Fordított a DVTK a Szeged ellen; kikapott a Szpari és az Előre is

Vágólapra másolva!
2023.04.26. 16:50
null
Fordított a DVTK a Szeged ellen, így jelenleg 11 pont az előnye az MTK-val szemben (Fotó: Koncz Márton)
Nyolc mérkőzést rendeztek szerdán a labdarúgó NB II 34. fordulójában. Az ETO kora délután döntetlent játszott a Budafokkal, majd a folytatásban a harmadik Ajka legyőzte a negyedik Gyirmótot, így megerősítette dobogós helyét. A Nyíregyháza és a Békéscsaba továbbra is nagy bajban van, előbbi vendéglátóként a közvetlen rivális Mosonmagyaróvártól, utóbbi Szombathelyen, a Haladástól szenvedett vereséget. A Csákvár sincs jó passzban, ezúttal a Kozármisleny múlta felül, amely sikerével osztályozós helyre lépett fel, a sereghajtó Dorog viszont nem tudott nyerni, csak döntetlent játszott Siófokon. A 18 órai összecsapásokon a már feljutó, listavezető DVTK hátrányból verte meg az ötödik Szegedet, a hatodik PMFC viszont csak ikszelt otthon a Kazincbarcikával.

 

LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 2–1 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Diósgyőr, 3030 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szalai Dániel, ifj. Varga Gábor)
DIÓSGYŐR: Danilovics – Farkas D., Szatmári, Bárdos, Medgyes S. (Bokros, 79.) – Bényei (Jurek, 74.), Holdampf, Cseke – Obounet (Könyves, 84.), Lukács D., Lőrinczy. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári, 74.), Szilágyi Z., Tóth B., Gera N. – Szakály D. (Szatmári L., 87.), Papp Á. (Haruna, 87.) – Prosser, Gajdos, Géresi – Bíró B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző:Géresi (11-esből, 0–1) az 5., Bárdos (1–1) a 32., Jurek (2–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Kuznyecov Szergej:– Elismerés jár a csapatnak. Szerencsétlen góllal hátrányba kerültünk, az első félidőben több hibát is elkövettünk, és ellenfelünk veszélyes kontrákat tudott vezetni. A szünetben megmutattuk a csapatnak, hogy mit kell kijavítani. Ez meg is történt, így a második játékrészben kapura lőni sem volt esélye az ellenfélnek, sőt, a felezővonalon is alig jött át. A szív, az akarat és a küzdeni tudás ezúttal is döntő volt, megérdemelten nyertünk.
Alekszandar Sztevanovics:– Gratulálok a hazaiaknak az eredményhez és a feljutáshoz. Nekünk sok tapasztalattal szolgált a mérkőzés, hiszen első osztályú csapat volt az ellenfelünk. A találkozót az első félidőben veszítettük el, amikor fegyelmezetten védekeztünk, ragyogó kontrákat vezettünk, mégsem tudtuk megszerezni a második gólt. Vannak még mérkőzések, szeretnénk megszerezni a harmadik helyet.

FC AJKA–GYIRMÓT FC GYŐR 1–0 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, 900néző.Vezette:Molnár Attila (Kiss Balázs, Vörös Dániel)
AJKA:Horváth D. – Görgényi, Kenderes, Jagodics B., Présinger Á. – Tajthy T. (Csizmadia Z., 86.), Vogyicska Bálint (Tóth G., 71.), Doncsecz, Zsolnai R. (Rabatin, 71.), Sejben (Gaál B., 71.) – Szarka Á. (Molnár M., 84.).Vezetőedző:Jeney Gyula
GYIRMÓT:Rusák – Szegi, Polgár, Hudák D., Nahirnij – Kovács M. – Medgyes Z., Madarász M., Nagy P. (Berki I., 68.), Soltész D. – Pethő B. (Erdei M., 68.).Vezetőedző:Csertői Aurél
Gólszerző:Zsolnai R. (1–0) a 42. percben
MESTERMÉRLEG
Jeney Gyula:– Sokat tettünk azért, hogy sorozatban ötödik hazai mérkőzésünket is megnyerjük. Amikor idekerültem, mondtam, hogy legfeljebb a harmadik hely lehet meg, és a jelek szerint el is érjük. Jó csapatom van.
Csertői Aurél:– Az Ajka az első félidőben kihasználta a hazai pálya és a szél előnyeit, sajnos nem tudtam kellőképpen frissíteni, és a talaj sem volt megfelelő a rövid passzos játékunkhoz.

SZOMBATHELYI HALADÁS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1(1–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely,Haladás Sportkomplexum,628néző.Vezette:Jakab Árpád (Vígh-Tarsonyi Gergő, Mohos Milán)
HALADÁS:Mursits–Nyíri, Csonka B., Devecseri, Bolla G.–Csernik (Tóth M., 69.), Csilus, Rácz B. (Doktorics, 69.), Horváth R. (Mayer G., 79.)–Molnár R. (Katona I., 90.), Borvető (Lencse, 79.).Vezetőedző: Michal Hipp
BÉKÉSCSABA:Krnács–Puskás G. (Szalai D., 77.), Albert I. (Ilyés T., 90.), Bora, Miklós– Horváth P. (Kóródi, 77.), Zvara (Kitl M., 58.), Futó, Fazekas L.–Czékus, Lukács R. (Hamed, 58.).Vezetőedző: Pásztor József
Gólszerző:Albert I. (0–1) a 7., Horváth R. (1–1) a 25., Molnár R. (11-esből, 2–1) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Michal Hipp:– Értékes pontokat szereztünk. Az első félidőben sok hibával, idegesen játszottunk, ez kedvezett az ellenfélnek, de a szünet után rendeztük a sorainkat. Megérdemelten nyertünk.
Pásztor József:– Több volt ebben a mérkőzésben. A hajrában többször lehetőségünk nyílt az egyenlítésre, sajnos nem sikerült.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 0–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Balmazújváros,Balmazújvárosi Városi Stadion,250néző.Vezette:Rúsz Márton (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
NYÍREGYHÁZA:Hegedüs L. – Kiss Á. (Farkas B., a szünetben), Szokol, Baki, Nagy B. – Sigér Á. (Major M., 75.), Vass P. – Kovácsréti, Pantovics, Pataki B. (Szerető, 56.) – Gresó (Pekár, 67.).Sportigazgató:Fekete Tivadar
MOSONMAGYARÓVÁR:Heinrich – Simita, Papp Sz., Deák I., Horváth K. – Czingráber – Nagy K. (Nagy Z., 56.), Vukaszovics, Sajbán Miklós (Illés D., 56.; Debreceni, 84.), Szalka (Gáncs, 75.) – Puhtjejev (Korbély, 75.).Sportigazgató:Király József
Gólszerző:Nagy Z. (0–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Fekete Tivadar:– Csalódott vagyok, mert nem kaptam vissza a játékosoktól azt a szenvedélyt a pályán, amely jellemzett minket az elmúlt találkozókon. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, a kiesés elkerüléséért kell harcolnunk a hátralévő találkozókon.
Király József:– Nagy tétje volt a mérkőzésnek, és ez rányomta bélyegét a játékra. Az első félidőben a Nyíregyháza játszott fölényben, de nagy helyzeteket nem tudott kialakítani. Szünet után viszont már mi is többet támadtunk, és fontos három pontot szereztünk.

PÉCSI MFC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–1 (0–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Pécs,PMFC Stadion,400néző.Vezette:Takács Tamás (Belicza Bence, Máyer Gábor)
PMFC:Helesfay – Svedjuk (Major S., 77.), Rácz L. (Harsányi I., 69.), Katona L., Majnovics – Kesztyűs, Terbe (Kocsis B., 69.), Krausz – Gera Z. (Mayer J., 69.), Tóth-Gábor, Szabó M.Megbízott edző:Lazar Stanisic
KAZINCBARCIKA:Megyeri I Gábor – Székely D. (Hleba, 77.), Szekszárdi M., Heil, Lippai T., Székely K. – Csatári, Nagy J., Ádám F. (Kovács B., a szünetben) – Bacsa (Puska, 88.), Takács T. (Pálinkás, 59.).Vezetőedző:Csábi József
Gólszerző:Csatári (0–1) a 28., Szabó M. (1–1) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Lazar Sztanisics:– Nehéz mérkőzés volt, mindent megpróbáltunk, de jobban kell koncentrálnunk és még többet dolgoznunk.
Csábi József:– Nagy csata dúlt a pályán, értékes pontot szereztünk. Rá is szolgáltunk, hiszen a második félidőt két kapufával kezdtük. A Pécs kockáztatott, és kiegyenlített.

ETO FC GYŐR–BUDAFOKI MTE 1–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr,ETO Stadion,150néző.Vezette:Gaál Ákos (Kóbor Péter, Szabó Dániel)
ETO:Fadgyas – Deákovits (Óvári Zs., 69.), Fodor F., Keresztes K. (Urblík N., 22.), Csontos D. – Kiss M. (Tuboly, a szünetben), Toma Gy. (Vitális M., 56.), Kiss B. – Borsos F. (Huszár M., a szünetben), Szendrei Á., Lacza.Vezetőedző:Antonio Munoz
BUDAFOK:Gundel-Takács – Nándori, Fótyik, Jagodics M. – Kalmár O. (Horváth O., 86.), Oláh B., Adorján, Németh Márió (Soltész I., a szünetben), Csonka A. – Beke II P. (Bakti, 78.), Vasvári (Bíró M., 68.).Vezetőedző:Mátyus János
Gólszerző:Beke II P. (0–1) a 47.,Szendrei Á. (1–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Antonio Munoz:– Az első félidőben fáradtnak éreztem a csapatot, de pozitívum, hogy egyenlítettünk.
Veress Balázs:– Tettünk egy lépést a célunk felé. A vezető gólunk után a hazai csapat a kapunk elé szorított bennünket.

BFC SIÓFOK–DOROGI FC 1–1 (1–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, Városi Stadion,150néző.Vezette:Kovács Imre (Nagy Viktor, Király Zsolt)
SIÓFOK: Winter – Vágó G., Horváth M., Debreceni Á. – Major G. (Nyitrai, 80.), Varjas Z., Szakály A., Girsik (Polényi, 65.), Varga B. – Dénes Cs. (Hegedűs M., 65.), Farkas B. (Volter, 90.).Vezetőedző: Dragan Vukmir
DOROG: Borsos V. – Barna G., Lénárth, Berkó, Preklet, Papp Máté – Szalai J. (Papp Marcell, 83.), Kapornai (Hesz, 90+2.), Sztojka, Szedlár – Vígh Á. (Paudits, 71.).Vezetőedző:Marián Sluka
Gólszerző:Szalai J. (0–1) a 23., Farkas B. (1–1) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir:– Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert az ellenfél a bennmaradásért küzd. A mai találkozón ennyire voltunk képesek.
Marián Sluka:– Az egy pontot annak köszönhetjük, hogy újra szervezett csapatként futballoztunk. Megvoltak a helyzeteink, de a rúgott gól után kétszer is komolyan veszélyeztetett a Siófok, majd a második félidőben meccslabdát hibáztunk el.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–HR RENT KOZÁRMISLENY 2–3 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Nagy Róbert (Berényi Ákos, Márkus Péter)
CSÁKVÁR: Auerbach – Murka, Alaxai, Karacs, Körmendi – Ominger, Posztobányi, Magyar Zs. (Gazdag V., 65.) – Torvund (Kocsis D., 83.), Vaskó, Fejős (Baracskai, 73.). Vezetőedző: Tóth Balázs
KOZÁRMISLENY: Somogyi M. – Bor (Beke P., a szünetben), Várkonyi (Gajág, a szünetben), Füredi, Turi – Horváth D., Tölgyesi – Vogyicska Balázs, Bartha (Kosznovszky, 78.), Vajda R. (Nagy E., 90+2.) – Gránicz (Daru, a szünetben). Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző:Vaskó (10) a 47., Daru (11-esből, 11) az 52., Daru (12) a 60., Vaskó (22) a 72., Kosznovszky (23) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs:
– Egy agyonnyert mérkőzést buktunk el...
Márton Gábor: – Tudjuk, az élethez és a sporthoz is szerencse kell. Ma nekünk nagyon sok kijutott belőle. Reálisan nézve nagyon szerencsés győzelmet arattunk.

CSÜTÖRTÖK
17.00: Tiszakécskei LC–MTK Budapest– élőben az NSO-n!
17.00: Soroksár SC–Szentlőrinc– élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 34 25 2 7 70–33 +37 77
2. MTK Budapest 33 20 6 7 82–45 +37 66
3. FC Ajka 34 18 7 9 48–33 +15 61
4. Gyirmót FC Győr 34 16 8 10 57–41 +16 56
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 34 15 9 10 42–36 +6 54
6. Szombathelyi Haladás 34 14 9 11 52–49 +3 51
7. Pécsi MFC 34 12 14 8 33–30 +3 50
8. Soroksár SC 33 12 12 9 49–47 +2 48
9. BFC Siófok 34 12 10 12 39–48 –9 46
10. ETO FC Győr 34 11 11 12 34–35 –1 44
11. Budafoki MTE 34 11 10 13 37–43 –6 43
12. Mosonmagyaróvár 34 11 9 14 33–40 –7 42
13. Kazincbarcika 34 11 9 14 40–53 –13 42
14. Tiszakécske 33 11 7 15 32–42 –10 40
15. FC Csákvár 34 8 13 13 38–43 –5 37
16. Kozármisleny 34 9 8 17 42–59 –17 35
17. Nyíregyháza Spartacus 34 8 10 16 41–49 –8 34
18. Békéscsaba 1912 Előre 34 7 12 15 42–50 –8 33
19. Szentlőrinc SE 33 7 12 14 38–51 –13 33
20. Dorogi FC 34 6 10 18 29–51 –22 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik