Az elmúlt években már megszokhatták olvasóink, hogy év végén összegyűjtjük a mögöttünk hagyott esztendő legszórakoztatóbb kommentjeit. Ezzel a hagyománnyal az idén sem szakítunk, a sok ezer hozzászólásból – a teljesség igénye nélkül – ezúttal is megpróbáltuk kiválogatni a legviccesebbeket. 2011, ahogy önök látták.
|
Dzsudzsák, Özil barátnője és Mourinho is közkedvelt téma volt olvasóink körében
|
DZSUDZSÁK, DZSUDZSÁK, DZSUDZSÁK, NO MEG ETO’O
Aligha lepünk meg bárkit is azzal, hogy az év egyik legfelkapottabb témája Dzsudzsák Balázs nyári átigazolása volt. Persze mi is megkaptuk az osztást, hogy túl sokat foglalkozunk vele (ha júniusban reggel nem vele indult a nap, már „hiányolták” is), ennek ellenére minden róla szóló hír bekerült a nap legolvasottabbjai közé, és a legtöbb hozzászólást is Dzsudzsák Anzsihoz szerződése generálta. De még akkor is ő volt a téma olvasóinknál, amikor nem is róla szólt az adott cikk. Így hozták például kapcsolatba a szélső átigazolását Szabics Imre kisebb autóbalesetével, de ő volt a téma az Argentína–Kolumbia Copa América meccsbeszámolónál is. Dzsudzsák egyik menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel pedig valaki még az anyósát is eladatná. Persze nemcsak Dzsudzsák Anzsihoz szerződése verte ki a biztosítékot. Samuel Eto’o aláírásakor egymás után négy hozzászólónak is ugyanaz a velős gondolat jutott az eszébe. Az őszi szezon végén pedig a sokáig sérült Dzsudzsák egy kissé rosszmájú ajánlatot is kapott, hogy milyen címmel jelentethetné meg önéletrajzi könyvét.
| dynamo 40 évig voltak az oroszok nálunk, úgy néz ki, most mi megyünk hozzájuk:) (Dzsudzsák, Anzsi pró és kontra: sok pénzért elkövetett hiba?) euro2008 Ugyan már, Ma Halacska, Holnap Szardínia, Holnapután Liverpool... nem kell itt aggódni. (PSV: a jövő hétig is elhúzódhat Dzsudzsák Balázs átigazolási ügye) messifan Dzsudzsák: Mi lesz ma a vacsi ? Linda: Ma Halacska ! (Premjer-liga: Roberto Carlos gólt lőtt, az Anzsi a mezőny élére állt - videó) gerrard33 Na de kedves NSO! Miért nincs sehol egy friss Dzsudzsi-cikk? Ez meglehetősen szokatlan, reggel negyed 10 van, és fogalmam sincs, mi van Bazsival... (A végén még a döntetlennek is örülhettek az argentinok)
hilti valaki árulja már el: hol tudok mahacskala mezt venni?? (Dzsudzsákék nem értik a gyűlölködést, a jövő hétig húzódhat a döntés) Antalcsak Szerintem Szabics rosszul lett, amint meghallotta, hogy Dzsudzsák hova igazol :D (Válogatott: Szabics Imre Budapesten karambolozott – fotóval)
uncledave Csak a Sanyi és a Puffin lekvár adhat a csapatnak erőt és mindent lebíró akaratot! (Válogatott: „Dzsudzsák lelkileg rendben van, a többit majd meglátjuk...”) Vazze Már megint ez a Vörösbaranyi. Esküszöm, nem bánnám, ha pár edzőt is el tudna adni külföldre. Vagy az anyósomat valahova. :) (NB II: a Napoli érdeklődik a 17 éves veszprémi gólzsák iránt) ubulka92 Vicc. newtonheath Vicc. szépfoci Vicc. Flacchus Vicc. (Eto'o kedden orvosin, vasárnap játszhat az Anzsiban – sajtóhír)
Calciatore 2011 best sellerei: - Zlatan Ibrahimovic: Jag är Zlatan Ibrahimovic - Wayne Rooney: Hogyan készülök az EB csoportmeccseire - Egervári Sándor: Kiknek is van helye a válogatottban - Arsene Wenger: Jövőre nyerni fogunk egy trófeát - Dzsudzsák Balázs: Góljaim Dagesztánban (Légiósok: „Dzsudzsák hollywoodi sztárként élhet Moszkvában”)
|
ÁTIGAZOLÁSOK
Persze nemcsak Dzsudzsák átigazolása indította be olvasóink fantáziáját. Az átigazolásai időszak utolsó napját percről percre nyomon követő cikkeink mindig humoros hozzászólásokat szülnek. Az idén, miközben a Liverpooltól a Chlesea-hez szerződő Fernando Torres helikoptere megérkezett Londonba, kommentelőink a targoncával „érkező" Adamo Coulibalyra vártak (utalva a csatár előző foglalkozására). Ugyanakkor megkapta a magáét Neymar is, míg a Videoton braziljáról, André Alvesről kiderült, hogy még Hosszúpályiból is figyelik – Sanyi bácsi egy árnyékszékről.
 | | Innen figyelnék Alvest? |
pecsimunkas BREAKING NEWS: Adamo Coulibalyért fantasztikus ajánlatot kapott a Debreceni VSC labdarugócsapata, a nagy múlti TESCO nappali targoncás állást ajánlott neki. neszojjabe66 Már csak a fizetésről kell megegyeznie a Tescóval, de úgy tűnik, ő is hajlik a minimálbérre. Forrás: kész átverés XD TornyiBarnabaAzIsten Torres helikoptere nemsokára leszáll, de Coulibaly helikopteréről nincs hír... Valszeg azért, mert Coulibaly targoncával érkezik a következő állomáshelyére. (Lezárult a piac - a legfontosabb átigazolások) Juventus25 Ha Madridba ment volna: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Realhoz igazoltam, mindig is Mourinhóval akartam dolgozni!" Ha a Barcában köt ki: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Barcába igazoltam, ők jelenleg a világon a legjobbak!" Ha a Man. City: „K. boldog vagyok, hogy a Cityhez igazoltam, kő gazdag leszek!!!" :D (Neymar: Nagyon boldog vagyok, hogy a Santosnál maradok) Buzát Én meg azt hallottam, hogy Hosszúpályiban, Sanyi bácsi is figyeli, a kert végében elhelyezett árnyékszékről!!! (Videoton: André Alvest a francia élvonalból is aktívan figyelik) |
FOGADÁSI BOTRÁNY
Természetesen megkerülhetetlen téma volt kommentelőinknél a fogadási botrány is. Ebben a témában nálunk tedoro23 vitte a prímet, ezért – kérésének megfelelően – küldjenek neki egy tuti tippet, megérdemli – kenyérre kell, nem kastélyra! Gildeferrantól pedig azt is megtudhattuk, hogy a FIFA korrupciós ügyeiben Domingo fog dalolni.
MIMR88 Majd a bíróságon rákérdeznek... „Hmm... Bundázgatunk,bundázgatunk??":D (Fogadási csalás: hét magyar őrizetben, manipulált magyar bajnoki - videó) teodoro23 nem tud valaki 1 jó tippet? persze megbízható forrásból. kenyérre kellene, nem kastélyra......... (Fogadási csalás: hét magyar őrizetben, manipulált magyar bajnoki - videó)
 | | Domingo a FIFA-nál is dalolhat |
Janjanin Csak belegondolok: írják egy oldalon, hogy ilyen Siófok–Zete, meg hasonló meccseket mixelt el 3 siófoki „sztár". Aztán mi lett volna, ha egy másik csoport meg a zetéseket keni meg? Leállnak meccs közben, és bambulnak egymásra, mint a gyogyóban? Vagy kisorsolják, hogy akkor ki is legyen a kedvezményezett? (Fogadási botrány: az ügyvéd szerint 120 órás őrizetbe vételről van szó Aczél esetében) miriuta8 Ismerek olyan csapatot az NB3-ból, ahol 5en is fogadtak saját maguk ellen, mégsem tudtak kikapni. Valószínű az ellenfél is saját vereségére fogadott:) (Beleremeg-e a magyar futballbiznisz a fogadási botrányba? - körkérdés) gildeferran Domingo fog dalolni, ha valakit korrupción érnek. (FIFA: Domingo is a Bölcsek Tanácsában javítana a szervezet imázsán) |
MÉG MINDIG GYÓGYÍT6ATLAN
Az MLSZ kezdeményezésére a nyáron Telkiben „újrajátszottuk" az oroszokkal a '86-os 0–6-ot. Ezúttal ugyan nem kaptunk ki – bár ötig megint eljutottak a többször is vezető ruszkik, a vége 5–5 lett –, de az kiderült, a 25 évvel ezelőtti találkozó még mindig a gyógyíthatatlan kategóriába tartozik (ahogy Végh Antal nevezte könyvében). Rendszeres kommentelőnk, Onlyunited például ettől állt meg a növésben, de az is felvetődött, hogy megszervezhetnénk a mohácsi vész visszavágóját is.
MOURINHO ÉS A BARCA
Olvasóink örök kedvence José Mourinho. Ha a Real Madrid portugál mesteréről van szó, akkor többen – hovatartozástól függetlenül – már előre örülnek, mert tudják, szórakoztató hozzászólások következnek. Mourinho „kedvenc" csapata, a Barcelona egy elgondolkodtató versikét kapott a katari mezszponzorral kapcsolatban, de érdekes az a komment is, mely viccesen megjegyzi, a katalánok válságát mutatja, hogy az idén – a tavalyi hárommal szemben – csak két játékosuk került az Aranylabdára jelölt trió közé.
| andras14 Na akkor kézbe a popcornt, és jöhetnek a kommentek! :) Diniyar Rinatovich Bilyaletdinov maunika show indul! Diniyar Rinatovich Bilyaletdinov én mikróban elkészíthető popcornt vettem :D remélem, hogy a 3 csomag elég lesz. ha nem le kell szaladnom, bár akkor lemaradok az akcióról (Mourinho érkezése óta 16 piros lapnál tart a Real) aproa Egyébként Mou arroganciája most is meghozta méltó jutalmát. Canales, Garay, Nuncho hármassal kezdeni, aztán amikor baj volt, jöhettek azok, akiknek kezdeni kellett volna. Kíváncsi vagyok, mit fog megint nyilatkozni. Pl.: „A 11-es jogtalan volt, Carvalho nem is játszott, így nem is szabálytalankodhatott, ezen felül megint 10 emberrel fejeztük be, nem hiszem el, a szemét terrorista ETA, a Vatikán, a dél-foki-szigeteki mohaszárító önkéntes kör, valamint a fukusimai mentőkutyák megfélemlítették a játékosaimat..." Vagy vmi hasonló. (A Barca után Pintérék is legyőzték a Real Madridot) papamaci123 Világtáj, olaj(m)ecsettel... A pénz ellep, a foundation-mez takar, Barcánknak így lesz Katar a második hazája... s elnöküknek jóllakik (pénz)éhes szája. Tovább dübörög majd a zsetonnyomó henger - s lassan eltűnik alatta - az EMBER. Jönnek a gépcsodák, s elvisznek messzire - nem lesz szükség Xavira, Messire. Sajnos a lé határozza meg a tudatot, nem egyedi eset - a pályák helyén olajkutak állnak ott - meg néhány mecset... (Barcelona: jóváhagyták a szerződést a katari mezszponzorral) the_illusionist válságban a barca! csak 2 jelöltet ad az idén... (FIFA-Aranylabda: C. Ronaldo, Messi és Xavi közül kerül ki a legjobb) |
A LÁNYOK, A LÁNYOK, A LÁNYOK ANGYALOK
Elsősorban új rovatunknak, az év elején induló Sportszelepnek köszönhetően számos szépséget is megismerhettünk az év során, úgy is, ahogy korábban talán sose. Mesut Özil kedvesével, a házasodni kívánó Aída Yéspicával sokan összebútoroznának, de Daniela Hantuchová szexi kalendáriuma például nem mindenki tetszését nyerte el. A múlt és jelen legszebb rg-sei kapcsán Baluci mondta meg a frankót, míg Guru véleményével – miszerint a Békéscsaba edzője, Bohus Bea szépsége még veri játékosaiét – a matyusz néven regelő, magát 79 évesnek mondó, rutinos Pista Bá vitatkozott, mondván, minden nő szép!
| TornyiBarnabaAzIsten A mellei hasonlítanak Özil szemeihez. karpatalja99 én igent mondanék, még ha buzzancs lennék, akkor is. axel2175 Ha Mesut nemet mond, én itt vagyok...:D (Férjhez menne Özil dúskeblű kedvese) icolicom Ritka rusnya rifke. Röviden regélve. (Kalendárium a szexi teniszezőtől)
| | Ilyen egy ritka rusnya rifke? - Hantuchová |
Baluci Most mit lehet ehhez hozzászólni komolyat?... Normális férfiember úgysem a szalagokat, a buzogányokat meg a sok szirszart nézi ebben a sportágban... Istenem, az átkosban, tinikoromban mindig az rsg-közvetítéseket vártuk, hogy verhessük a répát... Régi, szép idők,... :_))) (Művészien gyönyörűek: két évtized legszebb rg-sei, videóval, képgalériával!) G u r u A tegnapi mezőnyben még mindig Bohus Bea volt a legszebb nő! :) matyusz Kedves G u r u !!!! Nem szándékom Téged „kioktatni", de a meglévő 79-év mögöttem, szól előlem. Mi az, hogy " Bohus Bea még mindig a legszebb nő volt a mezőnyben" MInden nő szép, mert mindig és mindenkor, valakinek tetszik!!! Bocs a helyesirási hibákért. de lusta vagyok javitgatni!!! Pista Bá! (Hősies csabai pontmentés az FTC ellen)
|
FŐSZEREPBEN AZ OLVASÓ
Kedves olvasóink sokszor magukban is jól el vannak, mint például Weektor, de sokszor egymással is mulatságos párbeszédeket folytatnak – ezt összegezte Prati, aki azért a témához (miért nem ment a játék Júlio Baptistának a Romában) is hozzászólt. Ugyanakkor érdekes beszélgetésre lettünk figyelmesek a Fradi–Újpest futballderbi előtt is. A Hová lett? sorozatunk is megihlette a hozzászólókat. Hová lett Emilio Butragueno? – kérdezte a cikk, és a Keselyű válaszolt is. Míg Blaudrup nevű kommentelőnk csak ennyit fűzött hozzá a róla szóló cikkhez: "egyik legnagyobb kedvencem" – ki gondolta volna?! Sergio25-nek pedig csak annyit üzennénk: üdvözlet az asszonynak, reméljük, még jól van!
| Weektor a legértegesebb, hogy mindig volt nála gyengébb a válogatottban! Weektor értkesebb Weektor érdekesebb Weektor Csak sikerült, többet már nem iszom ma! :) (Elek Ákos: Csak akkor hívtak, ha valaki nem ért rá – portré) Fenek Ez lesz az évszázad mérkőzése. imykedahigh Az évszázad kiesési rangadója. Mindentvissza De fogadjunk, h megnézitek, boborjánok?! (FTC–Újpest: Ez nem lesz mindent eldöntő mérkőzés – Détári) Prati Hát srácok, amit itt lenyomtatok! Visszanéztem az egészet, és olyanokat találtam, hogy: „dehonesztáló, kontextus, pejoratív, irreleváns, szarkazmus, degradál, prejudikál". Ha ezek után még azt mondja valaki, hogy bunkó a magyar futballszurker... A személyes érintettség okán viszont szeretnék válaszolni egy felmerült kérdésre. Például lehetne arról is írni, vajon miért nem ott játszatták Baptistát, ahol a legjobb. Jelentkezem, mert tudom a választ! Azért nem ott játszatták Baptistát, ahol a legjobb, mert a Navona téri iskolai bajnokságba leadott jelentkezését kifogásolták az alsósok. (Inter, Roma, Milan: jól bevásároltunk a brazilokkal) Butragenyo Hogyhogy hova lettem? Leugrottam egy sörre, és? (Hová lett Emilio Butragueno?) Blaudrup „Hát mit mondjak... egyik legnagyobb kedvencem :-)" (Hová lett Brian Laudrup?) sergio25 Igaza van, Ali úgy elverte volna, mint én este az asszonyt! („Klicsko nagyszerű, de Ali ellen nem lett volna esélye") |
TOM CRUISE-TÓL AZ AMSZTERDAMI PIROS LÁMPÁS NEGYEDEN ÁT TORGYÁN JÓZSEFIG ÉS WOLF KATIIG
 |
| Az Arsenal volt játékosa, Tom Cruise |
Végül, de nem utolsósorban jöjjön egy kis vegyes vágott. Az Arsenal-szurkolóknál Tom Cruise távozása vitte a pálmát, nálunk pedig Sajtipajti hozzászólása a holland–magyar focimeccs előtt. Alex teológiai kérdéseket feszegetett, míg a fent egyszer már említett Blaudrup szerint a korábbi kispesti légiósnak, a jelenleg Finnországban játszó José Manuel Riverának köszönhetjük, hogy az északiak Wolf Katira szavaztak az európai dalfesztiválon. Starkubikus szerint a Ferencváros korábbi elnökének, a földművelési miniszterként Chilében is tárgyaló Torgyán Józsefnek „köszönhette" García játékvezetőt – cseresznye helyett bírót küldtek...
Amikor Véber Györgynek távoznia kellett Pápáról, remek képaláírás-ötleteket kaptunk későbbi felhasználás céljából. A DVTK-sör és -ásványvíz hallatán Napszemvegújratöltve nevű regelőnk a mosogatószert hiányolta, míg más a sok döntetlen láttán a Copa Américát nevezte át Dél-Amerikai História X-re, és jó tanáccsal látták el az 1860 Münchennél Király Gábor nyomdokaiba lépő fiatal kapust, Székely Györgyöt. Elnyerte a tetszésüket a nyulak gátfutó Eb-je, de Theo van Seggelen FIFpro-főtitkár is mosolyt csalt az arcokra.
Bacskai Jánostól már megszokhatták, elképesztő dolgokra képes a szavakkal. Az idén azt a bravúrt sikerült véghezvinnie, hogy egy címben hozta össze Németh Krisztiánt két korábbi világbajnokkal, Robert Piresszel és Marco Materazzival – az „elismerés" nem maradhatott el Mesternitől, aki egy további mesteri hasonlattal is megtoldotta mondandóját.
Neki is, és minden kedves olvasónknak köszönjük az egész éves figyelmet, az építő, nem egyszer szórakoztató kommenteket! Végül hadd búcsúzzunk egyik kollégánk – Facebookon is közzétett – poénjával: Hogy hívják, amikor az indián lesre fut? – Uff-side.
Lessenek minket jövőre is! Boldog új évet kívánunk!
sovgabor Túl sokat színészkedett, senkinek nem hiányzik, hogy minden meccsen kiállíttassa magát hulkxl nem alakította valósághűen Denis Bergkampot, ezért mennie kellett NDFCBM Tom Cruise állítólag Különvéleményen volt Wengerrel, ezért kellett mennie (Lépéshátrányba került a Chelsea az átigazolások terén) Sajtipajti83 Ez így fair! A piros lámpás negyedben mi sz.p@tjuk a hollandokat, az arénában pedig ők minket... :D (Hangulatjelentés: magyar szurkolók lepték el Amszterdam piros lámpás negyedét) alex4 MELYIK isten nevében? Csak a mostanában nagyok (a „3-az-1-ben", meg Allah) számítanak, vagy a korábbi évezredekben menők (Zeusz vagy Ámon) is? Aztán mi van a „szakosodott istenekkel (pl. Poszeidón, Tecciztecatl vagy Batara-Kala)? Mellesleg, van precedens Nagy-Britanniában kevésbé istenvédő megoldásra is: vagy 20 éve egy papi csapat „JESUS" feliratú mezben akart pályára lépni egy sokadosztályú meccsen. Az ellenőr azonban föllapozta a szabálykönyvet, mely szerint csak szponzorok neve szerepelhet a mezen, s mivel a papok semmilyen számlát vagy papírt sem tudtak felmutatni az illető által nyújtott támogatásról, mezt kellet cserélni... (Skócia: öt évre börtönbe kerülhetnek az isten nevében gyalázkodók) blaudrup A finnek tudták, hogy a Honvédban játszott, ezért (is) löktek ennyi szavazatot Wolf Katira! (Finnország: öt meccs, három gól - bekezdett a korábbi kispesti légiós)
Starkubikus Ez még a Torgyán bubu bűne, rossz volt a fordítás, cseresznye helyett játékvezetőt küldtek! (Lila siker az Üllői úton: a Békéscsaba kiejtette a kupából az FTC-t!)
chubby72 amikor valaki átvesz egy csapatot, mindig csinálnak róla egy olyan képet, amikor egyedül ül a kispadon, és néz előre. ez a kép még sok mindenre jó lehet a későbbiek során: "véber györgy bizakodva tekint a jövőbe..." "véber györgy keresi a kiutat..." "véber györgy azon gondolkodik, hol rontotta el..." "sztrájkolnak a labdarúgók, véber györgy egyedül ment a pályára..." "véber györgyöt cserbenhagyták a játékosai..." "véber györgy, a ferencváros vezetőedzője,, itt még korábbi klubja, a pápa kispadján..." stb... (Már nem Véber György a Lombard vezetőedzője) napszemvegujratoltve DVTK-mosogatószer nem lesz? (Diósgyőr: DVTK-sör, -ásványvíz, 15 ezres stadion, 650 milliós büdzsé - merész tervek) Gabor Herendovics (Facebook) Dél-Amerikai História X !;) (Döntetlenre végződött Uruguay és Chile csatája) sigmana gyurika, ha gabika azt mondja, a maci naciban jó védeni, ne higgyél neki (1860 München: Király Gábor mellett újabb magyar kapusa van a klubnak)
maydayray hatalmas :-DDDD mondjuk itthon valsz megjelenne a wada, és megnézné a tápokat :-)) (A nyulak gátfutó Európa-bajnokságán a csehek a legjobbak - képek!) levaijan ezen le Seggeltem levaijan van aki fenn hordja az orrát ennek meg a seggelenn (Kelet-Európa a futball sötét pontjává vált - Van Seggelen)
 | | Fellai József | mesterni Főcím: Mi a közös Fellai Józsefben és Carlton Cole-ban? Mindketten hazájuk nemzeti bajnokságának második vonalában játszanak. Fellai a magyar második vonalban, Kozármislenyben, Carlton Cole az angol második vonalban, a West Ham Unitedben. Kettőjük között talán csak annyi eltérés van, hogy utóbbi 27 évesen 7-szeres angol válogatott. Viszont a főcím igencsak figyelemfelkeltő. Konklúzió: a labdarúgás „tudása" egy genetikai mutáció folytán a magyarokból kihalt, a hülyeség (lásd: az eredeti cikk felvezetését) ezzel szemben nem. A media-footballban nagyon jók vagyunk, legalább annyira, mint a gombfociban és a csocsóban. (Mi a közös Németh Krisztiánban, Materazziban és Piresben?) |