Videó: Az egész magyar focinak fontos a Vidi sikere - Sousa

Vágólapra másolva!
2012.08.31. 08:27
null
A születésnapos Paulo Sousát ünnepelték a meccs után a játékosai (Fotó: Mirkó István)
Akarat, elszántság – ezek kellettek Paulo Sousa szerint a Videoton csoportkörbe jutásához a Trabzonspor ellen az Európa-liga selejtezőjében. A magyar csapat vezetőedzője azt is elmondta, a Videotonnak hála most egyre többen beszélnek majd a magyar labdarúgásról.
PAULO SOUSA A VIDEOTON SIKERÉRŐL

A Trabzonspor vezetőedzője, Senol Günes szűkszavúan értékelt a Videoton elleni tegnapi El-búcsú után. A szakember arról beszélt, hogy bár dominált csapata, a gól hiányzott a játékukból, ezért nem jutottak tovább.

„Először is gratulálok a Videotonnak a csoportkörbe jutáshoz. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, hiszen a csütörtöki mérkőzésen is mi domináltunk, több helyzetet is kialakítottunk, de a kapuba sajnos nem sikerült betalálnunk” – idézte Senol Günest, a Trabzonspor vezetőedzőjét a vidi.hu.

A Videoton tegnapi sikere után a Trabzonspor elleni meccset a helyszínen megtekintő Orbán Viktor miniszterelnök is méltatta a magyar csapatot – részleteket közlünk a vidi-hu-nak adott interjúból.

„Semmit nem adnak ingyen, ezt most megtapasztalhattuk a saját bőrünkön. Három erős, Európában jegyzett csapatot vertünk ki – nyilatkozta a Videoton tegnapi sikere után Orbán Viktor miniszterelnök a vidi.hu-nak. – Hat meccsen egy gólt kaptunk, egyetlen olyan mérkőzés sem volt, amelyen azt a benyomást keltettük volna, hogy nem tudjuk, mit akarunk játszani. Nagyon sokat fejlődött a csapat hat meccs alatt is. A legnagyobb nyereség az, hogy kaptunk újabb hat mérkőzést, mert csak a magyar bajnokságban nagyon nehéz felkészülni arra, amire mindannyian készülünk, hogy előbb-utóbb a Bajnokok Ligájában is jegyzett csapat legyen a Videoton.”

„Az egész klub hosszú távú építkezésének ez a siker egy nagyon fontos pillanata. Nemcsak a hatalmas diadalt, hanem a játékosokat és a fantasztikus edzőnket ünnepeljük, mert mostantól mondhat Paulo Sousáról mindenki, amit akar. Megmutatta, hogyan lehet magyar viszonyok között tervszerű munkával eredményt elérni, sokszor ellenszélben, nem hibátlanul dolgozva, mert olyan nincs, de mégis kiérdemelte a fehérváriak után a teljes magyar futballtársadalom tiszteletét, talán szeretetét is" – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Videoton jelenleg Európa legjobb 80 csapata közé tartozik, a cél a továbblépés a 32 közé, ehhez pedig arra van szükség, hogy most az Európa-ligában minél erősebb csapatokkal találkozzon, mert ez egy felkészülés lehet a Bajnokok Ligájára. Orbán Viktor azt is elmondta, reméli, hogy a Videoton meneteléséhez a felcsúti akadémia is egyre több tehetség kinevelésével tud hozzájárulni.

VIDEOTON–TRABZONSPOR – A TIZENEGYESPÁRBAJ

EURÓPA-LIGA
A FŐTÁBLA MEZŐNYE, KIEMELÉS
1. kalap: Atlético Madrid (spanyol), Internazionale (olasz), Olympique Lyon (francia), Liverpool (angol), Olympique Marseille (francia), Sporting (portugál), PSV (holland), Tottenham Hotspur (angol), Bayer Leverkusen (német), Girondins Bordeaux (francia), Twente (holland), VfB Stuttgart (német)
2. kalap: FC Basel (svájci), Metaliszt Harkiv (ukrán), Panathinaikosz (görög), Athletic Bilbao (spanyol), Köbenhavn (dán), Fenerbahce (török), Rubin Kazany (orosz), Napoli (olasz), Udinese (olasz), FC Bruges (belga), Hapoel Tel-Aviv (izraeli), Hannover (német)
3. kalap: Lazio (olasz), Steaua Bucuresti (román), Sparta Praha (cseh), Rosenborg (norvég), Newcastle United (angol), Young Boys (svájci), Levante (spanyol), Genk (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Partizan Beograd (szerb), Viktoria Plzen (cseh), Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán)
4. kalap: Helsingborg (svéd), Marítimo (portugál), Rapid Wien (osztrák), Académica (portugál), Anzsi Mahacskala (orosz), Maribor (szlovén), AIK (svéd), AEL Limasszol (ciprusi), Hapoel Ironi Kirjat Smona (izraeli), Molde (norvég), Videoton (magyar), Neftci Baki (azeri)
EURÓPA-LIGA, 2012–2013, A MENETREND
SORSOLÁS MECCSIDŐPONTOK
CSOPORTKÖR




1. forduló aug. 31. szept. 20.
2. forduló okt. 4.
3. forduló okt. 25.
4. forduló nov. 8.
5. forduló nov. 12.
6. forduló dec. 6.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ



A 16 közé jutásért dec. 14.
febr. 14., ill. 21.
Nyolcaddöntő márc. 7., ill. 14.
Negyeddöntő márc. 15.
ápr. 4., ill. 11.
Elődöntő ápr. 25., ill. máj. 2.
Döntő máj. 15. (Amsterdam ArenA, Amszterdam)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik