Cukalasz duplázott, nyert, és benn maradt a Kisvárda

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.05.19. 16:45
null
A görög Cukalasz (fehérben) fejesével jutott előnyhöz a Kisvárda (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában a Kisvárda hazai pályán a görög Cukalasz révén kétgólos előnyhöz jutott a Mezőkövesd ellen, amely csak pár perccel a lefújás előtt tudott szépíteni. A végén nagyon nyomott a vendégegyüttes, a hazaiak elfáradtak, ám az egyenlítés már nem sikerült Kuttor Attila legénységének. Az újonc Kisvárda így a kilencedik helyen végzett, és jövőre is az élvonalban szerepelhet, míg a Mezőkövesd eddigi legjobb szereplését érte el: hatodikként zárt.  

 

LABDARÚGÓ NB I
33. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Kisvárda–Mezőkövesd 2–1 (Cukalasz 26., 58., ill. Dragóner 86.)
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 3385 néző. Vezette: Kassai

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Történelmi idény történelmi mérkőzésére készültek Kisvárdán: az NB I abszolút újonca – az után, hogy az első négy fordulóban pontot és gólt sem szerzett – abban a kényelmes helyzetben volt az utolsó bajnoki mérkőzésén, hogy egy hazai győzelemmel biztosíthatja a bennmaradását. Ráadásul erre még egy esetleges vereséggel is megvolt minden esélye a többi mérkőzés eredményétől függően, hiszen a kiesés elleni harcban a két riválisa, a Diósgyőr és az MTK egyaránt bronzéremre hajtó ellenféllel (Újpest, illetve Honvéd) találkozott, míg a szabolcsiak a tökéletes középcsapattal, azzal a Mezőkövesddel.

A kisvárdai stadion a vendégszektor két szélét leszámítva teljesen megtelt a fontos találkozóra, és a helyi lemezlovas is értette a dolgát, hiszen hangolódásként betette Kis Grófo Tiki-taka című zeneszámát, amelynek refrénjében ott volt megfogalmazva a kulcskérdés: „Isten tudja, mi lesz ma, Nagy bánat vagy fieszta?”

A hazai kemény mag, a Várkerti Vitézek szurkolói csoport tagjai persze utóbbira készültek, és jobb korán, mint későn alapon már a második percben piros füstfelhőbe burkolták a stadiont, kiállítva egy kis MLSZ-számlát a klubnak, cserében viszont megteremtve az alaphangulatot. Egy-két perc kényszerszünet után Kassai Viktor játékvezető jelt adott a folytatásra, úgyhogy jöhetett a futball.

A hangulatról pirotechnikai eszközökkel is gondoskodtak a várdai szurkolók (Fotó: Koncz György)
A hangulatról pirotechnikai eszközökkel is gondoskodtak a várdai szurkolók (Fotó: Koncz György)

A békésen csordogáló első negyedóra után kicsit meghűlt a vér a hazai drukkerekben, hiszen Cseri Tamás tökéletes passza után Pekár László ziccerben törhetett a kisvárdai kapura, ám Luiz Felipe kapuson nem tudott kifogni, hat méterről leadott lapos lövését bravúrral védte a brazil kapus. Igaz, két perccel később már a Kisvárda szerezhetett volna gólt, Gosztonyi András csaknem hasonlóan nagy helyzetbe került, az ő lövésébe önfeláldozóan vetődött bele Matija Katanec.

Hasonló „ütésváltások” érték a közönséget is, hiszen először körbement a jó hír, hogy vezet a Honvéd az MTK otthonában, rá egy percre pedig már a kevésbé jó, hogy máris egyenlítettek a kék-fehérek. Mindez azonban másodlagossá vált a 26. percben, amikor a Kisvárda megszerezte a vezetést Sztavrosz Cukalasz életerős fejesével, hiszen ez az állás a többi mérkőzés eredményét lényegében háttérbe szorította.

A 35. percben Felipe kapus második nagy védésére volt szükség, hogy ne változzon az állás, de alapvetően nem volt érezhető, hogy bajba kerülhet a Kisvárda. Az 58. percben aztán végképp a tetőfokára hágott a hangulat, amikor Cukalasz második góljával tulajdonképpen eldőlt, hogy a Kisvárda kivívja a bennmaradását. A görög nagyon higgadtan helyezett a jobb alsó sarokba, és mivel időközben az MTK is hátrányba került a Honvéd ellen, minden a szabolcsiak szája íze szerint alakult.

Egyértelműen a hazaiaké volt a második félidő, Dajka László csapatának újabb és újabb gólszerzési lehetőségei adódtak, míg a legutóbbi három meccsüket megnyerő kövesdiek minden mozdulatán érződött, hogy nem igazán van miért hajtaniuk, és csak a hármas sípszót várják.

Gyanúnk szerint ekkor már jó néhány üveg kiváló Várda Keserű nyakát megcsavarták a helyi futballrajongók, és az sem indokolhatta a palackok visszazárását, hogy az utolsó percekben a semmiből még összejött egy mezőkövesdi gól. 2–1

A karnevált már nem lehetett megzabolázni.

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

NB I, 2018–2019, 33. FORDULÓ
MÁJUS 19., VASÁRNAPHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
3865
Kisvárda–Mezőkövesd 2–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepKassai Viktor
3385
Haladás–Mol Vidi 1–1
Szombathely, Haladás StadionPillók Ádám
3340
MTK–Honvéd 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
3882
DVTK–Újpest FC 3–0
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
12 203
DVSC–Paks 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
6000
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 72–27 +45 74
2. Mol Vidi FC 33 18 7 8 53–37 +16 61
3. Debreceni VSC 33 14 9 10 44–39 +5 51
4. Budapest Honvéd 33 13 10 10 46–38 +8 49
5. Újpest FC 33 12 12 9 38–28 +10 48
6. Mezőkövesd Zsóry FC 33 12 8 13 45–40 +5 44
7. Puskás Akadémia FC 33 11 7 15 36–45 –9 40
8. Paksi FC 33 9 12 12 33–46 –13 39
9. Kisvárda 33 10 8 15 36–48 –12 38
10. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 36–57 –21 38
11. MTK Budapest 33 10 4 19 42–56 –14 34
12. Szombathelyi Haladás 33 8 6 19 31–51 –20 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik