Az MLSZ-nek is sok(k) volt: írásbeli értékelést várnak Várhidi Pétertől

Vágólapra másolva!
2008.09.08. 17:48
A magyar U21-es válogatott 8–0-s vereséget szenvedett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Szerbiától. A Magyar Labdarúgó-szövetség pedig úgy látszik nem tér napirendre a súlyos fiaskó után, és részletes írásbeli beszámolóra kötelezi Várhidi Pétert, a csapat szakvezetőjét. A szövetség a meghallgatás után dönt az esetleges következményekről. Erről a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu számolt be.
Az első meccs óta kilenc gólnyit romlott volna a válogatott?
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Az első meccs óta kilenc gólnyit romlott volna a válogatott?
Az első meccs óta kilenc gólnyit romlott volna a válogatott?
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Az első meccs óta kilenc gólnyit romlott volna a válogatott?

Utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta vasárnap a magyar U 21-es labdarúgó-válogatott, az ellenfél Szerbia volt, a végeredmény pedig nemhogy kínos, annál jóval több: a magyar futball jövőjét tekintve legalábbis kétségbeejtő. A felnőtt válogatottat is megjárt külföldi kluboknál edződő játékosokkal megerősített magyar csapat 8–0-ra kikapott.

VÁRHIDI NYILATKOZATA

„A játékvezető óriási hibát követett el, amikor Pintért kiállította és tizenegyest adott a szerbeknek. A második félidőre elfogyott játékosaink ereje, olyan volt, mintha hatan lettek volna a pályán. A kiállításig és a tizenegyesig helyzetük sem volt ellenfelünknek, a második játékrészben azonban a nagy melegben szinte menni sem tudtak mieink - és már csak kétszer cserélhettem...”
A jövő évi svédországi korosztályos Eb-re selejtező mérkőzés előtt a magyar válogatottnak még halovány továbbjutási esélye is volt, igaz, ehhez nyerni kellett volna, miközben a többi kilenc csoportban számunkra kedvező eredmények születnek, és bekerülünk végül a négy legjobb csoport másodikba – ennek azonban még egyszer hangsúlyozzuk, szinte csak matematikai esélye volt.

A mérkőzésen aztán a mieink a 27. percben emberhátrányba kerültek: Pintér Ádámot állította ki a találkozó holland játékvezetője, aki a piros lap felmutatása mellett büntetőt is adott a hazaiaknak. Az értékesített büntetőt követően a házigazdák még egyszer betaláltak az első félidőben, a második játékrészben aztán összeomlott a magyar válogatott és végül még hat gólt kapott.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a belgrádi vereség másnapján aztán honlapján közölte: nem megy el szó nélkül a megalázó vereség mellett. A szövetség vezetői részletes írásbeli jelentést várnak a csapat felkészítéséért felelős edzőtől, Várhidi Pétertől, és ennek alapján pénteken délig döntést hoznak, és határoznak a következményekről.

Csak emlékeztetőül: ugyanezen korosztályú magyar válogatott, ugyanebben a selejtező-sorozatban egy évvel ezelőtt ugyanezt a szerb válogatottat 2–1-re megverte Budapesten.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik