A Ferencváros egy meccset nyert meg a télen, a Fehérvár egyet sem

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 09:51
null
A Mezőkövesd az MFK Michalovce fölött aratta a legnagyobb különbségű győzelmét a januári edzőmeccseken – 3–0-ra nyert Fotó: mezokovesdzsory.hu
A labdarúgó NB I tavaszi rajtját felvezető sorozatunk utolsó részében foglalkozunk a jó eredményeit a stabil védelmével megalapozó, de a télen a támadósorát is bővítő Mezőkövesddel. Szóba kerül a januári edzőmeccsein nyeretlen Fehérvár, amelybe Fiola Attila és Paulo Vinícius személyében két, régóta sérüléssel bajlódó játékos is visszatért, Ivan Petrjak pedig megtalálta a góllövő cipőjét. Végül, de nem utolsósorban a Ferencvárossal foglalkozunk, amely három középpályást szerződtetett a télen, a felkészülési meccseiből kettőt elveszített egy döntetlen és egy győzelem mellett, de őszi BL-szereplővel (Genk) és topligás csapattal (Union Berlin) is megmérkőzött.

 

MEZŐKÖVESD: A STABIL VÉDEKEZÉS MINDENNEK AZ ALAPJA

A labdarúgó NB I tavaszi idényének egyik érdekes kérdése lesz, hogy a Mezőkövesd képes lesz-e folytatni azt a fegyelmezett védekezésre épülő, kiegyensúlyozott játékot, amit az ősz nagy részében produkált, amivel pontot szerzett a Fehérvárral szemben és az Üllői úton a Ferencváros vendégeként, és aminek köszönhetően meglepetésre a 3. helyen áll a tabellán. A mezőkövesdi „titok” elsősorban a kiváló védekezésben keresendő, Kuttor Attila vezetőedző csapata kapta ugyanis a legkevesebb gólt az ősszel: 13-at. A tavalyi utolsó három fordulóban ugyan gödörbe került a csapat, mert egy döntetlen mellett kétszer is kikapott, de azon a három meccsen is csak három gólt szedett be.

A stabil védekezés a téli felkészülés során is megmaradt, és a védelemben a pozsonyi Slovantól hazatérő Guzmics Richárd még erősítést is jelenthet. Januárban a török Besiktas volt az egyetlen csapat, amelyik két gólt tudott szerezni a Mezőkövesd ellen (a bajnokságban ősszel erre csak a Paks és a Honvéd volt képes, három gólt egy meccsen pedig csaknem egy éve, 2019 februárjában kapott a Kövesd), amúgy pedig öt meccsen ötször kapituláltak Guzmicsék. Viszont az öt mérkőzésből csak kettőt tudott megnyerni a Kövesd: az NB II-es Vasas és a szlovák élvonalban szereplő Zemplín Michalovce ellen. A Besiktastól és az albán KF Tiranától kikapott, a másodosztályú Doroggal ikszelt.

Ezzel pedig el is érkeztünk a gárda problémájához, hogy alapvetően nem szerez sok gólt, ősszel az NB I-ben hat csapat is többször talált be. A téli meccseken hét gólt szerzett, a hétből hármat a házi, bajnoki góllövőlistát hat góllal vezető Budu Zivzivadze jegyezte. Nem véletlen, hogy a csatársorba érkezett is új igazolás a 26 éves bosnyák Marin Jurina személyében, aki az elmúlt fél évben az északmacedón Skupiban szerepelt kölcsönben (a bosnyák Celik Zenica játékosaként), és 16 meccsen nyolc gólt szerzett. Rajta kívül új igazolás még a kétszeres bosnyák válogatott, védekező középpályás Dino Besirovic.

A Mezőkövesd szombaton a Kisvárda ellen hazai pályán kezdi meg az évet, majd megy a Honvédhoz, aztán az Újpest fogadja, ha három győzelemmel tudna kezdeni, akkor a tabellán meg is közelíthetné a 2. helyen álló Fehérvárt, amelyhez a 4. fordulóban utazik (a két csapat között most négy pont a különbség). Viszont ha folytatódik a decemberben kezdődő nyeretlenségi sorozat, akkor a PAFC, Újpest, Honvéd alkotta üldözőtrió hamar utol is érheti a Mezőkövesdet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Marin Jurina (bosnyák-horvát, Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina, legutóbb kölcsönben Shkupi – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Novák Csanád (Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bertus Lajos (Paks), Dombó Dávid (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (DVTK), Sajbán Miklós (Budaörs)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Arcjom Kancavi (fehérorosz, Dnyapro Mahiljov – Fehéroroszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Novák Csanád, Sajbán Máté (DVSC)

A MEZŐKÖVESD ZSÓRY TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor:január 5–12., Antalya (Törökország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 8.: Mezőkövesd–Besiktas JK (török I. o.) 0–2
Január 11.: Mezőkövesd–KF Tirana (albán I. o.) 0–1
Január 15.: Vasas (NB II)–Mezőkövesd 1–3 (Cseri – 11-esből, Zivzivadze, Dragóner)
Január 18.:
Mezőkövesd–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I. o.) 3–0 (Zivzivadze 2, Nagy D.)
Január 18.: Mezőkövesd–Dorogi FC (NB II) 1–1 (Dragóner)

A Mol Fehérvár a Stuttgart elleni meccsel zárta a spanyolországi edzőtábort (Fotó: molfehervarfc.hu)
A Mol Fehérvár a Stuttgart elleni meccsel zárta a spanyolországi edzőtábort (Fotó: molfehervarfc.hu)

MOL FEHÉRVÁR: NÉGY MECCSBŐL HÁROM VERESÉG, DE PETRJAK GÓLOKAT LŐTT, ÉS FELÉPÜLTEK A SÉRÜLTEK

Az őszi szezonban edzőváltáson áteső (Marko Nikolics helyét Joan Carrillo vette át), az NB I-ben 2. helyen telelő Mol Fehérvár FC Spanyolországban készült a folytatásra, a marbellai edzőtáborban négy meccset játszott, három másodosztályú – a svájci Winterthur és az egyaránt német Bochum és VfB Stuttgart – és egy élvonalbeli csapat, a svájci Sion ellen. A négyből háromszor kikapott, a Sionnal ikszelt.

A felkészülési meccseknek nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de azért intő jel lehet a Fehérvár számára, hogy az utolsó két bajnokit is ide számolva, a legutóbbi hat találkozójából négyet elveszített, és a legutóbbi hét mérkőzésén (ebben már a Szeged ellen MK-meccs is benne van) csak egyszer szerzett kettőnél több gólt, a 16. fordulóban, a Kisvárda ellen. Januárban hét gólt kaptak Juhász Rolandék, és csak kettőt szereztek. Az viszont jó hír lehet a szurkolók számára, hogy mindkét gól Ivan Petrjak nevéhez fűződik, aki az NB I-ben 16 mérkőzésen eddig csak egyszer volt eredményes a Fehérvárban, amióta szerződtették a Ferencvárostól. A másik jó hír, hogy a felkészülési meccseken az őszi sérülése után ismét pályára lépett Fiola Attila és Vinícius, mind a ketten több hónapot hagytak ki.

A csapathoz egy játékos érkezett a télen: a francia középpályás, Lyes Houri, aki ősszel 21 találkozón szerepelt a román élvonalbeli Viitorulban, egy gólt szerzett és három gólpasszt adott. Esetében az a kérdés, mennyi időre van szükség a csapatba építésére, ugyanis csak tíz napja szerződtették, és eddig csak egy meccsen játszott.

A fehérváriak a tavaszi szezont a középmezőny csapatai ellen kezdik, sorrendben a 6. Honvéd (otthon), az 5. Újpest (idegenben), majd a 8. DVSC (i) vár rájuk, azután következik a már említett, Mezőkövesd elleni mérkőzés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul Constanta – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nikolics Nemanja(Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anel Hadzic (bosnyák, Bp. Honvéd), Danilo Pantics (szerb, a Chelsea-től szerepel kölcsönben)

A MOL FEHÉRVÁR TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 2.
Edzőtábor:január 4–18., Marbella (Spanyolország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 10.: Fehérvár–FC Winterthur (svájci II. o.) 0–1
Január 13.: Fehérvár–FC Sion (svájci I. o.) 1–1 (Petrjak)
Január 15.: Fehérvár–VfL Bochum (német II. o.) 0–2
Január 18.: Fehérvár–VfB Stuttgart (német II. o.) 1–3 (Petrjak)

A Ferencváros egy meccset nyert januárban, az 1. FC Köln II-t verte meg (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros egy meccset nyert januárban, az 1. FC Köln II-t verte meg (Fotó: fradi.hu)

 

FERENCVÁROS: CSAK RAJTUK MÚLIK…

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a bajnoki cím sorsa alapvetően a Ferencváros kezében van. Ha az FTC kétszer kikap a Fehérvártól (a kettőből egy meccset hazai pályán játszik), de az összes többi mérkőzését, beleértve a DVSC elleni, őszről elmaradt meccset is, megnyeri, akkor megvédi a címét.

Viszont a januári, spanyolországi mérkőzéseken a Fradi sem remekelt, hiszen két vereség mellett egyszer ikszelt, és csak egyszer győzött (két edzőmeccse a rossz időjárás miatt elmaradt). Viszont az is igaz, hogy az összes magyar csapat közül csak az FTC játszott olyan csapattal, amelyik ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt (a belga Genktől 2–1-re kapott ki), és csak az FTC találkozott topligás gárdával (az Union Berlintől 3–2-es vereséget szenvedett), és mindkét nevezett csapattal szoros meccset vívott. Az alacsonyabb osztályú német Arminia Bielefelddel ikszeltek a zöld-fehérek, a negyedosztályú 1. FC Köln II-t pedig 3–2-re legyőzték.

A kulcsemberek maradtak, a távozók között pedig csak Danilo Ihanetnko játszott tíz meccsnél többet az ősszel, ám az ukrán teljesítménye elmaradt a várttól, nem ragaszkodott hozzá a Szerhij Rebrov vezette szakmai stáb. Valószínűleg azért sem, mert négy és fél után visszatért a többek között védekező középpályásként is bevethető brazil Somália, a középpálya közepén vehető számításba a 21 éves argentin Gastón Lódico és a Svájcból hazatérő Vécsei Bálint is. Lódico már gólt is szerzett, de a Fradi támadójátékának sokoldalúságáról sokat elmond, hogy a csapat hat téli találatát hat különböző játékos szerezte.

A Ferencváros a Paks ellen lép pályára a 17. fordulóban hazai pályán, majd Kisvárdára látogat, utána pedig jönnek a rangadók, illetve a tabella első felében található ellenfelek: Honvéd (o), Újpest (i), Fehérvár (o), Mezőkövesd (o). Ha az FTC a jelzett hat fordulót megúszná vereség nélkül, és három-négy meccset megnyerne belőle, akkor már nagyon közel kerülhetne a címvédéshez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Somália(brazil, al-Sabab – Szaúd-Arábia), Szánthó Regő (ETO FC Győr), Vécsei Bálint (FC Lugano – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Gastón Andrés Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Csontos Dominik
Kiszemeltek:
Távozók: Marten Wilmots (belga, Triglav Kranj – Szlovénia), Priskin Tamás (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Danilo Ihnatenko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Matías Rodríguez (argentin, Cúcuta Deportivo FC – Kolumbia, legutóbb kölcsönben: Universidad Católica – Ecuador)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 10.: FTC–KRC Genk (belga I. o.) 1–2 (Lovrencsics G.)
Január 11.:
FTC–Union Berlin (német I. o.) 2–3 (Isael, Lódico)
Január 15.: FTC–Arminia Bielefeld (német II. o.) 0–0
Január 16.:FTC–1. FC Köln II (német IV.) 3–2 (Haratin, Zubkov, Skvarka)

NB I, 17. FORDULÓ
Január 25., szombat

14.55: Ferencváros–Paksi FC (Tv: Duna World)
17.00: Mol Fehérvár FC–Bp. Honvéd (Tv: Duna World)
17.00: Mezőkövesd–Kisvárda
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK
17.00: Kaposvári Rákóczi–Puskás Akadémia
19.00: Debreceni VSC–Újpest FC

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 15 11 3 1 29–14 +15 36
2. Mol Fehérvár FC 16 10 2 4 31–17 +14 32
3. Mezőkövesd Zsóry FC 16 8 4 4 20–13 +7 28
4. Puskás Akadémia FC 16 7 4 5 26–20 +6 25
5. Újpest FC 16 7 3 6 23–22 +1 24
6. Budapest Honvéd 16 7 3 6 19–20 –1 24
7. Kisvárda 16 6 2 8 18–22 –4 20
8. Debreceni VSC 15 6 1 8 25–30 –5 19
9. Diósgyőri VTK 16 6 1 9 16–24 –8 19
10. Paksi FC 16 5 2 9 20–29 –9 17
11. Zalaegerszegi TE FC 16 4 5 7 23–22 +1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16 3 13 15–32 –17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik