Folytatódott a pont és gól nélküli pápai tavasz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 15:53
null
A Lombardnak továbbra sem megy, ezúttal sem tudott betalálni (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a tizennegyedik Pápa a tizenharmadik helyen álló Kecskemét csapatát fogadta. A vendégek a 70. percben szereztek vezetést a csereként beálló Balázs Zsolt fejesével, majd a 83.-ban Eugene Salami is a kapuba talált, kialakítva a 0–2-s végeredményt.

 

Bár egyik csapatot sem fenyegeti közvetlenül a kiesés veszélye, mindkét csapatra alaposan ráfért a javítás. A hazaiak kezdtek jobban: előbb Quintero lőtt a kapu fölé, majd Beliczky Gergő került helyzetbe, aztán Szabó Ottó lövését kellett blokkolniuk a védőknek, majd Goran Marics löketét fogta Antal Botond.

A vendégek első lehetősége Eugene Salami nevéhez fűződött, akinek lövését Tóth Gábor blokkolta. A félidő hajrájában aztán Szűcs Lajosnak is akadt dolga, Goran Vukaszinovics lövése megpattant Póti Krisztiánon, de ezzel nagyjából el is telt a félidő.

A második félidő rögtön nagy hazai helyzettel kezdődött: Daniel Orozco fejesét kellett bravúrral hárítania a kecskeméti kapusnak, míg a túloldalon Pekár László lőtt a kapu mellé. Aztán Quintero lövését kellett védenie Antalnak, Tóth Bence lövése pedig alig szállt a kapu mellé.

Így aztán elég nagy meglepetés volt, hogy a gól a túloldalon született a 70. percben: Pekár jobb oldali beadása után a csereként beálló Balázs Zsolt fejelt 5 méterről, előrevetődve a kapu bal alsó sarkába. 0–1

A hazaiak mindent megpróbáltak az egyenlítésért, de a 83. percben megint a kecskemétiek voltak eredményesek: a fellazuló védelem tagjai között Vladan Szavics kiugratta Salamit, aki egyedül vezethette a kapura a labdát, s a kifutó Szűcs kapus mellett jobbal a kapu bal alsó sarkába gurított. 0–2

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

LOMBARD PÁPA–KTE-PHOENIX MECANO 0–2 (Balázs Zs. 70., Salami 83.)
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 20 11 5 4 32–20 +12 38
3. Videoton FC 20 10 5 5 35–15 +20 35
4. Ferencváros 20 9 7 4 35–24 +11 34
5. DVSC-Teva 20 10 2 8 28–20 +8 32
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 30–30 0 28
7. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
8. Diósgyőri VTK 20 7 7 6 19–22 –3 28
9. MVM Paks 21 6 10 5 31–23 +8 28
10. Kaposvári Rákóczi 21 7 5 9 23–26 –3 26
11. Haladás 20 6 8 6 25–20 +5 26
12. Pécsi MFC 21 6 7 8 22–28 –6 25
13. KTE-Phoenix Mecano 20 6 6 8 24–30 –6 24
14. Lombard Pápa FC 20 5 5 10 16–33 –17 20
15. Egri FC 20 2 5 13 15–39 –24 11
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10

 

MECCS ELŐTTI ÉRDEKESSÉGEK

♦ A Lombard elveszítette előző négy mérkőzését, gólt sem szerzett. A legutóbbi pápai gól a már a ZTE-hez távozott Mouhamadou Seyé nevéhez fűződik – ez győztes találat volt, mellyel a Lombard a Videotont verte meg 2012. november 25-én. A gólképtelenség 411 perce tart a mérkőzés kezdetekor.

♦ A Kecskemét előző nyolc bajnokijából csupán egyet nyert meg, igaz, az a legutóbbi idegenbeli találkozója volt, Kaposváron.

♦ A Kecskemét NB I-es történelme során még nem nyert a Lombard otthonában. 2009 augusztusában 2–0-ra győzött a Pápa, 2010 szeptemberében 4–1-re, 2012 májusában 1–0-ra.

♦ A Lombard hazai mérlege pozitív (4–2–3), a KTE-é pedig ugyan vendégként negatív, de a 4–1–5-ös kecskeméti mérleg idegenben így is jobb, mint a hazai mutatója a lila-fehér gárdának.

NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–0Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–2
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC 1–1Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
16.00 Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano
Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest (Tv: SportM)
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik