Felkészülés: a Videoton legyőzte a Rapid Bucuresti-et

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 14:51
null
Nikolics ismét remekelt, két gólt vágott a Rapid Bucuresti-nek (Fotó: Pataki Zita, archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 3–1-re legyőzte a román Rapid Bucuresti-et. A fehérvári együttes a szünetben 2–0-ra vezetett Nikolics Nemanja duplájával, a fordulás után szépített a bukaresti gárda, majd Kovács István állította be a végeredményt a marbellai találkozón.

 

 

JOSÉ GOMES ÖRÜL A TÖBB TÁMADÁSNAK
„Jóval támadóbb felfogásban játszottunk ma, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. Az tisztán látszik, hogy a csapat nagyszerűen megtanult védekezni, és százszázalékosan betartják a játékosok a védekezés szabályait. A támadásainkban több szabad teret kell adnom, ennek a célja az, hogy valóban offenzív és eredményes focit játsszunk. Sok dolgot sikerült megvalósítania a csapatnak azokból, amiket a meccs előtt kértem a labdarúgóktól, de szeretném, ha még többet birtokolnánk a labdát, és még több helyzetet sikerülne kidolgoznunk, ezáltal pedig akár ennél is több gólt tudnánk szerezni. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel is" – értékelte a Rapid Bucuresti elleni meccset José Gomes a vidi.hu-nak.

Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta Marbellában a Videoton, az ellenfél ezúttal a háromszoros román bajnok Rapid Bucuresti volt. A találkozót – legalábbis egy részét – a helyszínen tekintette meg Fabio Capello. Az orosz válogatott szövetségi kapitánya azonban a Dinamo Moszkva–Dnyipro Dnyipropetrovszk összecsapás miatt utazott Spanyolországba.

A Vidi gyors góllal sokkolta román ellenfelét: a 3. percben Filipe Oliveira átadásából Nikolics Nemanja talált a kapuba, így az előny korán a fehérváriakhoz került. Sőt, a fölényben játszó Videoton a 14. percben már 2–0-ra vezetett: Oliveira hosszú passzát Nikolics kezelte le, majd a kirohanó kapus mellett remekül gurított a kapuba. (0–2)

A második kapott gól után éledezni kezdett a Rapid, a 24. percben egy szögletet követően kapufát ért el a román gárda. Nikolics továbbra is nagyon élt, a 32. percben 10 méterről a kapu mellé lőtt. Az eredmény a szünetig már nem változott, így 2–0-s Vidi-vezetéssel fordulhattak a csapatok.

A második félidő elején Torghelle Sándor ugratta ki Kovács Istvánt, akinek lövése épphogy elkerülte a Rapid kapuját. Az 55. percben szépített a bukaresti csapat: Danut Coman kapott remek passzt a fehérváriak védelme mögött, majd mellre vette a felívelt labdát, és nyolc méterről Tujvel kapujába vágta. (1–2)

Nyolc perccel később kialakult a végeredmény: Torghelle fejelte el a labdát a kifutó Pecanha fölött, és közvetlen közelről Kovács István továbbította a bukaresti hálóba azt. (1–3)

A Videoton negyedik marbellai felkészülési mérkőzésén a harmadik győzelmét aratta. Utolsó spanyolországi találkozóját 29-én játssza José Gomes csapata, ellenfele az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszk lesz.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Rapid Bucuresti (román)–Videoton 1–3 (0–2)

Videoton: Tujvel – Brachi, Vinícius, Caneira, Hector – Tóth B. (U. Nikolics – a szünetben), Mitrovics – Oliveira, Kovács I., Zsótér (Kleinheisler – a szünetben) – Nikolics N. (Torghelle – a szünetben).

Pályára lépett még: Fabio, Szekeres, Kaká, Szolnoki, Haraszti, Gyurcsó, Paraiba

Gólszerző: Coman (55.), ill. Nikolics N. (3., 14.), Kovács I. (63.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik