CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre) 2019.10.26 16:50 Frissítve: 2019.10.26 22:47

Lanzafame és Moutari góljával verte meg a Honvéd a Kaposvárt

A Bp. Honvéd az Új Hidegkuti Stadionban 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Kaposvárt a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A kispestieknek ez az első győzelmük pályaválasztóként ebben a bajnokságban. A somogyiak sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.

Lanzafame öröme érthető: ezúttal berúgta a tizenegyest (Fotó: Török Attila)

 

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC 2–0
(Lanzafame 16. – 11-esből, Moutari 34.)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2543
néző. Vezette: Erdős

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT OLVASHATJA EL!

Szuperbusz?

Ugyan már!

Amikor a sajtóbejárat felé vettük az irányt, a lépcső tetejéről már észrevehettük a kaposváriak csapatbuszát, amely kissé ütött-kopott, itt-ott a festék is hiányzott – ebből is látszik, a Rákóczi költségvetése a legszerényebb az élvonalban, ez azonban a csapat eddigi játékán egyáltalán nem látszódott.

 
A mérkőzés legjobb fotóit ide kattintva, a 10. forduló képgalériájában tekintheti meg!

Waltner Róbert edző ugyanis lelkes együttest alakított ki, ezzel a motivációval sok mindent lehet ellensúlyozni – tudna erről mesélni a Debreceni VSC (1–0) és a Diósgyőri VTK (2–0) is, amelyet, ugyebár, legyőzött az újonc. A kispestiek azonban nem akarták a véletlenre bízni a bajnokit, így nagy elánnal kezdtek, beszorították a Kaposvárt – az első, kaput eltaláló lövés azonban a vendégek nevéhez fűződik, Csiki Norbert próbálkozott, Tomás Tujvel azonban magabiztosan védett.

Ettől függetlenül  a hazaiak mezőnyfölénye megmaradt, s benne volt a levegőben, idő kérdése, mikor születik meg az első gól – tizenhat percet kellett rá várni. Davide Lanzafame joggal megítélt büntetőből szerzett vezetést a pestieknek. Ezt a helyszínen konstatálhatta Marco Rossi szövetségi kapitány is, a Honvéddal a 2016–2017-es idényben bajnoki aranyérmet szerző edző óriási tapsot kapott a szurkolóktól, akik újra olyan hangulatot teremtettek, amiért érdemes kilátogatni a stadionba.

Örülhettek is a hazaiak, amikor Amadou Moutari megduplázta a fővárosiak előnyét, egyre inkább veszni látszott annak az esélye, hogy a kaposváriak újabb bravúrral vétetik észre magukat. S milyen az élet, a szegény embert az ág is húzza: Pogacsics Krisztián megsérült, le is kellett cserélni, Slakta Balázs érkezett a helyére. Hogy a huszonnégy éves kapus rutinos lenne, erős túlzás, hiszen egy hónapja, a DVTK elleni siker alkalmával védett először az élvonalban, akkor is csereként lépett pályára, s ugyancsak Pogacsics helyére szállt be.

Meg is kaphatta volna első gólját az élvonalban, de Moutari „segített” neki, ziccert hibázott az első félidő hajrájában – a drukkerek között azon ment a vita, hogy 110 vagy 200 százalékos helyzetben rontott a nigeri.

A fordulás után a vendégek sorra kapták a sárga lapokat, egyre inkább elveszítették a fejüket a kaposváriak – például Ádám Martin (akin igencsak feszült a mez hastájon) érthetetlenül keményen, már-már alattomosan lépett oda Ivan Lovricnak. Mindeközben a Honvéd rátehetett volna még egy lapáttal, de Lanzafame – csakúgy, mint Batik Bence, csak a védő fejjel – a lécet találta el. Maradt a 2–0, Giuseppe Sannino vezetőedző együttese egyhuzamban már a harmadik bajnokiján nem kapott gólt, s utóbbi négy mérkőzéséből tíz pontot szerzett.

A sereghajtó vendégek „szuperbuszán” pedig szomorú kaposváriak térhettek haza...

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT OLVASHATJA EL!

 

NB I, 2019–2020, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 26., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Debreceni VSC 3–1Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2628
Kisvárda–Puskás Akadémia 0–1

Kisvárda, Várkerti Stadion

Bogár Gergő
2684
Paksi FC–Diósgyőri VTK 1–2
Paks, Városi Stadion Kassai Viktor
1397
Bp. Honvéd–Kaposvár 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
2543
Újpest FC–ZTE FC 0–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Karakó Ferenc
2619
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
17.15: Mol Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBerke Balázs 
 
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 9 7 1 1 19–6 +13  22
2. Mezőkövesd Zsóry FC 10 7 1 2 15–8 +7  22
3. Puskás Akadémia FC 10 6 2 2 18–10 +8  20
4. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 11–5 +6  19
5. Kisvárda 10 4 1 5 13–15 –2  13
5. Budapest Honvéd 10 4 1 5 13–15 –2  13
7. Debreceni VSC 9 4 5 17–17 0 12
8. Újpest FC 10 3 2 5 12–15 –3  11
9. Paksi FC 10 3 1 6 12–19 –7  10
10. Diósgyőri VTK 10 3 1 6 9–18 –9  10
11. Zalaegerszegi TE FC 10 2 3 5 14–13 +1  9
12. Kaposvári Rákóczi FC 10 2 8 7–19 –12  6

 

2020.07.03 20:58:19

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

ALAPVONAL. Az egyik legnagyobb kihívást jelenti, hogy olyan játékosok kerüljenek ki a labdarúgó NB I-ből, akik nemzetközi szinten is piacképesek, akik a magyar bajnokságból tovább tudnak lépni.

2020.07.03 10:33:58

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS (szöveg), MIKOLA BENCE (grafika), KUN ATTILA (osztályzatok, álomcsapat)

IDEGENLÉGIÓ. A Loki is vett egy Tuliót, a mexikói Kichi tényleg kicsi volt, a Fradi két (három?) légióssal a másodosztályban.

2020.07.02 21:35:34

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Lényegében nem találtunk nagy hibát nála.