Fennakadt a Diósgyőrön a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 18:23
null
Az első félidő egyértelműen a diósgyőrieké volt (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 22. fordulójának záró mérkőzésén a Videoton a Diósgyőrhöz látogatott, és izgalmas, remek iramú és hangulatú mérkőzésen kikapott 2–1-re.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

„Negatív és pozitív dolgok vesznek körül" – vezette fel a tavasszal bombaformában lévő Videoton elleni bajnokit a Diósgyőr edzője, Szentes Lázár, akiknek legényei bizony régóta adósak az élvezhető futballal, ő magának pedig nem kevés kritikával kell szembenéznie emiatt. A fehérváriak viszont csodás tavaszi nyitányt produkáltak, a kupákban menetelnek, a pontvadászatban mindhárom mérkőzésüket megnyerték, 14 szerzett és nulla kapott góllal.

Nem meglepő, hogy a Vidi-mester, José Gomes csak azért aggódott a mérkőzés előtt, hogy játékosainak szokatlan lesz a sok néző egy bajnoki mérkőzésen. Nem volt ugyan telt ház, ellenben nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, de Filipe Oliveira 12 méterről jobb külsővel éppen a kapus hasához lőtte a labdát.

A 10. percben José Luque ellenben nem hibázott: Tisza Tibor parádés keresztlabdája után az ötös bal sarka elől higgadtan lőtt a hosszú alsóba. 10!

A mérkőzés előtt 50. diósgyőri bajnokija okán köszöntötték a spanyolt egy hatalmas üveg pezsgővel, úgy látszik, jó hatással volt rá az ajándék.

JÖTTEK-MENTEK
A Diósgyőrtől a Videotonhoz:
2004, Halgas Tibor
1999, Hompoth Balázs
1998, Kuttor Attila
1989, Kuttor Attila
A Videotontól a Diósgyőrhöz:
2012, Jeff Silva, kölcsönbe
2012, Gosztonyi András
2012, Elek Ákos
2005, Simon Attila
2005, Halgas Tibor

Nagy elánnal lendült támadásba a Vidi, de Nikolics Nemanja fejesét megfogta a gólvonalon Ribánszki László, majd a lelkes Oliveira lőtt ismét keményen, de ezúttal is pontatlanul. A hazai „mediterrán vonal" sokkal hatékonyabb volt: a 22. percben Tisza előkészítése után Luque gurított középre, Fernando pedig három lépésről a kapuba sarkalt, annak háttal állva. 2–0, nagyon meglepte a Vidit a Diósgyőr!

Nem álltak le a csapatok, az egyik kapu előtt Gyurcsó Ádám lőhetett jó helyzetből gyengén, a másiknál Rudolf Gergely löketét tolta ki a léc alól bravúrosan Mladen Bozsovics, majd a játékrész hajrájában Oliveira élményszámba menő módon emelt Gyurcsó elé, ám a válogatott játékos az ötösről a kimozduló kapus lábára gurított.

A szünet után is ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, és két gólhelyzet közben egyáltalán nem kímélték egymást a játékosok, férfias futballt láthattunk. Volt dolga Szabó Zsolt játékvezetőnek, a lelátóról elhangzott néhány nem éppen UEFA-, EU- és emberségkonform rigmus, majd amikor megnyugodtak a felek, Kádár Tamás fejelt hat méterről a léc fölé, aztán Gosztonyi András is oda lőtt a 16-os elől.

RITKA ÖTÖS

Ribánszki a hajrára fordulva sárga lapot kapott időhúzásért, ebben az idényben már az ötödiket, így eltiltás miatt kihagyja a következő forduló. Azért kapustól ez nem mindennapi teljesítmény!

José Gomes Paraiba bevetésével próbálta meg feldobni övéit (Gyurcsót hozta le), majd Arturo Alvarezt vezényelte a pályára Tóth Balázs helyett, a kettő között Nikolics fejesét bűvészkedte a léc fölé Ribánszki, akit rendre megzavart a kapuja elé fel-fellépő Juhász Roland.

A hajrá felé közeledve szépíteni tudott a vendégcsapat: Ribánszki Nikolics Nemanja elé ejtett egy előrelőtt labdát, a támadó pedig a léc alá bombázott. 2–1

A lesérülő Oliveirát közben Torghelle Sándor váltotta, Szentes pedig Nagy Tamást és L'Imam Seydit cserélte be. Hiába a mesteri tervez, ha a játékosok másként döntenek: Gohér Gergő felrúgta a 16-osra belépő Paraibát, Nikolics Nemanja pedig odaállt a büntetőhöz – és gyengén a kapu közepe felé lőtt, éppen az elvetődő Ribánszki lábaihoz!

TIZEDSZER IS
A hajrára sokadszor is felzendültek a rasszista rigmusok a mérkőzésen, tisztán érthetően.

A legvégén Bozsovics is felment a másik kapu elé egy szögletnél, majd elveszítette csapata a labdát, amellyel Bacsa Patrik lendült meg a középpályán, ám Álvaro Brachi felborította. Nem született újabb gól, ám e nélkül is nyert a Diósgyőr a fehérváriak ellen, hazai pályán 2007 óta először.

Egy igazán parázs, feszült, emlékezetes, jó iramú mérkőzésen (sohase lássunk rosszabb NB I-es bajnokit!) szakadt meg a Videoton remek tavaszi szériája.

Megbocsáthatatlan!

Összefoglaló

GOMES: A FÖLDÖN KELL MARADNI

„Laci nagyon jól védett, a múlt héten a mérkőzés nem sikerült neki olyan jól, de ma nagyon jó volt. Nagy csata volt, tudtuk, hogy a Videoton jó csapat, de az elején sikerült őket meglepnünk a gólokkal. Tudtuk, hogy a második félidőben jönni fognak, nem álltunk be védekezni, de benyomtak minket. Óriási kapusbravúrral sikerült itthon tartanunk a három pontot" – mondta Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója a Sport Tv-nek.

José Gomes, a Videoton vezetőedzője szerint a mérkőzés elejét odaadták a hazai csapatnak.

„Ilyen a futball. Odaadtuk nekik az első huszonegy percet, s ezalatt lőttek két gólt. Ezután sok helyzetet kialakítottunk. A szünetig teljes kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és sokszor lőttünk kapura, gólt kellett volna szereznünk. Sajnos azonban ez nem sikerült, de gratulálnunk kell a Diósgyőrnek, a mérkőzés elején a játékosaim hozzáállása nem volt a legjobb. Ha nyerünk három meccset, s ezalatt 14 gólt szerzünk, akkor is két lábbal a földön kell maradnunk, s nem szabad azt hinni, hogy mi vagyunk a legjobbak a világon. Ettől függetlenül megérdemeltük volna a döntetlent. Persze nem katasztrófa, tegnap sem mi voltunk a világ legjobbja, de most sem mi vagyunk a világ legrosszabbja" – vélte José Gomes, a Videoton vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON 2–1 (J. Luque 10., Fernando 22., ill. Nikolics N. 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 21 12 5 4 35–20 +15 41
3. Videoton FC 21 10 5 6 36–17 +19 35
4. Ferencváros 21 9 8 4 35–24 +11 35
5. DVSC-Teva 21 10 3 8 30–22 +8 33
6. Diósgyőri VTK 21 8 7 6 21–23 –2 31
7. Budapest Honvéd 21 8 5 8 32–32 0 29
8. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
9. MVM Paks 21 6 10 5 31–23 +8 28
10. KTE-Phoenix Mecano 21 7 6 8 26–30 –4 27
11. Haladás 21 6 9 6 25–20 +5 27
12. Kaposvári Rákóczi 21 7 5 9 23–26 –3 26
13. Pécsi MFC 21 6 7 8 22–28 –6 25
14. Lombard Pápa FC 21 5 5 11 16–35 –19 20
15. Egri FC 21 2 5 14 15–42 –27 11
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10
NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–0Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–2
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC 1–1Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros 0–0 Andó-Szabó Sándor
16.00 Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano 0–2 Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest 0–3
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva 2–2 Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik