Sorozatban 4. győzelmével száguld az ETO az arany felé

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 18:59
null
Kronaveter küzdött és gólt is szerzett a PMFC ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Az áprilisi három hazai bajnokiját végvári csatákhoz hasonlító PMFC a listavezető Győri ETO-t fogadta a labdarúgó NB I 22. fordulójában, és a sáros pályán zajló ütközetet a vendégek nyerték meg. A bajnoki két gólt és három piros lapot hozott.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

Az ETO bajnoki veretlenségi sorozata – amely ugyebár a nyitó forduló óta tart – már 19 mérkőzést számlált a kezdő sípszó pillanatában – a hármas sípszó pillanatában pedig már 20 meccset, így a győriek tovább nyomultak a bajnoki arany felé.

A MÉRKŐZÉS

Szakadó eső és felázott pálya fogadta a csapatokat, helyenként nagyobb tócsák álltak a játéktéren – a kérdés az, ki tud jobban alkalmazkodni a nehéz körülményekhez.

Az első néhány percben az ETO akarata érvényesült a pályán, a vendégek többet támadtak, ám a nagyrészt jobb oldalról jövő beíveléseket rendre hatástalanították a pécsi várvédők. A hetedik minutumban Völgyi Dániel szögletét Lipták Zoltán fejelte kapura, ám csapattársa, Nikola Trajkovics akadályozta a labda útját.

VEZET AZ ETO! 0–1, TRAJKOVICS (12. perc)

Tarmo Kink kerülte meg remekül emberét a bal oldalon, majd középre kanyarította a labdát, ahol a hazai védők lemaradták a beadásról, Nikola Trajkovics azonban nem, üresen érkezve belsőzhetett a bal alsóba. (0–1)

A 16. percben nagy egyenlítési lehetőséget puskázott el a PMFC: szépen végigvitt támadás végén Simon Attila a bal oldalról, 10 méterről lőhetett, ám Szasa Sztevanovics lábbal védett. A hárítás utáni szögletből nem alakult ki nagyobb veszély a vendégek kapuja előtt.

20 perc elteltével kezdett magára találni a PMFC, egyre többet voltak a házigazdák ellenfelük térfelén. A csúszós talaj miatt sokasodtak az apró szabálytalanságok, Zoran Zeljkovic maradt lenn egy ütközés után, ám nem volt szükség ápolásra, folytatni tudta a játékot.

Kicsit beszorult saját kapuja elé a Győri ETO, a 28. percben Simon Attila visszagurítását Andrej Causic tűzte rá, Völgyi becsúszva blokkolt.

TOVÁBB NÖVELTE ELŐNYÉT AZ ETO! 0–2, KRONAVETER (29. perc)

Egy győri kontra jött a bal oldalon, ezúttal is Kink húzott el, életerős lövését nagy bravúrral kiütötte Dibusz Dénes, a kipattanóra azonban Rok Kronaveter érkezett, a szlovén játékos könnyedén helyezett az üres kapuba. (0–2)

A győriek már az első félidőben két gólt ünnepelhettek (Fotó: Szabó Miklós)
A győriek már az első félidőben két gólt ünnepelhettek (Fotó: Szabó Miklós)

KETTŐS KIÁLLÍTÁS KÖVETKEZETT: Balogh Béla csinált egy szép cselt az oldalvonal mellett, a lendületből érkező Marek Strestík keményen odalépett neki, a pécsi védő erre Dugovics Titusz módjára lerántotta győri ellenfelét. Itt még nem volt vége a jelenetsornak, Strestík földön fekve megrúgta az időközben talpra álló Baloghot, aki ezért cserébe megtaposta őt. A játékvezető elejét vette a további durvaságoknak, mindkét futballistának piros lapot mutatott fel.

A 36. percben Lázár Pál lőtt fölé hat méterről, majd a védő távoli kísérletét Kink blokkolta. A félidő hajrájában inkább a játék küzdő jellege domborodott ki, az egymással és a vizes talajjal is harcoló csapatok egyre kevesebb pontos átadást produkáltak, kidolgozott támadás is alig-alig volt.

A végére még maradt egy nagy pécsi lehetőség: Zeljkovic lőhetett 16 méterről, a pécsiek légiósa egy finom emelést választott, a labda a keresztlécre hullott. Sztevanovics verve volt, ám a labda kifelé pattant, így kétgólos győri előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után bekezdett a PMFC, az első támadást a hazaiak vezették, Koller Krisztián azonban nem tudott középre adni Völgyi mellett, így meghiúsult a lehetőség.

Az erős kezdés után leült a mérkőzés, egy-két pontatlan hosszú előreívelésen kívül nem sok mindent láthatott a lelkes (és eső áztatta...) pécsi közönség. A szurkolókon nem múlt semmi egyébként, a rossz időjárás ellenére hangosan biztatták kedvenceiket.

ÚJABB PÉCSI KIÁLLÍTÁS! Varga tört előre a középpályán, hosszan megtolta volna a labdát, Akassou azonban kézzel megakasztotta az akciót, így piros lapot kapott. Az utolsó húsz percben tehát emberhátrányban kellett futballoznia a hazai csapatnak, melynek helyzete így egyre kilátástalanabbá vált.

Ott a harmadik, vagy mégsem?! Varga 16 méterről tüzelt, Dibuszról kipattant a labda, melyet Kamber juttatott a hálóba, ám lesen állt, így maradt a 0–2. A végére azért felpörgött a mérkőzés, Sztevanovicsnak Simon beadásánál kellett résen lennie.

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

A listavezető Győri ETO lendülete és veretlenségi szériája Pécsen sem szakadt meg, az éllovas kétgólos győzelmével elvitte a pontokat. A pécsiek tehát vereséggel kezdték a Mecseki Hadjáratot, a következő ellenfél a Kaposvár lesz. Az ETO sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg – mind a négyet két gólt szerezve –, ez a listavezető győriek második leghosszabb győzelmi sorozata a 2012–13-as idényben. A 2–0-s eredmény egyben azt is jelenti, hogy az NB I-ben immár tíz meccse nem volt olyan bajnoki, amelyen mindkét csapat gólt szerzett volna!

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
PMFC–Győri ETO 0–2
Gólszerző:
Trajkovics (12.), Kronaveter (29.)
Kiállítva:
Balogh B. (33.), Akassou (70.), ill. Strestík (33.)

(A Duna Televízió felvétele)

NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–0Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–2
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC (Tv: M1)
Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
16.00Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano
Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest (Tv: SportM)
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győri ETO21155143–17+2650
2. MTK Budapest20115432–20+1238
3. Videoton FC20105535–15+2035
4. Ferencváros2097435–24+1134
5. DVSC-Teva20102828–20+832
6. Budapest Honvéd2084830–300 28
7. Újpest FC2177728–30–228
8. Diósgyőri VTK2077619–22–328
9. MVM Paks2069530–22+827
10. Kaposvári Rákóczi2175923–26–326
11. Haladás2068625–20+526
12. Pécsi MFC2167822–28–625
13. KTE-Phoenix Mecano2066824–30–624
14. Lombard Pápa FC20551016–33–1720
15. Egri FC20251315–39–2411
16. Siófok20231517–46–299
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik