PMFC: közel a megegyezés, jövő héten új tulajdonos lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 19:39
A labdarúgó NB III-ba visszasorolt Pécsi MFC ügyvezetője, Győri János a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, már a jövő héten új tulajdonosa lehet a klubnak.

„Ma egyeztettem Matyi Dezső tulajdonos úrral és Páva Zsolt polgármester úrral. Beszélgetésünk témája a PMFC jövője volt. Mindkét fél megnyugtatott, már közel a megegyezés, várhatóan jövő héten szentesítik a megállapodást. Ez azt jelenti, hogy végre megkezdhetjük felépíteni azt az akadémiát, ahol az egyesületünkben sportoló gyermekek az ország elitjével azonos szintű képzést kaphatnak. Hamarosan tehát újra benépesülhetnek a Stadion utcai és a Kovácstelepi focipályák. Ezzel remélhetőleg meg tudjuk akadályozni, hogy tehetségeinket más klubok elcsábítsák. Természetesen szóba került a felnőtt csapat felépítése is a megbeszéléseken. Nem titok, ezen a téren nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de hisszük, hogy kemény munkával biztosítható a folyamatos fejlődés és hamarosan ismételten a legmagasabb osztályban küzdhetnek a piros-feketék" – nyilatkozta Győri János a pmfc.hu-nak.

Az együttes ügyvezetője elárulta, szeretné, ha a régió focijának hanyatlási folyamatát meg tudnák fordítani és a Dél-Dunántúl, illetve Baranya futballcsapatainak szoros összefogásával megindulhatna a fejlődés. Természetesen múltja, és támogatottsága miatt ebben a PMFC-nek kell élre állnia, de Győri János úgy hiszi, ebben a rendszerben mindenki megtalálhatja a számára megfelelő helyet – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik