund), Arda Turan (Atlético Madrid)
Támadók: Umut Bulut (Galatasaray), Mevlüt Erdinc (Rennes), Sercan Sararer (Greuther Fürth), Burak Yilmaz (Galatasaray)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik