DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre) 2019.08.17 19:20 Frissítve: 2019.08.17 22:32

A PAFC ellen is Cseri Tamás volt a Mezőkövesd nyerőembere

A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Mezőkövesd Cseri Tamás bombagóljának köszönhetően hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, így továbbra is őrzi hibátlan mérlegét.

Cseri Tamás gólja győzelmet ért a Mezőkövesdnek (Fotó: Tumbász Hédi) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry–Puskás Akadémia FC 1–0 (Cseri 46.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 2214 néző. Vezette: Bognár T.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Jó hangulatban készültek a mezőkövesdiek a Puskás Akadémia elleni bajnokira. Derűlátásukat táplálta, hogy idénybeli első és második bajnokijukat is megnyerték (a két újonc, a Zalaegerszeg és a Kaposvár ellen). Ráadásul Kuttor Attila együttese azt is elmondhatta magáról, hogy legutóbbi hat bajnoki meccse közül ötöt sikerrel vívott meg, s háromszor gólt sem kapott.

A felcsútiak sem panaszkodhattak, négy legutóbbi idegenben játszott összecsapásukon veretlenek maradtak, ebből kétszer nyertek. Mezőkövesden ugyanakkor még sosem nyert a Puskás Akadémia, itt volt tehát az alkalom a rossz sorozat megszakítására.

A kezdés után a vendégek léptek fel támadólag, a megszerzett labdát igyekeztek megbecsülni, sok adogatás jellemezte a játékukat. A hazaiakat meglepte a kockázatot felvállaló harcmodor, s jobbára csak üldözték a labdát. A mérkőzés képét híven tükrözte, hogy a Mezőkövesd csupán a nyolcadik percben lépte át a felezővonalat. A 10. percen aztán csaknem góllá érett a vendégek fölénye, csakhogy Josip Knezevic 22 méterről leadott lövését Szappanos Péter helyett a kapufa mentette.

Ahogy telt az idő, úgy lett egyre nyomasztóbb a Puskás Akadémia fölénye. Amikor aztán Pekár László beadásáról épp csak kicsivel maradt le Molnár Gábor, jelezte, hogy a hazai csapat átlendült a holtponton, és kezdett magához térni. A folytatásban Cseri Tamás lövése zúgott el a bal alsó sarok mellett, a figyelmeztető jel óvatosabb játékra késztette Hornyák Zsolt csapatát. Igaz, továbbra is a felcsútiak birtokolták többet a labdát, átgondolt, felépített akciókat vezettek, s a kaput is veszélyesebben rohamozták.

Csaknem fél óra után mindkét fél biztonsági játékra rendezkedett be, ez nem tett jót az iramnak, több lett a hiba. A félidő hajrájában Pekár László játszotta el a „nagy halált” a vendégek tizenhatosan belül, de Hegedüs Lajos tisztán szerelt, Bognár Tamás pedig jól döntött, amikor sárga lapot mutatott fel a büntetőre hajtó mezőkövesdi támadónak.

Jobban nem is kezdhette volna  a második félidőt a Mezőkövesd: egy perc sem telt el, és Cseri Tamás 22 méteres, jobblábas bombája után a labda a jobb felső sarokban landolt (1–0). A Puskás Akadémia kényszerhelyzetbe került, futnia kellett az eredmény után. Ez a védelme fellazulásával járt, több lehetőséghez jutottak a hazaiak, akik egyre többet és veszélyesebben támadtak, Hegedüs cseppet sem unatkozott.

Cseri Tamás bombagólja

Feljavult az iram, hevesebb lett a küzdelem. Minden labdáért nagy harc folyt, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. A hazaiakat sújtotta, hogy legjobbjukat, Cserit sérülés miatt az utolsó harminc percre elveszítették. Igaz, ebben az időszakban már nem volt kapura igazán veszélyes a Puskás Akadémia, csak a mezőnyfölény kiharcolására futotta az erejéből. A Mezőkövesd jól rombolt, és szurkolói annak örülhettek, hogy összejött a klubrekord: a bajnoki rajt után csapatuk sorozatban három mérkőzést nyert meg, ilyesmire nem volt még példa, amióta a Mezőkövesd az élvonal tagja.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–ZTE FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
4150
Ferencváros–Kaposvár 1–0
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
6891
Mezőkövesd–PAFC 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2214
Mol Fehérvár FC–DVTK 5–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBogár Gergő3586
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Solymosi Péter
2349
Bp. Honvéd–Kisvárda 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
2500
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 3 3 11–3 +8  9
2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 3 4–1 +3  9
3. Debreceni VSC 2 2 7–3 +4  6
4. Kisvárda 3 2 1 5–5 0
6
5. Paksi FC 3 1 1 1 4–3 +1  4
6. Újpest FC 3 1 1 1 4–5 –1  4
7. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1  3
8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–4 –1  3
9. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–8 –4  3
10. Zalaegerszegi TE FC 2 2 2–4 –2  0
11. Kaposvári Rákóczi FC 3 3 3–7 –4  0
12. Budapest Honvéd 3 3 3–8 –5
0

Az 1. fordulóból a Ferencváros–Debrecen, a 2. fordulóból a Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést halasztották el.

2019.09.20 19:32:22

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

Az 1956-os forradalom után külföldön maradó Czibor Zoltánt és Kocsis Sándort Kubala László segítette szerződéshez.

2019.09.20 19:58:56

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

A hetvenedik életévét betöltő Kozma Mihály gólérzékeny, kreatív és technikás csatár volt.

2019.09.18 09:43:19

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„Az átigazolási időszak utolsó napján változott a koncepció, és idősebb, tapasztaltabb labdarúgók érkeztek.”