Irány Európa! A Puskás Akadémia 20 perc alatt hármat lőtt az MTK-nak és újra kijutott az európai porondra

Vágólapra másolva!
2024.05.11. 17:20
Egy félidő alatt hármat rámoltak be a felcsútiak az MTK-nak (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 32. fordulójában az MTK hazai pályán fogadta a Puskás Akadémiát. A vendégek már a 20. percben három góllal vezettek, Szolnoki és Nissila találatainak köszönhetően. Az első félidő hajrájában Nagy Zsombor fejesével szépített az MTK, de újabb gól már nem született a találkozón, a Puskás Akadémia 3–1-es győzelmet aratott.

 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–3 (1–3)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2562 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Dániel)
Gólszerző: Nagy Zsombor (36.), ill. Szolnoki (5.), Nissilä (12., 20.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható.

A dicső múlt felidézése vezette fel a mérkőzést, a Hidegkuti Nándor Stadion közönsége megünnepelhette a hatvan évvel ezelőtti MTK-hősöket, az 1964-es KEK-döntős csapat életben lévő tagjait, sőt, még az Ausztráliában élő Keszei Györgynek is üzentek. Hétfőn lesz a kerek évfordulója az eseménynek, 1964. május 13-án rendezték Brüsszelben a Sporting–MTK KEK-döntőt, amely 3:3-as döntetlenre végződött, így két nappal később Antwerpenben újra össze kellett csapni a feleknek, ekkor már 1:0-ra nyertek a portugálok.

A szombati bajnokin viszont nem volt sok ünnepelni valójuk a kék-fehéreknek, mert mindössze húsz perc alatt már háromgólos hátrányban voltak a Puskás Akadémia ellen. Már az 5. percben vezettek a felcsútiak, két saját nevelésű játékosuk együttműködése révén: Komáromi György szögletét fejelte be a kapuba Szolnoki Roland. Hét perccel később a szintén saját nevelésű, válogatott formában játszó Nagy Zsolt adott bal külsővel zseniális gólpasszt Urho Nissilänak, aki nem hagyta kihasználatlanul a ziccert. A 20. percben újfent a Puskás Akadémia 28 éves finn légiósa volt eredményes, a szöglet után kifejelt, majd neki lekészített labdát lőtte tizenhat méterről ballal a kapu jobb oldalába.



Nem csoda, hogy elégedetlenségének adott hangot a hazai publikum, mivel úgy telt el az első félidő fele, hogy az MTK-nak lényegében momentuma sem volt. A 25. percben lőtt először kapura a házigazda, és abban sem volt sok veszély, Pécsi Ármin könnyedén fogta a középre tartó, közepesen erős lövést. Nem tudta jól felépíteni a támadásait az MTK, inkább csak szövögette azokat. Pedig nem alkalmazott nyomasztó letámadást a vendégcsapat, pusztán stabilan védekezett, elöl pedig kihasználta az ellenfél minden hibáját.

A 30. percben visszajöhetett volna a meccsbe az MTK, de Hei Viktor, miután megcsinálta a remek cselt az ötösön, és már csak a kapussal állt szemben, nem tudott betalálni – avagy elképesztően nagyot védett Pécsi Ármin.

A 36. percben mégis visszatértek a hazai remények, mert Nagy Zsombor fejjel szépített – a gól nem dicsérte a PAFC védelmét, mert a bal oldalon mögé került a rivális, belül pedig három védő is volt a beadásra, mégis Nagy Zsombor tudta elfejelni a labdát. Feljavult a fővárosiak játéka a félidő végére, könnyedén hozták át a labdát a középpályán, a felcsútiak nem védekezték vagy ütközték le ezeket a megiramodásokat, így akár újabb gólt is szerezhettek volna a kék-fehérek. Így azzal a tudattal mehetett az öltözőbe Horváth Dávid együttese, hogy bár maradt még két gól a hátrányából, a játék képét meg tudta változtatni.

A szünetben is nosztalgiázhatott az MTK-tábor, a huszonöt évvel ezelőtti, 1999-es bajnokcsapat tagjait köszöntötték a gyepen. Eközben a vendégöltözőben Hornyák Zsolt vélhetően arról beszélt a játékosainak, hogy a tekintélyesnek tetsző előny birtokában sem dőlhetnek hátra, mert az MTK feljavulóban van. Teljesen kiegyenlített játékot hozott ugyanis a második félidő első fele, alábbhagyott az MTK lendülete, a Puskás Akadémia már a középpályán lefékezte a hazai támadásokat. Ebben az időszakban újra kezükben tartották a mérkőzést a vendégek, s újra előttük adódott gólszerzési lehetőség: Nagy Zsolt is betalálhatott volna, de kevéssel mellé lőtt, Komáromi György pedig fejjel veszélyeztetett.

Bár a hajrában az MTK is ki tudott alakítani néhány helyzetet, de ezeknél extra megoldásokra lett volna szükség a gólhoz, ilyet pedig nem láthattunk, így maradt az 1–3, melynek révén a PAFC reményei megmaradtak az éremre, az MTK pedig matematikailag sem lehet már európai kupainduló.

 

1. Ferencvárosi TC32225578–30+48 71 
2. Paksi FC32167949–41+8 55 
3. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
4. Puskás Akadémia321410856–34+22 52 
5. Debreceni VSC311361247–44+3 45 
6. Diósgyőri VTK321281250–56–6 44 
7. Zalaegerszegi TE321271353–58–5 43 
8. MTK Budapest321271342–61–19 43 
9. Kecskeméti TE321261443–44–1 42 
10. Újpest FC321141745–65–20 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 
az állás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik