U21: Éhes vagyok arra, hogy 90 perceket játsszak – Balogh Botond

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 14:40
A magyar válogatott szerbek elleni győzelme után nyilván feldobódott hangulatban csatlakozott Balogh Botond a skótoktól 3–1-es vereséget szenvedett U21-es válogatotthoz, amelyben végigjátszotta a belgák elleni Eb-selejtezőt. Azonban ahogy az NSO Tv-nek is elmondta, ezt nem egyfajta büntetésként fogta fel, hanem úgy, hogy játéklehetőséghez jut, hiszen ez a Parmában nem nagyon adatik meg neki. 

„Fizikailag nagyon jól éreztem magam, ahogy ez igaz volt három hete is, amikor legutóbb végigjátszottam egy meccset. Nyilván éhes vagyok arra, hogy kilencven perceket játsszak. A kinti helyzetről nem nagyon szeretnék beszélni, most csak ide koncentráltam. Örültem, amikor megtudtam, hogy az U21-es válogatottban fogok szerepelni, hiszen egy játékosnak az a jó, ha folyamatosan játszik, főleg ennyi idősen. Pozitívan tekintettem erre a meccsre, nem úgy, hogy esetleg büntetésnek vegyem vagy valami ilyesmi” – mondta Balogh Botond arról a helyzetről, hogy a felnőttválogatottal nem utazhatott el Litvániába, hiszen az U21-es válogatott belgák elleni –1–0-s vereséget hozó– Eb-selejtezőjén számítottak rá.

Videónkban a Parma légiósa elmondja azt is, hogy mit igyekezett átadni abból a pozitív töltetből, amit a szerbek elleni győzelemből kapott, hogyan próbálta felrázni a skótok elleni vereség után az U21-es csapattársait. Illetve arra is kitér, mennyire bánta, hogy nem lehetett ott Kaunasban Marco Rossi együttesével – bár mint később kiderült, válogatottunk egyelőre nem jutott még ki az Eb-re, miután2–2-es döntetlent játszott a litvánokkal.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
B-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–BELGIUM 0–1 (0–0)
Budapest,Hidegkuti Nándor Stadion,1000néző.Vezette: Krzysztof Jakubik (Arkadiusz Wójcik, Tomasz Niemirowski) – lengyelek
MAGYARORSZÁG:
Hegyi – Iyinbor, Balogh B., Csinger – Kovács M., Kovács B. (Vitális, 76.), Baráth P., Bényei, Benczenleitner (Kerezsi, 80.) – Kocsis D. (Vancsa, 75.), Lisztes.Szövetségi edző:Gera Zoltán
BELGIUM:
Vandevoordt – Siquet (Kana, 84.), De Winter, Leysen, Sardella – Vranckx, Matazo (Stroeykens, a szünetben), Engels – Van Der Brempt, Sylla (Stassin, 63.), Fofana (Olaigbe, a szünetben).Szövetségi edző:Gil Swerts

Gólszerző: Olaigbe (72.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik