FTC: távozók is szép számmal lesznek – ilyen lehet az El-keret

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2015.06.05. 16:05
null
Bönigtől (balra) már elköszönt a klub, további légiósok követhetik (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnak várhatóan lesznek további érkezői Cristian Ramírez és Leandro mellett, de az is biztosnak tűnik, hogy többen is távoznak a zöld-fehérektől. Megnéztük, hogyan alakulhat át az Európa-liga-selejtezők előtt a zöld-fehérek kerete.

 

Két kulcspont: a légiósok korlátozása és az Európa-liga. Ezek határozhatják meg a Fradi keretét a nyárra. Mindenekelőtt azonban szögezzük le, a tavalyi változásokhoz képest, amikor a kulcsjátékosok (Leonardo, Muhamed Besic, Julian Jenner) mentek el az Üllői útról, most többnyire kiegészítő emberek távoznak, és az újak is biztos erősítést jelenthetnek.

Nézzük először az érkezők oldalát! Leandro hazatérését már bejelentette a klub, ahogy azt is, hogy a tavasszal a hazai mezőnyben kiemelkedően futballozó Cristian Ramírezt kölcsön után végleg megszerezték. Várhatóan nem áll itt meg az erősítések sora, Doll ugyanis szélsőt, középpályást és középhátvédet is szeretne, valamint egy center érkezése sem zárható ki, igaz, az első számú csatár, Böde Dániel már kifejezte, egyáltalán nem tart a konkurenciától.

Négy konkrét kiszemeltje már van a Fradinak, mindannyian NB I-es játékosok, és közülük hárman magyarok. Kitl Miklós neve már régebben felvetődött az együttessel kapcsolatban, ahogy Pátkai Mátéé is – mindketten olyan klub (KTE, illetve ETO) játékosai, amely nem kapott licencet a következő szezonra.

Frissebb információ, hogy a Ferencváros szerződtetné a Haladástól Leandro Martínezt, akiért olasz csapatokkal kell versenyeznie. A zöld-fehérek az MTK-ból is felfigyeltek egy szélsőre, a Nemzeti Sport Online információi szerint Csiki Norbert érkezhet.

A Magyar Labdarúgó-szövetség új szabálya szerint a szerencsejátékból származó bevételekből az FTC csak akkor részesülhet, ha – mint európai kupaporondon szereplő csapatnak – a keretében maximum tízen légiósok. Jelenleg 13 külföldi játékosa van a Fradinak, így nem meglepő módon a távozói főleg légiósok lesznek.

Thomas Doll már elbúcsúzott Vladan Csukicstól, és az is eldőlt korábban, hogy a kölcsönadott Jack Tuijp Hollandiában marad. Mateo Pavlovic visszatért a Werder Bremenhez, és mivel Doll elmondta, szeretne középhátvédet igazolni, a horvát távozása valószínűbb, mint az, hogy a Michal Nalepa, David Mateos, Batik Bence hármas bármelyik tagja elhagyná a gárdát.

Tomislav Havojic nem nagyon hiányzik majd a Fradi-drukkereknek 
(Fotó: Mirkó István)
Tomislav Havojic nem nagyon hiányzik majd a Fradi-drukkereknek (Fotó: Mirkó István)

Nem meglepetés, hogy Tomislav Havojicra nem számít a szakmai stáb. Az előző egy évben kevés rossz igazolása volt a Fradinak, a horvát azonban egyértelmű melléfogás volt, mindössze 55 percet játszott az élvonalban.

Philipp Bönigtől a klub pénteken elköszönt – nem csoda, vele együtt a Fradi a nyári felkészülést öt (!) balhátvéddel kezdhette volna meg. Az első számú játékos ezen a poszton Cristian Ramírez lesz, Leandro pedig már aláírt, igaz, ő más poszton is bevethető. Visszatér ugyanakkor kölcsönből Hidvégi Sándor (Dunaújváros) és Bosnjak Predrag (Nyíregyháza), előbbi szinte biztosan távozik (a szerződése is lejár), utóbbi azonban maradna.

Bár nem volt akkora csalódás a Fradi-szurkolóknak Stjepan Kukuruzovic, mint Tomislav Havojic, előbbi sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az ősszel még többet játszott, a tavasszal viszont kevesebbet – Somália is középen szerepelt, és érkezett Hajnal Tamás is. Jelzésértékű, hogy a sok sérült ellenére is a fiatal Nagy Ádám kezdett a Magyar Kupa-döntőben, nem Kukuruzovic, aki szinte biztosan nem marad az Üllői úton, annak ellenére sem, hogy még két évig érvényes a szerződése.

Nemcsak légiósok, magyarok is távozhatnak. Ugrai Roland helyzetéről korábban bővebben írtunk, Doll valószínűleg megtartaná, mint a másik két Roland (Lamah és Varga) helyettesét, ám a szélső a hírek szerint nem elégedett a kiegészítő szereppel, és több játéklehetőséget keresne máshol. Hasonló a helyzet Nagy Dániellel, akinek a távozása elé viszont minden bizonnyal nem gördít akadályt a klub.

Kukuruzovic szezonja jól indult, a tavasszal azonban csak elvétve kapott lehetőséget (Fotó: Szabó Miklós)
Kukuruzovic szezonja jól indult, a tavasszal azonban csak elvétve kapott lehetőséget (Fotó: Szabó Miklós)

Szintén elhagyja a klubot Buzsáky Ákos, aki ebben az idényben nem is lépett pályára, és térdproblémái miatt már nem valószínű, hogy a szakmai stáb számolhat vele, sőt értesülésünk szerint az előző hónapokban már nem is edzett a csapattal.

A várhatóan távozó hat külföldivel tehát csak hét légiós maradna a Fradi keretében, így a magyar érkezők mellett van lehetőség más országbeli játékos megszerzésére is. A Nemzeti Sport Online információi szerint a Ferencvárosnál egy-két NB I-en kívüli igazolásban is gondolkodnak, elsősorban Németországból jöhet erősítés.

Amint fentebb említettük, Thomas Doll alapegyüttese a tavalyival ellentétben most várhatóan egyben marad, így a zöld-fehérek nyugodtan készülhetnek az Európa-liga-selejtezőkre és az NB I 2015–2016-os idényének rajtjára is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolható), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Nyíregyháza, ?), Csilus Tamás (Lombard),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (Haladás), Pátkai Máté (Győri ETO)

Távozók: Buzsáky Ákos (szabadon igazolható), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik