nemzetisport.hu 2016.10.30 13:10 Frissítve: 2016.10.30 13:55

Pintér Attila: Én is szoktam hibákat elkövetni

A DVTK–FTC (2–3), a Vasas–Videoton (1–1) és a Honvéd –Haladás (2–1) meccsek után az edzői értékelésekben is szó esett a valódi futballhangulatot teremtő drukkerekről. A fehérvári Henning Berg szerint hat-hét gólt is lőhettek volna a Vasas vendégeként. A mezőkövesdi Pintér Attila a hibázó játékosa, Gohér Gergő elé magát állította példaként az MTK ellen 1–0-ra megnyert találkozó után. Mestermérlegek.

Pintér Attila megvédte játékosát, a meccs elején nagyot hibázó Gohér Gergőt (6) (Fotó: Földi Imre)

 

MEZŐKÖVESD–MTK 1–0

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Aki játszik, az hibázik, ez benne van a futballban, én is szoktam hibákat elkövetni – reagált a szakember a meccs után Gohér Gergő hibájára, aki a meccs elején a kapu előtt Kanta Józsefhez passzolt. – De azt vettem észre, hogy a védőnk gyorsan rendbe tette magában a dolgokat, és a folytatásban már a csapat többi tagjával együtt jó teljesítményt nyújtott. Persze ne feledjük el, az MTK nem tudott azzal a lehetőséggel élni, hogy húsz másodperc után majdnem gólpasszt kapott. Mindenki a saját lovát dicséri, ezért úgy érzem, hogy a történtek alapján megérdemelten győztünk. El kell azonban ismernem, hogy az MTK-nak számos helyzete volt, bejött az, amit a mérkőzés előtt mondtam, miszerint ellenfelünk nagyon veszélyes, szervezett csapat. Volt, hogy jobban uralta a játékot. A szünetben elmondtam a játékosoknak az észrevételeimet, és igyekeztünk kijavítani a hibáinkat. Több veszélyes ellentámadást is vezettünk, amelyekből talán még szerezhettünk volna gólt. A játékosok megmutatták, hogy tudnak a klubért és egymásért küzdeni.

TEODORU VASZILISZ, az MTK vezetőedzője: – Gyönyörű játék a labdarúgás, de megvannak a maga törvényszerűségei. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, azokat azonban ki is hagytuk, és ezért bűnhődnünk kellett: a hazaiak jól eltalált lövéssel megszerezték a három pontot. Hiába melóztunk rengeteget, üres kézzel kell hazatérnünk, pedig nem érdemeltünk vereséget. Nem éltünk az első kínálkozó lehetőséggel. A hazaiak némiképp az öltözőben maradtak, úgyhogy minden esélyünk megvolt arra, hogy már néhány másodperc után megszerezzük ellenük a vezetést. Ez fontos lett volna egy olyan összecsapáson, amelyen várható volt, hogy egyetlen gól dönt majd. Szünet után a Mezőkövesd több veszélyes ellentámadást is vezethetett. Ez azért volt, mert annyira akartunk nyerni, hogy túlságosan sok szabad területet hagytunk a hazai csapatnak.

DVTK–FTC 2–3

HORVÁTH FERENC, a DVTK vezetőedzője: – Nagyon jó érzés volt, hogy a meccs után minket éltetett a közönség.. Nem volt felhőtlen a viszonyunk, ideje volt, hogy rendeződjön. Nagy kár, hogy a stadiontól vereséggel búcsúztunk. Sajnos két elkerülhető góllal hátrányba kerültünk. Szerettünk volna szépen elköszönni a stadiontól, kétgólos hátrányból egyenlítettünk, és azt gondolom, kettő kettőnél mindkét csapatnak volt esélye a győzelem megszerzésére. A játékosok mindent megtettek a siker érdekében, erőt adhat a folytatásra, hogy végig volt tartásunk. Ezúttal is két gólt rúgtunk a címvédő Ferencvárosnak, de ez sem volt elegendő. Ha nem kapnánk elkerülhető gólokat, nem kellene rendszeresen az eredmény után futnunk.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Ahogy arra számítottunk, harcos mérkőzést játszottunk a Diósgyőrrel. Lehetett érezni, a hazai csapat szépen akar búcsúzni stadionjától. Sokat birtokoltuk a labdát, a megfelelő pillanatokban szereztük a gólokat. Az egész szezonban sok gólt kapunk, két figyelmetlenségből ezúttal is kettőt. Volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor többet kellett volna birtokolnunk a labdát. Büszke vagyok a csapatra, a megfelelő úton halad, a játékosaink végig hittek magukban, ennek volt köszönhető a harmadik gólunk is. Jár a dicséret a diósgyőri szurkolóknak is, remek hangulatot teremtettek, talán a Diósgyőr is megérdemelt volna egy pontot. Nem számít, hogy milyen osztályban szereplő csapat ellen játszottunk hét közben, Busai Attila szép gólokat lőtt, jó teljesítményt nyújtott, és a Diósgyőr elleni bajnokin is úgy futballozott, ahogyan reméltem.

VASAS–VIDEOTON 1–1

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Parádés hangulatot teremtettek szurkolóink. Sokkal nagyobb a Vasas-család, mint azt sokan gondolnák, hatalmas segítséget jelentett a drukkolásuk. Az első félidőben okosan játszottunk, próbáltunk irányítani, és szereztünk egy gólt. Számítottunk rá, hogy a Videoton erőteljesen támad a másodikban, az volt a cél, hogy kontrából rúgjunk még egyet, de nem sikerült, pedig volt rá esélyünk. A végén talált be a Videoton, ilyen a labdarúgás. Az nem tetszett inkább, ahogyan a bíró vezette a meccset, a játék folyamatossága sokszor fölöslegesen tört meg, és azért azon is lehet vitatkozni, megelőzte-e szabálytalanság a meccs végi szabadrúgást. Az egyik szemünk sír, amiért el kell hagyni a stadionunkat, a másik nevet, mert lesz egy modern arénánk. A becsvágy azonban nagyon is dolgozik a játékosainkban, a döntetlen után letörten ültek az öltözőben, jobb kedvre kellett őket deríteni. Nem rossz a döntetlen, végtére is megmaradt az ötpontos előnyünk a Vidivel szemben.

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Kiválóan játszottunk. Hihetetlenül sok helyzetet dolgoztunk ki, kisebbeket és számos nagyobbat, hat-hét gólt rúghattunk volna jobb befejezéssel vagy egy kis szerencsével. A hozzáállásunk mindvégig példás volt, egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet játékosaink, mentek előre, egyenlíteniük is sikerült, ez mind pozitívum. Nehezen sikerült, de ebben a szezonban rendre szereztünk legalább egy gólt. Amikor nem – Diósgyőrben –, akkor is nagyon sok helyzetet alakítottunk ki. Ismétlem, ez olyan csapat, amely sohasem adja fel. A képességek mellett a koncentrációnk és a mentalitásunk is megfelelő volt, végig hittem a csapatban. Fantasztikus gólt volt. Abból a helyzetből meglehetősen nehéz a kapuba tekerni a labdát, Danko Lazovicsnak sikerült. És ha már ez volt a búcsúmérkőzés e történelmi stadionban, a gól méltó az elköszönéshez.

BP. HONVÉD–HALADÁS 2–1

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Az első félidőben nagyon jól futballoztunk, nemcsak két gólt, hanem hármat-négyet kellett volna lőnünk. A félidő végén kaptunk egyet, így nyílttá tettük a meccset. Ki kell emelnem Botka Endrét, aki óriásit mentett, ez olyan szituáció volt, mintha a védőnk gólt szerzett volna... Ennek persze örültem, de elkövettem egy hibát. Túl hamar cseréltem be Kadima Kabangut, aki még nem áll készen a hosszú kihagyása után arra, hogy ennyi időt a pályán töltsön. Szerencsére így is nyertünk, de ez a baki egyértelműen az én számlámra írható. A szurkolók átsegítettek minket a nehézségeken. Jó volt újra ennyi embert látni a kanyarban, ilyen hangulatban a játékosok is sokkal többre képesek. Szurkolók nélkül nincs értelme a futballnak – nélkülük senkik vagyunk...

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Az első félidőben visszafogott játékot mutattunk, fordulópontot jelenthetett volna, ha David Williams lepasszolja a labdát Bosnjak Predragnak. Ráadásul a csatárunk meg is sérült. Begörcsölt a combhajlítóizma, reméljük, nincs szakadás a lábában. Nagy veszteség volt, hogy le kellett cserélnem. A tizenegyest eredményező helyzetet nem néztem vissza, de ha valóban kívül történt a szabálytalanság, akkor súlyos hibát követett el a játékvezető. S ha már a bírónál tartunk... Botka Endrét ki kellett volna állítania, mert előbb megrúgta, majd ellökte Halmosi Pétert. A kispesti drukkerek persze reklamáltak, hogy miért hosszabbít négy percet, de nem annyit, hanem vagy nyolcat kellett volna még rátennie a bírónak, hiszen a kapusuk rettentően lassan végezte el a kirúgásokat. Ez van, nem érdemeltünk vereséget.

PAKS–ÚJPEST 1–1

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Viszont a csapat erejét mutatja, hogy a két hiba sem törte meg. Le a kalappal a játékosok előtt, hiszen nyolcvanöt percig megalkuvást nem tűrően futballoztak! Tizenkilencre lapot húztam, a hajrában már rengeteget kockáztattunk. Szerencsére bejött. Persze az őrült hajrá alakulhatott volna máshogy is, hiszen hátul kinyíltunk, és az Újpestnek is voltak helyzetei. dolgozom tovább, ahogyan eddig is. Szeretném minél jobban felkészíteni a csapatot a Ferencváros elleni találkozóra.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Tudtuk, hogy a nehéz helyzetben lévő Paks mindent elkövet a győzelemért. Ennek megfelelően alakítottuk ki a taktikánkat, a gyors gól után azt hittük, nyerhetünk. Átadtuk a területet, mert a kontráinktól reméltük az újabb gólt, ennek érdekében küldtem pályára Nagy Gábort és Viktor Angelovot is. Nem így terveztem a cserét, de a légiósokra vonatkozó szabályok megkötik a kezemet. Igazságos a döntetlen, bár csalódott vagyok az elmaradt győzelem miatt.

GYIRMÓT–DVSC 1–2

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: –  A tizenegyes értékesítése fordulópont lehetett volna, volt esélyünk a döntetlenre. A Loki igazolta, hogy jobb csapat, a mi játékosaink kapkodva futballoztak. Sajnálom, hogy a kiállításig nagyon gyengén futballoztunk. Ennyi kellett, hogy fölénybe kerüljünk, csakhogy a csapatomból is kiállítottak egy játékost, és ez a végjátékban döntőnek bizonyult.

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – Remekül játszottunk az első játékrészben, sajnálom, hogy megálltunk két gólnál. Ha tovább növeljük az előnyünket, nem lett volna miért izgulnunk a folytatásban. Emberhátrányban szervezetlenül védekeztünk, időnként szerencsével őriztük meg előnyünket, mert a Gyirmót egyenlíthetett volna. De megérdemelten győztünk. Róbert Vittek elfáradt, a második félidő tizedik percére elkészült az erejével, kénytelen voltam cserélni. Próbáltam frissíteni, és olyan játékost cseréltem be, aki stabilizálhatja a védekezésünket.

NB I, 2016–2017, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 29., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Budapest Honvéd–Haladás 2–1Budapest, Bozsik József StadionErdős József
2832
Diósgyőri VTK–Ferencváros 2–3
Miskolc, DVTK StadionSzabó Zsolt
8052
Vasas–Videoton 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Iványi Zoltán
5045
Paksi FC–Újpest 1–1
Paks, Paksi Stadion
Bognár Tamás 1234
Gyirmót FC Győr–Debrecen 1–2
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
1013
Mezőkövesd–MTK Budapest 1–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Berke Balázs
1815
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 14 9 2 3 22–11 +11  29
2. Ferencvárosi TC 14 7 4 3 28–20 +8  25
3. Videoton FC 14 7 3 4 30–16 +14  24
4. Budapest Honvéd 14 6 3 5 22–15 +7  21
5. Szombathelyi Haladás 14 6 3 5 17–17 0 21
6. Mezőkövesd Zsóry FC 14 5 4 5 16–19 –3  19
7. Debreceni VSC 14 5 3 6 19–21 –2  18
8. Újpest FC 14 4 6 4 22–21 +1  18
9. MTK Budapest 14 4 4 6 8–15 –7  16
10. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 7–18 –11  13
11. Paksi FC 14 2 7 5 12–19 –7  13
12. Diósgyőri VTK 14 3 3 8 19–30 –11  12

 

 

2019.12.15 17:15:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov találatára nem érkezett válasz a lelkes DVTK-tól, a 8311 szurkoló remek hangulatot teremtett.

2019.12.14 23:58:11

Labdarúgó NB I S. T. J.

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

2019.12.14 13:06:41

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A hazaiak legnagyobb lehetőségét Lanzafame, a vendégekét Feczesin hagyta ki.

2019.12.14 13:13:20

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Rubus Tamás öngólja után Pátkai Máté fejjel vette be a kisvárdaiak kapuját.

2019.12.14 13:15:23

Labdarúgó NB I TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Történelmi ZTE-siker, a zalaiak először diadalmaskodtak a PAFC ellen • Több helyzetet is kihagytak a hazaiak.