CR7 Mracskóba szerelmes, Sanyi a Kárpátok Torghelléje - az év kommentjei

Vágólapra másolva!
2012.12.31. 12:31
null
Tudja valaki hány méter a postásbicikli-vetés világcsúcsa?<br />
A Nemzeti Sport Online, immár hagyományosan, a mögöttünk hagyott esztendő legszórakoztatóbb kommentjeivel búcsúztatja az óévet. Ezzel az idén sem szakítunk, a sok ezer hozzászólásból – a teljesség igénye nélkül – ezúttal is megpróbáltuk kiválogatni a legviccesebbeket. 2012, ahogy önök látták.

AZ ÉV TÉMÁJA – HONOSÍTÁS

Többek között Douchev-Janics Natasa Szerbiába „igazolásának” is köszönhetően az év egyik legfelkapottabb témája lett a külföldi sportolók honosítása. Arrrsenal nevű kommentelőnk szerint rövidesen Lionel Messivel is megkezdődnek a tárgyalások, míg Samu a magyar válogatottba „jelentkező” Eke Uzoma nevét magyarosította. Asarasr összeállította a szerb vízilabda válogatott idei keretét, Hutyulu pedig kijelentette, megfosztja magát férfiasságától, ha Gyurta Dániel is követi Douchev-Janics példáját.

Arrrsenal: Breaking! Lionel Messi megunta a sikertelenséget válogatott szinten, és nagyon tetszik neki a magyar válogatott fejlődési terve... Hétfőn kezdi a tárgyalásokat E.S.-sel!
Kajak-kenu: Douchev-Janicsot kivásárolhatják a szerbek Magyarországról

Samu: Magyarosíthatná a nevét Húzó Ekére.
PMFC: ha Egervári hívná, Eke Uzoma szívesen lenne magyar válogatott

ASRASR: 2013: A szerb vízilabda keret jövőre kiegészül:
Zoltan Sécsovics
Piotr Birosovsky
Thomas Kasics
Gargalo Kisic
Norbert Madarosic
Adam Steimesic
Marton Sivosovsky
A Magyar NB 1-ben pedig
A Videoton Kerete 2013:
Magyarok:Tartalék Jegyszedő: Kovács Józsi bácsi...
Jó csere! Éljenek a sikersportágak!

Hutyulu:
Na, ha ez is megy Szerbiába, akkor tökön szúrom magam :D
Gyurta Dániel jövője bizonytalan, külföldről is keresik

AZ ÉV SZTORIJA

Az olimpián szerzett aranyérmét követően Pars Krisztián az elhíresült postás afférjával hívta fel magára a figyelmet. Azt talán sosem tudjuk meg, hogy mi is történt pontosan, de az biztos, több szórakoztató hozzászólás érkezett a témában, és most, néhány hónap elteltével talán már az ügy érintettjei is tudnak egy kicsit mosolyogni rajtuk.

KeepersNightmare: Nem a Postás Józsi volt az?
napszemveglegyozhetetlen: Pars lett Szombathely Batmanje!
adidehamar: Egy ujjal sem ért hozzá, de a táskáját állítólag 82 méterre találták meg.
lbh: Az "elvitték" helyett első ránézésre "elvették"-et láttam a Pars után. Azt hittem ennek az aranynak is annyi..
apollo_7: Bistosan nem csengetett eleget.
Atlétika: Pars Krisztiánt elvitték a rendőrök

AZ ÉV SZAKÍTÁSA

Amikor megírtuk a norvég kézilabda-szövetség hivatalos honlapja alapján az év szakítását, Karl Erik Böhn és Heidi Löke különválását, csak úgy záporoztak a hozzászólások. Persze kaptunk hideget-meleget mi is, hogy ez ugyan meg kit érdekel, de hát a hét egyik legolvasottabb cikke lett. Másrészt, ha nincs ez a hír, akkor lemaradtunk volna az alábbi humorbonbonokról (Fábry Sándor után szabadon). Higgyék el, kár lett volna...

teisfiambluetooth: Micsoda KEBELEK vannak az öltözőnkben.
bh: Hogy a norvég kézilabda szövetség miért adná ki közleményben, hogy két, nem is az országban tartózkodó embere szakított, ez számomra is rejtély. :))))))))))))) De úgy látszik Norvégiában nyilvántartanak minden numerát, ami kézilabda-berkekben zajlik. :)))))))))))))
p.i.g: CR7 Mracskó Mihályba szerelemes. És ez nem pletyka. Amikor kiderült a Magyar Női kézilabda válogatott 3 góllal verte Tanzániát egy felhozó meccsen. Értitek már miért fontos ez a cikk? KEB majd a meccs hajrájában odaviszi a kispadhoz Löki fogkeféjét és vibrátorát majd földhöz vágja. Erre Löke sírva kirohan.
cefet0: Hát mégis igaz? Jó, hogy nem tegnap este tudtam meg, lehet hogy aludni se tudtam volna.
Kézilabda: szakítottak, Löke és Böhn már nem egy pár

AZ ÉV SZTÁRJAI

Minden esztendőnek, így 2012-nek is megvoltak a maga sztárjai olvasóink körében is. A hazaiak közül Torghelle Sándor már nem is puszta sztár, hanem valóságos állócsillag, hiszen nem múlhat el szilveszteri összeállítás a róla szóló hozzászólások nélkül. A Boszporusz Bikájáról (Hakan Sükür) és a Kárpátok Maradonájáról (Gheorghe Hagi) már eddig is hallottunk, de Newlacskának hála most már azt is tudjuk, hogy Sanyi a Kárpátok Torghelléje! Rutyutyu pedig arról írt még az olimpiát megelőzősen, hogy neki nem Nagy László hiányzott a legjobban a férfi kézilabda-válogatottból az ötkarikás selejtezőtornán, hanem bizony Torghelle Sándor.

Dzsudzsák Balázs ezúttal moszkvai átigazolásával adott témát kommentelőinknek, no meg a Dinamo Dubai edzőtáborozásával. A külföldi klasszisok közül „természetesen” Mario Balotelli volt a legnépszerűbb – Prohibidado például az „egész” élettörténetét összefoglalta –, de jutott néhány jó szó Lionel Messinek és 2012-ben született fiának, Thiagónak is. (Ahogy egyébként Balotelli lányát, Piát is szóba hozták olvasóink.)


TORGHELLE SÁNDOR

newlacska: Sanyi a Kárpátok Torghelléje.
Folytassa, felség: tovább menetel a Videoton!

Dejavuu: Nem vagyok egy Torghelle-fan, de azt a gyilkost nézést, ahogy néha nézett a törökökre, azt tanítani kellene. Nem lennék meglepve, ha megkeresnék Hollywoodból a terminátor 7 szerepére!
Videó: Az egész magyar focinak fontos a Vidi sikere - Sousa

xenosz2: Torghelle Sanyit nem lehet elemezni, mert kiakad a mutató, olyan erős transzcendentális erőtérrel rendelkezik.
Átigazolások: a DVTK és az FTC is részt vett a londoni játékosbörzén

Fenek: Összehasonlítottam a 3 sztárt, miben jobbak.
Labdatartás:Torghelle
cselezés:Messi
Lövőerő:Ronaldo
Fegyelem:Torghelle
Összjáték:Torghelle
Taktikai érzék:Torghelle
Gólképesség:Messi
Népszerűség:Ronaldo
Fizikális erő:Torghelle
Szabadrúgás:Ronaldo
Gyorsaság:Messi
Fejelés:Torghelle
Egyértelmű,hogy Torghelle a legjobb.
Csúcsrangadó előtt, óriási teher alatt: bajnoki címről dönthet az el Clásico

Rutyutyu: Így szavaztam: Torghelle Sándor hiányzott a csapatból
London 2012: hiányzott-e Nagy László, szükség van-e rá? - szavazzon

DZSUDZSÁK BALÁZS

Esosdelben: Mockba nem hisz a könnyeknek.
Kisjeki: Ez már lassan olyan, mint a Barátok közt...
A legdrágább magyar átigazolás története - Dzsudzsák és a Dinamo-sztori

vazze : Dzsudzsákról már több hír van, mint Balotelliről. Ez tarthatalan! :)
MuAdams : Érdekes mód, mióta minden ribanc megy ki dubajozni, azóta nagyon sok focicsapat készül fel a szezonra Dubajban..............
Dzsudzsák cselez, lő, iszik, cipőt köt – képgaléria


LIONEL MESSI ÉS FIA, THIAGO

Enzoo: Azért jó lett volna tudni, mégis hány centivel született Thiago . ;)
ferguson1
Egy valamiben máris legalább olyan jó, mint az apja (bár azért terry mint mindig, most is gyanús :D): pont ugyanannyiszor talált be a Chelsea kapujába, nullaszor... :)
Megszületett Messi fia, Thiago!

bet0n: Hogy jön ide Messi? Azért mert Messi mindig jön és kész. hahaha
Cristiano Ronaldo kiakadt: „Hogy jön ide Messi?"


MARIO BALOTELLI ÉS LÁNYA, PIA

chubby72: balotelli kibékült mancinivel. mancini összeveszett tevezzel. tevez kibékült balotellivel.mancini összeveszett balotellivel, stb. három név, két ige: teleregény... :))
Man. City: Balotelli kibékült Mancinivel, játszhat a United ellen

Torghelle11: "A fehér sapkás Steinmetzék legyőzték a világbajnok olaszokat (Fotó: MTI)" ki van a képen Steinmetz mögött? Balotelli?
Szécsi parádézott, kezdésként világbajnokverés

Torghelle11: Balotelli éppen az önkéntes tűzoltóvizsgájára készül, azért nem játszik.
A Manchester City három góllal jobbnak bizonyult a Liverpoolnál

Balotelli a vízben? (Fotó: MTI)
Balotelli a vízben? (Fotó: MTI)

Torghelle11: ha Balotelli nem éppen most védené a doktori disszertacióját "Az általanos relativitáselmélet újabb kihívasai" címmel, akkor a szippantósok mar régen kitömték volna a Poolt.
A Manchester City három góllal jobbnak bizonyult a Liverpoolnál

pete:
– Szívem, hozd be a piát!
– óáóáóá!
– Nem ezt, te ökör, pálinkát!
Balotelli 22 évesen apa lett
(Megjegyzés: A kislányt Piának hívják...)

Prohibidado: Mario Balotelli története:
- eddig összesen 10.000 font parkolási bírságot szedett össze
- a kocsiját 27-szer foglalta le a rendőrség
- 300.000 fontos bírságot kapott, mert darts nyilakkal dobálta meg a City ificsapatának játékosait
- egyszer 25.000 fontot nyert egy kaszinóban, ebből kifelé menet 1.000 fontot egy csavargónak adott
- paradicsommal dobált meg egy Seria A menedzsert
- vízibombával dobálta meg egy Seria A fegyelmi tárgyalás résztvevőit
- verekedésbe keveredett 4 biztonsági őrrel egy sztrip klubban miután megsértette a "nincs tapi" szabályt
- az anyja elküldte hogy vásároljon alapvető élelmiszereket, Balotelli egy óriás trambulinnal, egy Vespa robogóval, és egy Scaletrix elektromos kocsival ment haza
- a City edzésen összeverekedett Tévezzel, Richardssal és Boatenggel
- amikor az Interben játszott, az ősi rivális AC Milan shopjában vásárolgatva fotózták le
- sőt, ugyanígy, mikor még Inter játékos volt, egy TV showban Milan mezben szerepelt, hátán a nevével
- amikor az Olasz U-21-ben szerepelt, szabálytalankodtak ellene, ítélet nem született ezért 4 percig ült a gyepen tiltakozásként
- a győztes FA kupa elődöntője után a United drukkerei előtt ünnepelt, majd Ferdinandot is provokálta
- szülővárosában, Hulmeban a rendőrség megállította. 25.000 font hevert a mellette levő ülésen majd a rendőrök kérdőre vonták ,amire Balo csak ennyit válaszolt: Hogy miért van itt ennyi pénz? Mert gazdag vagyok."
- egyszer sms-ben szakított a barátnőjével, aki éppen élő adásban volt
- lefeküdt egy olasz modellel, miközben a barátnője a földszinten tartózkodott
- meglátogatott egy női börtönt csak mert "körül akart nézni"
- kapcsolatai vannak az olasz maffiával, tanúskodnia is kellett egy maffia elleni perben
- a Feröer szigetek elleni válogatott meccsem az Ipadjével játszott a padon
- a veszélyes tűzijátékok biztonságos használatért kampány arca lett. Néhány nappal később tűzijátékokkal játszott a házában, az pedig porig égett..:DDDDDDDD
- a hátsó kertjét Quad pályává alakította
- amikor Olaszország válogatottja új mezt kapott, Balotelli nem vette fel a legelső mérkőzésen, mert nem tetszett neki, így a régiben játszott...
- adoptált egy macskát, aki minden edzésén ott van

Egy mém Balotelliről – gólöröm az Eb-n a németek ellen
Egy mém Balotelliről – gólöröm az Eb-n a németek ellen

Prohibidado: A Cando című lap megkérdezte Balotellit, mi a véleménye a spanyol bajnokságban játszó csapatokról, és menne-e valamelyikbe.
Málaga: "Kellő pénzmennyiségért, és tiszteletért cserébe talán, de csak talán, ... [hosszú szünet] odaadnám a kulcstartómat nekik, a trófeavitrinben szépen mutatna."
Levante: "Az valami fertőzés?"
Sevilla: "Nem tudom, miért kérdeznek erről. Olyan, mintha cukorbetegnek szeretnének süteményt eladni.
Valencia: "Ide biztos mennék! Ja, nem, mégsem."
Atlético Madrid: "Ilyen csapatba ki menne? Mindenki azt hiszi, ott az esély minden megnyerésére, de előbb utóbb beleszaladnak majd egy-egy pofonba, az én arcom pedig érzékeny az ilyenekre.
Barcelona: "Barcelona? Nem játszom kislányokkal. Ibrahimovic mehetne vissza inkább, középszerű csapatba középszerű játékos illik."
Real Madrid: "José Mourinho tartja életben a csapatot, ha elmenne, összeomlana az egész sátor, én pedig nem leszek tartórúd."
Man. City: fizetésmegvonás miatt távozhat Balotelli – sajtóhír


AZ ÉV ÁTIGAZOLÁSAI

Bottone a Juventus első csapatában is 
annyit  játszott, mint a Honvédéban
Bottone a Juventus első csapatában is annyit  játszott, mint a Honvédéban

Az átigazolási hírek mindig megmozgatják a hozzászólások fantáziáját, és ez idén sem volt másképp. Kozmazsolek a török csapatnevekkel játszott el, NDFCBM arra figyelmeztetett, hogy a Mercatóból (az olasz piac) idén is kifogták az egyébként 82 kilós Chukát, míg Sakic 1919 angolul magyarázta el, mit tanulhat John Terryéktől a Chelsea új szerzeménye, Gary Cahill. Itthon Verón húga, no meg az NB I-et még a bemutatkozása előtt, húsz napos szerződése alatt kinövő honvédosDonato Bottone keltett feltűnést. Igaz, utóbbit talán még a legvérmesebb kispesti drukkerek sem ismernék fel, ha szembe jönne az utcán, ezért nem engedhetjük el úgy, hogy ne mutassuk meg.

kozmazsolek: Az AnkaraGÜCÜ vagy a KOCAelispor jobb lett volna, de majd a Bürge Asik igazol oda...
kozmazsolek: Vagy a Hakan Valag...
Elek Ákos az Eskisehirsporhoz mehet, Alves nemet mondott Dél-Koreára

NDFCBM: Ezt az Okaka Chukát eddig minden télen és nyáron kifogták a mercatóból, de mindig vissza is dobták. Úgy látszik most a nagy ho-ho-horgász végleg kifogta és talán végre főznek is belőle egy jó halászlevet!
A Serie A-ban hódít a „gruppentranszfer"

Sakic1919: "A Boltontól érkező Gary Cahill tanulni szeretne Terryéktől"
Lesson 1: How to f**k one of your best friend's girlfriend
Lesson 2: How to NOT slip during a match
Lesson 3: How to say racist words without any punishment
Lesson 4: How to get tickets for less cheaper price and sell it for mucher higher
Ha ezeket mind eltanulja tőle, már sikeres lehet.
Chelsea: A Boltontól érkező Gary Cahill tanulni szeretne Terryéktől

elportugal23: 20 nap alatt kinőtte az nb1-t
Honvéd: 20 nap után távozott a Juvénál nevelkedett csatár

Karrer: Friss hír: Verón húga a Fradiba igazolt.
Bezárt a piac, az utolsó nap történései

vazze: Ide inkább After-X kellene :D
dvtkoldboy: Üsse kő! Az izgalom a tetőfokára hágott - nálam legalábbis - de azt az alig több, mint egy hetet még ki tudom várni... :)))
DVTK: a próbajátékosokról a héten döntenek, mister X-re még várni kell

per?: Pénz beszél, Alves utazik. Tavasszal ki főz itt vacsorát.??! a. kiváncsi..perŐ.!
Vége a brazil szappanoperának - Alves az Omoniáé

AZ ÉV GRAFIKÁJA

Az alábbi kommenthez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni. Jó annak, akinek ennyi ideje van játszani a karakterekkel. Mindenesetre gratulálunk a végeredményhez!

arni:

___ ___________________888888888888888888888888 _______________8888ooo8888888888888888888888888 _____________8888oooooo8888888888888888888888888888 ____________88oooooooo888ooo8888888888888888888888888 __________88888888oooo8ooooooooooo88888888888888888888 ________888_8oo888888oooooooooooooooooo88888888888___888 ___________88oooo88888888oooomoooooooooo88888888888____8 _________888888888888888888oMooooooooooo8888888888888 ________88888888888888888888ooooooooooooM88888888888888 ________8888888888888888888888oooooooooM8888888888888888 _________8888888888888888888888oooooooM888888888888888888 ________8888888888888888oo88888ooooooM8888888888888888888 ______88888888888888888ooo88888oooooM888888888888888___8888 _____88888888888888888ooo88888ooooMoo;o|M|o;888888888____88 ____88888888888888888ooo8888oooooMooooooooooo88888888____8 ___88888888888888888oooo88ooooooMooaoooooooooo888888888 __8888888888888888888ooo8ooooooMooaAaooooooooM8888888888_____88 __88___8888888888oo88oooo8ooooMooaAAAaoooooo888888888888888_8888 _88__88888888888ooo8oooooooooMoooooooooooo88o88888888888888888 _8__8888888888888oooooooooooMoooooooooooooooo88888888888888888 __88888888888o888ooooooooooMoooooooooooooo88888888888888888888 _8888888888oooo88oooooooooM88oooooooooooooM88888888888888888888 8888888888ooooo8oooooooooM88888oooooooooMM8888888888888888888888 888888888ooooo8oooooooooM8888888MAmmmAMM888888888888____888888 888888_MoooooooooooooooM888888888oooooooMM88888888888888___8888888 8888___MooooooooooooooM88888888888ooooooMM888888888888888____88888 _888___MoooooooooooooM8888888888888MooooomM888888888888888____8888 __888__MooooooooooooM8888o888888888888oooomooMm88888_888888___8888 ___88__Moooooooooooo8888o88888888888888888ooooooMm8M___88888___888 ___88__Moooooooooo8888Moo88888oo888888888888oooooooMm88888____88 ___8___MMoooooooo8888Mooo8888ooooo888888888888ooooooooMm8_____8 _______8Mooooooo8888Mooooo888ooooooo88ooo8888888ooooooooMm____8 ______88MMooooo8888Mooooooo88oooooooo8ooooo888888oooMoooooM _____8888Mooooo888MMoooooooo8oooooooooooMoooo8888ooooMooooM ____88888Mooooo88oMoooooooooo8oooooooooooMooo8888ooooooMooM ___88_888MMooo888oMoooooooooooooooooooooooMoo8888ooooooooM ___8_88888Mooo88ooMooooooooooooooooooooooooMoo8888oooooooooM ____88888Mooooo88oMooooooooooooooooooooooooMooo8888ooooooooooM ___88_888Moooo888oMoooooooooooooooooooooooooMoo8888oooooooooooM ___8_88888Mooo88ooMoooooooooooooooooooooooooMoo88ooooooooooooooM _____88888Mooo88ooMoooooooooo*88*ooooooooooooMo88oooooooooooooooM ____888888Mooo88ooMooooooooo88@@88ooooooooooMoo88oooooooooooooooM ____888888MMoo88ooMMoooooooo88@@8oooooooooMooo8oooooooooooooooo*8@ ____88888__Mooo8ooMMooooooooo*88*ooooooooooMooooooooooooooooooo88@@@ ____8888___MMooooooMMoooooooooooooooooooooMMoooooooooooooooooo88@@ _____888____MoooooooMMoooooooooooooooooooMMooMoooooooooooooooo*8M _____888____MMoooooooMMMooooooooooooooooMMoooMMooooooooooooooooM ______88_____MooooooooMMMMoooooooooooMMMMoooooMMooooooooooooooM _______88____MMoooooooooMMMMMMMMMMMMMMMooooooooMMMoooooooooM ________88____MMooooooooooooMMMMMMMooooooooooooooMMMMMMMMMM _________88___8MMooooooooooooooooooooooooooooooooooMMMMMM __________8___88MMooooooooooooooooooooooMoooMooooooooMM ______________888MMooooooooooooooooooMMooooooMMooooooMM _____________88888MMoooooooooooooooMMMooooooomMoooooMM _____________888888MMoooooooooooooMMMoooooooooMMMoooM ____________88888888MMoooooooooooMMMoooooooooooMMoooM ___________88_8888888MoooooooooMMMooooooooooooooMoooM ___________8__888888_MoooooooMMoooooooooooooooooMoooMo ______________888888_MooooooMoooooooooooooooooooMoooMM _____________888888__MoooooMooooooooooooooooooooooooMoM _____________888888__MoooooMooooooooo@ooooooooooooooMooM _____________88888___Moooooooooooooo@@oooooooooooooooMooM ____________88888___Moooooooooooooo@&@ooooooooooooooooMooM ___________88888___Mooooooooooooooo@@ooooooooooooooooooMooM __________88888___Mooooomoooooooooo@ooooooooooMmoooooooMoooM __________8888___MoooooMoooooooooooooooooooooooMMoooooooMoooM _________8888___MoooooMoooooooooooooooooooooooMMMooooooooMoooM ________888____MoooooMmooooooooooooooooooooooMMMoooooooooMooooM ______8888____MMooooMmoooooooooooooooooooooMMMMooooooooomoomoooM _____888______MoooooMooooooooooooooooooooMMMooooooooooooMoommoooM __8888_______MMoooooooooooooooooooooooooMMooooooooooooomMooMMoooo _____________MoooooooooooooooooooooooooMooooooooooooooomMooMMooom ____________MMoooooomoooooooooooooooooooooooooooooooooooMooMMoooM ____________MooooooooMoooooooooooooooooooooooooooooooooooMooMoooMM ___________MMoooooooooMoooooooooooooMoooooooooooooooooooooMoMoooMM ___________MoooooooooooM88oooooooooMoooooooooooooooooooooooMMooMMM ___________Moooooooooooo8888888888MooooooooooooooooooooooooMMooMM ___________Mooooooooooooo88888888MoooooooooooooooooooooooooMooMM ___________Moooooooooooooo888888MoooooooooooooooooooooooooMooMM ___________Mooooooooooooooo88888MoooooooooooooooooooooooooMoMM ___________Mooooooooooooooooo88MooooooooooooooooooooooooooMMM ___________MoooooooooooooooooooMooooooooooooooooooooooooooMMM ___________MMoooooooooooooooooMooooooooooooooooooooooooooMMM ____________MoooooooooooooooooMooooooooooooooooooooooooooMMM ____________MMoooooooooooooooMooooooooooooooooooooooooooMMM _____________MoooooooooooooooMoooooooooooooooooooooooooMMM _____________MMoooooooooooooMoooooooooooooooooooooooooMMM ______________MoooooooooooooMooooooooooooooooooooooooMMM ______________MMoooooooooooMooooooooooooooooooooooooMMM _______________MoooooooooooMoooooooooooooooooooooooMMM _______________MMoooooooooMoooooooooooooooooooooooMMM ________________MoooooooooMooooooooooooooooooooooMMM ________________MMoooooooMooooooooooooooooooooooMMM _________________MMooooooMoooooooooooooooooooooMMM _________________MMoooooMoooooooooooooooooooooMMM __________________MMooooMooooooooooooooooooooMMM __________________MMoooMooooooooooooooooooooMMM ___________________MMooMoooooooooooooooooooMMM ___________________MMoMoooooooooooooooooooMMM ____________________MMMooooooooooooooooooMMM ____________________MMooooooooooooooooooMMM ____________________MMoooooooooooooooooMMM ____________________MMooooooooooooooooMMM ____________________MMoooooooooooooooMMM ____________________MMooooMoooooooooMMM ____________________mMMooooMMoooooooMMM ____________________MMMoooooooooooMMMoM _____________________mMMoooMoooooooMoMoM ______________________MMooMMMMoooooooMoM ______________________MMooMMMooooooooMoM ______________________mMMooMMooooooooMoM _______________________MMooMMoooooooooMoM _______________________MMooMMooooooooooMom _______________________MMoooMoooooooooooMom _______________________MMMoooooooooooooooMom _______________________MMMoooooooooooooooMom ________________________MMMoooooooooooooooMom ________________________MMMooooooooooooooooMom ________________________MMMooooooooooooooooMom _________________________MMMoooooooooooooooMoom _________________________MMMoooooooooooooooMoom _________________________MMMoooooooooooooooMoom __________________________MMMoooooooooooooooMoom __________________________MMMMooooooooooooooMoom __________________________MMMMooooooooooooooMoom __________________________MMMoooooooooooooooMoom ___________________________MMMooooooooooooooMoom ___________________________MMMooooooooooooooMoom ___________________________MMMooooooooooooooMoom ____________________________MMMoooooooooooooMoom ____________________________MMMoooooooooooooMoom ____________________________MMMoooooooooooooMoom _____________________________MMMooooooooooooMoom _____________________________MMMooooooooooooMooom _____________________________MMMooooooooooooMoooom ______________________________MMMooooooooooooMoooom ______________________________MMMoooooooooooooMooooom ______________________________MMooooooooooooMoooMoooom _____________________________MoooooooooooMooMooooMoooom ____________________________MooooooooooooooMMooooMooom __________________________MoooooooooooooooooooooooMoom _________________________MoooooooooooooooooooooooMom ________________________MooooooooooooooooooMMMMM ______________________MooooooooooooooooMMM _______________MooooooooooooooooooooMM ______________MooooMooMooooMooM

Hahó, MU, hahó, Barca: Németország a BL legjobbja

AZ ÉV VERSEI

Képzőművészet után egy kis irodalom! Amnesiaaa a szerbiai férfi kézilabda Eb-n az oroszok és a spanyolok elleni döntetlen után, a franciák elleni meccs alatt osztotta meg velünk remekművét, míg a fent, más téma kapcsán már idézett NDFCBM Alexandre Pato elképzelt oroszországi átigazolását szedte rímekbe.

amnesiaaa
A bika, a kakas és a barnamedve,
Elindult Szerbiába egy céltól vezérelve.
Tervük egytől-egyig csupán ennyi:
Európa legnagyobb állatának lenni.
Önbizalma mindhármuknak az eget verdesi,
Gondolták a kis pulit mindhármuk elveri.
Elsőként a medve indult ütközetbe,
Aki egy harapós pulival találta magát szembe.
Ugatás, harapás vs. kemény mancscsapások,
A meccs végére sebhelyekből egyenlők a számok.
A bika ettől felbőszülve: na, majd én megmutatom!
Erre a puli: jöjjön csak, azt is megugatom!
Míg szarvaival bök egyet, körbefutom ötször,
Velem eztán nem flegmáskodik többször.
Az eredmény pedig világraszóló csoda,
Pulinkat eztán senki nem írhatja le soha!
Bár a gall kakas gőgje és büszkesége,
Nem engedi, hogy bárki is higgyen a mesébe.
Karmaival és csőrével kivégzésre kész,
Számára csupán formalitás ez az egész.
Figyelj puli! A kakastól megmentheted a világot,
Hogy mindez sikerüljön, adok egy tanácsot.
HADD HULLJON A TOLLA, TÉPJED, CSAK TÉPJED!
SZÁRNYÁT, NYAKÁT, MEG OTT AHOL ÉRED!
Magyarország-Franciaország ÉLŐ!

NDFCBM
Én nem gyűjtök bélyeget,
de megmondom a lényeget
Hogyha Patót megveszik
a kefét vele megeszik
Menjen inkább Dagesztánba
a 22-es mez már várja!
Hiába jó futballista,
ha a lába azt nem bírja!
Hiába tehetséges
ha sohasem egészséges.
Igazoljon Mahacskalába
Balázsunk Moszkvában várja!
Igyanak sok vodkát
és fedezzék fel Lindát!

PSG: a Pastore-órától a Patológiáig

AZ ÉV LEGNAGYOBB FELISMERÉSEI

Van egy hiba, egy bug a FIFA 12-játékban, amelynek az a jellegzetessége, hogy az egyik csapat játékosai nagyon aprók lesznek, de minden másnak a mérete változatlan marad. Erre a hibára hívja fel a figyelmet egy vicces videó, amely szerint vége az unalmas játszadozásnak, a törpék ellen bárki győzhet. Szoszmoszmacko ezzel kapcsolatos felismeréséhez aligha kell kommentár...

TomDenem pedig arra jött rá, hogy nem csak Van Nistelrooyék öregednek, hanem ő maga is. Amikor Nyilasi Tibor feldönthetetlen emberhegynek nevezte Böde Dánielt, KicsiCse arra ébredt rá, hiányosak a földrajzi ismeretei.

Amikor pedig egy meccs utáni viccesnek szánt nyilatkozatban a kaposvári vezetőedző, Prukner László Lionel Messit, az újpesti Jos Daerden pedig Zlatan Ibrahimovicot hiányolta, akkor Rannon és Bikinis78 arra figyelmeztetett, hogy a szurkolók valami egész mást hiányolnak...

A japánok pedig arra jöttek rá, hogy a tamagocsik ideje lejárt ez derült ki Teisfiambluetooth kommentjéből, miután Jamagucsi Akihiro megdöntötte Gyurta Dámiel világcsúcsát 200 méteres mellúszásban.

Binor08 a labdarúgó-válogatott kapcsán tett, azóta beigazolódni látszó megjegyzést Andorra legyőzése után, még a holland meccs előtt, amikor első helyen állt az Egervári-csapat vb-selejtezős csoportjában. Mesterni új posztot fedezett fel a futballban, miközben a fogadási csalásokkal foglalkozó cikkünket olvasta. Telybegriznek az NB I-es csapatok téli felkészülési programja láttán voltak jó meglátásai, míg Sensuisasuke kétségbe vonta lutoni légiósunk, Kovács János létezését.

Érdekes diskurzus alakult a két Puskás-stadionról (BARESI666 például oddszokat adott meg, mi lesz előbb, új stadion vagy 4-es metró) szóló írásunk kapcsán is. Sötétmancsnak sikerült jó napot szereznünk, amikor rájött, ugyanolyan cipője van mint Luis Enriquének. Matthew 1992-nek viszont már-már az életkedvét is elvettük a Lance Armstrong-botránnyal.

szoszmoszmacko : A Barca ezzel a buggal veri a világot 5 éve.
Forradalmi újítás a FIFA 12-höz: törpekiadás - videó

TomDenem: Telik az a r...dt idő :( Ahogy egyre többen szögre akasztják a cipőt a régi nagyok közül rájövök, hogy én is megöregedtem.. Lassan jön majd Totti, Di Natale, Puyol, Lampard
Egy újabb zsenivel kevesebb: Van Nistelrooy visszavonult

KicsiCse: madocsai hegység........
„A szurkolóknak nagyon tetszett ez a Fradi"

Rannon: A szurkolók pedig 20 éve hiányolják a magyar futballt..
bikinis78: Vagy inkább 30...
Prukner Messit, Daerden Ibrahimovicot hiányolja

teisfiambluetooth: A tamagocsik után épp ideje volt, hogy összedobjanak egy működőképes jamagucsit is a japcsik.
Úszás: megjavították Gyurta világcsúcsát 200 méter mellen

binor08: Élvezze ki mindenki a csoport élén eltöltött utolsó órákat, mert a selejtezőben most állunk itt utoljára.
A válogatottnak nem megy túl jól az első kalaposok ellen – videók

Mesterni: Új poszt kezd körvonalazódni! Szabadlábon védekező középpályás.
dr.M.N.I.
A gyanú szerint a hat REAC-játékos nyolc meccset befolyásolt

Sensuisasuke: Ezek a Kovács Jánosról szóló hírek mindig úgy lázba hoznak. Egyébként biztos, hogy ő nem egy fiktív szuperhős?
Anglia: a magyar védőt beválasztották az év csapatába

Telybegriz: Először is a Pécs menjen a gönyüi trapézpályára edzeni, az való nekik. Másodszor: mi a fa..ért kell orrbaszájba külföldi edzőtáborozni. Teljesen felesleges! Itthon kell rohangálni a mínusz 5 fokban 10 centis hóban, azt akkor kondi legalább lenne. Erre elmennek nyaralni meg török k..ákkal masszíroztatni magukat... Harmadszor: A Haladás milyen szakmai megfontolásokból megy Sopronba? Eszem megáll...
Az ETO Dzsudzsákék ellen, Pécsen még semmit nem tudnak - felkészülési körkép

gab1988: No mi van, a sportpolitikusaink megtanultak nso fórumot olvasni?!:) Vagy maguktól ötölték ki ezt a racionális megtakarítási lehetőséget?!
BARESI666: "Új stadion"-"4es metró"-"ember a Jupiteren" 2.40-2.25-1.45
vazze: Ez olyan mint a Mamut1-Mamut2?
Két „Puskás-stadion" lehet egymás mellett

Sötétmancs: Ugyanolyan cipőm van mint Luis Enrique-nek csak fehérben :))))
Ez már egy szép nap.
Roma: Luis Enrique magától is megy, ha kell

matthew1992: Végül is mit várunk a mai sporttól! Az egész sport 1 kész vicc! Vagyis nem csak a sport egy kész vicc, hanem az egész világ egy hatalmas vicc!!!
Armstrong-ügy: Ullrich 3 Tour-sikerrel is gazdagodhat?

AZ ÉV HUMOR HEROLDJA

A Nemzeti Sport Online olvasói közül TornyiBarnabasazzIsteen rendszeresen bekerül év végi összeállításunkba szórakoztató megszólalásaival. Az NSO Humor Heroldja ezúttal külön „részt” is kapott cikkünkön belül. Korábban sokszor munkát adott moderátorunknak is kevésbé szalonképes kommentjeivel, de humoros felismeréseit díjazni tudjuk és ezúton is megköszönjük az alábbi kis összeállítással. Egyveleg Király Gábortól és Dombi Tibortól az ETO új mezén át a válogatott keretértékéig.

TornyiBarnabasaazIsttenn: A legendás szétfingott szürke mackó elbizonytalanítja a norvég támadókat.
Magyarország-Norvégia

TtornyiBarnabasazIsstenn: A szűkített fazonú mezek gondokat fognak okozni a sörhasú szurkolóknak...
„Olasz mezben" hajt a bajnoki címért az ETO

TornyiBarnabasazzIsteen: Dombi Tibi meg a hortobágyi gepárd.
A madocsai Messi három évre aláírt a Ferencvároshoz

TornyiBbarrnabasazIstenn:

A keretek értéke:
Hollandia: 229.250.000 €
Törökország: 146.250.000 €
Oláhok: 44.450.000 €
A Szerethető CsapatTM: 41.350.000 €
Észtország: 11.150.000 €
Andorra: 575.000 €
Az NB I eurómilliókra van a román és a szerb élvonaltól is

AZ ÉV HÖLGYEI

Osztapcsuk lenne a fehérorosz Jakabos Zsuzsanna?... 
(Fotó: Action Images, archív)
Osztapcsuk lenne a fehérorosz Jakabos Zsuzsanna?... (Fotó: Action Images, archív)

A legjobb kommentek egy része mindig a hölgyekről szóló írásokhoz köthető. Ez idén sem volt másképp. Bzoli74 arra mutatott rá, hogy a londoni olimpián doppingoláson ért, súlylökő, Nadzeja Osztapcsuk ugyanolyan női olimpikon, mint Jakabos Zsuzsanna. Szó mi szó, sok minden eszünkbe jutott a fehérorosz hölgy láttán, de az valahogy nem ugrott be, hogy Jakabos Zsuzsannához hasonlítsuk.

A snooker játékvezető Michaela Tabb szépségéről mások szerint csúnyaságáról már-már akadémikus vita kezdett kibontakozni olvasóink között. Jordan Carver legalább annyira mű, mint amennyire dekoratív, de hasonlót mondhatunk a pakisztáni kebelcsodáról, Tehmeena Afzalról is. Utóbbiról Green81 azt állította, ilyen nő nincs is, csak rajzolni lehet.

... mi inkább maradnánk az eredetinél (Fotó: Facebook)
... mi inkább maradnánk az eredetinél (Fotó: Facebook)

bzoli74: Ne bántsátok, ő is ugyanúgy női olimpikon, mint Jakabos Zsuzsi.:)
JuveFan555:
Ennyit vártak ezzel a bejelentéssel?! Verseny előtt fénykép alapján megmondtam volna.
Olimpia: fehérorosz doppingbomba, elkapták a bajnok súlylökőt

horihari: „Szucsánszki: Ha kell, négykézláb is küzdeni fogunk” Én meg elképzeltem! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!!
Szucsánszki: Ha kell, négykézláb is küzdeni fogunk

Troy43: Ez rettenet ronda...arc, idomtalan test, rém ostoba tekintet.. nullás.
Shyr Kahn
: Aki nem látja szépnek a mellét, annak hiányzik a töke (magyarán nő, vagy impi, vagy homi).
Ultrapolkorrekt:
A mellén kívül mindene szép.
A bögyös barna már szőke és baseballozik - képek

Pedro_pauleta: Lehet, Angliában ilyen egy jó nő, nálunk marad csak simán nagymellű molettecskének. Szerintem meg egy nagymellű angol tehén.
pedro83
: Tehén vagy sem, én azért a kezébe adnám a dákómat...Sőt egye fene: a golyóimat is megigazíthatja, de szigorúan csak kesztyűben!:-))) 20 évesen, részegen volt dolgom sokkal csúnyábbal is, na ahhoz a MILF-hez képest Michaela Tabb egy istennő! Tutira lejátszanék vele egy partit a snookerasztalon...:-)))
Michaela: a dákók és golyók dögös úrnője a sznúker-vb-n - fotók!

Jordan Carver
Jordan Carver

green81: Azt hittem, ilyen nőt csak rajzolni lehet.
A pakisztáni kebelcsoda a Giants-sztár előtt hódol melleivel - videó!

AZ ÉV KIÜTÉSE

Akit Jordan Carver sem küldött padlóra, annak ajánljuk az alábbi ökölvívás-válogatást. Az év KO-ját Juan Manuel Marquez produkálta Manny Pacquiao ellen. Minket viszont Pikolino ütött ki az ehhez kötődő kommentjével.

Jó volt Centrocampista és Antihistamin párbeszéde is. Előbbi a Klicsko-testvérek kiütésére vár, míg utóbbi arra emlékeztetett, hogy az ajtó mindenki előtt nyitva áll, bárki kiütheti őket, aki unja az egyeduralkodásukat. Dobi1213 ellenben annak örülne, ha az orosz parlamenthez hasonlóan nálunk is Nyikolaj Valujev termetű, tiszteletet parancsoló egyéniségek ülnének az Országházban.

pilkolino: én is így szoktam lefeküdni egy átmulatott éjszaka után
Így múlik el a világ dicsősége; Pacquiao köszöni, jól van

Centrocampista: Valaki igazán kiüthetné már a ringből, unalmas az egyeduralkodásuk. Illetve most már csak az övé.
antihistamin: Akkor üsd ki, ha ennyire unod :)
CSDBCN: kár, hogy a ringben dőlnek el a meccsek, mert ha nem kéne boxolni, pofázásban már szinte mindenki agyonverte volna öket...
Vladimir Klicsko kéri a következőt: újabb nagy ember jöhet?

dobi1213: Ilyen kéne nekünk is a parlamentbe.. asszem csönd lenne :D
Ökölvívás: visszavonul a Keleti Szörnyeteg, Nyikolaj Valujev

ÍGY FEKÜDT EL PACQUIAO

AZ INDIAI KEBELCSODA

MINDEN, AMI BELEFÉR

Michaela Tabb
Michaela Tabb

A végére pedig jöjjön egy kis vegyes vágott. A mélyre hajoló (?) Sir Alex Fergusontól, a fűre vágyó Rajczi Péteren át egészen Stohl Andrásig, illetve Kemény Dénesig és NitRo nevű kedves olvasónkig, aki csak azért került be mostani cikkünkbe, mert a 2011-es összeállítás másnapján olyan „szépen kérte”.

Végül, de nem utolsó sorban, Nightshift ide illő – Bajner Bálinthoz fűződő – hozzászólásával szeretnénk megköszönni egész éves figyelmüket, értékes kommentjeiket, a Nemzeti Sport Online minden olvasójának sportsikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk, és az említett kommentnél maradva: Egészségükre!

k3yson: túl mélyre hajolt, gondolom a Liverpoolt kereste a tabellán.
Man. United: Fergusont orrvérzés miatt kórházba szállították

Félisten: Micsoda cím :) Mondjuk a tartalom se rossz. Péter a magyar focista két hét alapozás után fáradt.
greenheart85: Ezt a címet mellékelni, lefordítva, a török légügyi hatóságnak :) Petike mit szólna egy alapos testüreg motozáshoz?
greenheart85: HÚÚÚÚ b..ki:D elnézést kedves Lila sport társak, de ez a cím valami HATALMAS labda:D, amit BŰN lenne nem leütni:) Nagyon ritkán szólok hozzá újpesti cikkekhez, de ezt nem lehet kihagyni , gratuláljunk együtt az nso-nak :D legalizálni:D
Újpest: Rajczi Péteren kijött az elmúlt hetek munkája, fűre vágyik

B.Ú.É.K.!
B.Ú.É.K.!

Maydayray: Kemény Dénesben olyannyira bízom, hogy azt is elhinném neki, ha stohlbucit vinné ki.
Vízilabda: itt az Eb-keret, Gór-Nagy és Török nem utazik

NitRo: Ha tudtam volna, hogy ilyen cikk is lesz év végére, több baromságot írok...
Dzsudzsák vacsorája, „Özilné" mellei, Wolf Kati - az év legjobb kommentjei

nightshift: BB, mint a pezsgő. óvatosan, mert nagyot durran!
Dortmund: Bajner Bálint az első csapattal készülhet


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik