Egygólos FTC-győzelem rengeteg kihagyott helyzettel

Vágólapra másolva!
2019.08.17. 19:15
Két elhalasztott mérkőzés után a Ferencváros is megkezdte szereplését az NB I-ben, méghozzá a 3. fordulóban, az újonc Kaposvár ellen. Bár rögtön az elején sikerült a hazaiaknak megszerezniük a vezetést, később számolatlanul hagyták ki a helyzeteket, így maradt a sovány győzelem (1–0).
Zubkov góljával nyerte meg a meccset a Ferencváros (Fotó: Koncz György) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
Zubkov góljával nyerte meg a meccset a Ferencváros (Fotó: Koncz György) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

NB I
3. FORDULÓ
Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 1–0 (Zubkov 7.)
Budapest,Groupama Aréna,6891néző.Vezette:Iványi

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Nyomot hagyott a lelkekben a Dinamo Zagreb keddi fellépése, a BL-selejtezőben a Ferencváros 4–0-ra kapott ki a zágrábi együttestől, és ennek leginkább a nézőszámra volt jelentős hatása. A néhány nappal ezelőtti hangulatnak szolid utánzata volt a szombati miliő. Persze fájdalmas volt a ferencvárosiaknak a BL-kiesés, és nem először volt a csapat feladata, hogy a súlyos, nemzetközi kupában átélt kudarcot követően azonnal talpra álljon, mert máris itt az NB I-es mérkőzés.

És itt a Kaposvár: a Rákóczi legutóbb 2014. április 25-én volt a Fradi vendége, de a Groupama Aréna építése miatt a Puskás-stadionban játszott (az FTC 1–0-ra győzött Busai Attila góljával). Az akkor pályán lévők közül csak Bőle Lukács volt ezúttal is a kezdéskor a gyepen, igaz, csaknem öt éve még a Rákócziban futballozott, szombaton pedig a Fradiban kapott lehetőséget. Azon a mérkőzésen Dibusz Dénes volt a kapus, ő is ismételhetett volna, csakhogy nyári szerződtetése óta először, ezen a mérkőzésen kapott szerepet a Kispestről érkező Gróf Dávid. Dibusz Dénes a kispadon kapott helyet, mellette is csak olyan tartalékok ültek, akik kedden kivétel nélkül a kezdőcsapat tagjai voltak: Eldar Civic, Lasa Dvali, Ihor Haratin, Michal Skvarka, Mikalaj Szihnyevics, Tokmac Nguen.

A mérkőzés előtt az lehetett a döntő kérdés, hogy a csalódás után mennyire tud összeszedett lenni a bajnokcsapat az újonc ellen. A kérdésre gyorsan választ kaptunk: alig telt el hat perc, amikor egy labdaszerzést követő gyors akció végén Olekszandr Zubkov megszerezte a vezetést a házigazdának. A kaposváriak azonban nem omlottak össze, talán arra gondoltak, miközben Budapestre utaztak, hogy ez is benne van a mérkőzés forgatókönyvében. A Rákócziban a négy védő előtt Ádám Martinon kívül mindenkinek rengeteg védőfeladata volt, még Csiki Norbertnek is, aki a legtöbbször zárkózott fel az ék mellé. Látszott, hogy a vendégek próbálják megbecsülni a labdát, de az első fél órában nem tudták megcélozni Gróf Dávid kapuját, míg a másik oldalon Varga Roland és az először kezdő Franck Boli is gólt fejelhetett volna, ugyanakkor egyikük sem célzott pontosan, így a Fradi nem tudta növelni az előnyét.

Fél óra elteltével a Kaposvár megpróbálta már a saját tizenhatosánál megzavarni a Ferencvárost a labdakihozatalban. Ez a kísérlet azonban nem tartott sokáig, a labdabiztosabb ferencvárosiak átjutottak a letámadáson, és a játék a folytatásban is inkább a kaposvári térfélen folyt. A félidő vége Varga Rolandról szólt. A szünet előtt egy perc alatt két gólt rúghatott volna, mert remekül futotta be a kaposvári védők által üresen hagyott területeket, de mintha túlságosan görcsösen bizonyítani akart volna: erőből lőtt, amikor egy higgadt passz is elegendő lett volna.

A szélső a második félidőben is betalálhatott volna, egyedül 5–0-ra alakíthatta volna az állást, de vagy Pogacsics Krisztián védett, vagy ő nem találta el a kaput. És a rengeteg kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát, Nagy Richárd kontra végén ziccerbe került, lövés helyett azonban rossz irányba akarta kicselezni a már fekvő Miha Blazicot, és a védő menteni tudott.

Itt-ott füttyszó harsant, mert, bár a Fradi sokat támadott, nyílt maradt a mérkőzés. Küzdött, harcolt a Rákóczi, és mindvégig reménye maradt az egyenlítésre, pedig a két csapat közötti tudáskülönbség nyilvánvalónak tűnt.

A helyzeteket azonban be kell rúgni... Ez pedig nem ment a keddi emléket még a lelkében cipelő Fradinak, végül azonban győzött, és most talán csak ez számított igazán. 1–0

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–ZTE FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
4150
Ferencváros–Kaposvár 1–0
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
6891
Mezőkövesd–PAFC 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2214
Mol Fehérvár FC–DVTK 5–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBogár Gergő3586
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Solymosi Péter
2349
Bp. Honvéd–Kisvárda 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
2500
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC3311–3+89
2. Mezőkövesd Zsóry FC334–1+39
3. Debreceni VSC227–3+46
4. Kisvárda3215–50
6
5. Paksi FC31114–3+14
6. Újpest FC31114–5–14
7. Ferencvárosi TC111–0+13
8. Puskás Akadémia FC3123–4–13
9. Diósgyőri VTK3124–8–43
10. Zalaegerszegi TE FC222–4–20
11. Kaposvári Rákóczi FC333–7–40
12. Budapest Honvéd333–8–5
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik