NB I: ragyogó gólokat szerző fiatalok, elképesztő hiba és szenzációs kapusteljesítmény

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 09:33
Szabó MiklósSajbán Máté talán a DVTK elleni meccsen játszott a legjobban a ZTE kék szerelésében, kétszer is betalált Artem Odincov kapujába (Fotó: Kovács Péter)
Húsvét hétvégéjén sem állt meg az élet az OTP Bank Ligában: a 26. forduló valamennyi mérkőzése tartogatott érdekességeket, melyeket csokorba szedtünk.

Az ünnep alatt sem pihentek a magyar élvonalban futballozó játékosok: az OTP Bank Liga 26. fordulóját három játéknapon rendezték meg, péntek este, szombaton és vasárnap is voltak mérkőzések. Most némiképp rendhagyó módon naplóztuk az eseményeket, érdekesebb jeleneteket, s persze kiemeltünk néhány nyilatkozatot is. Az őszi eredményeket alapul véve meglepetés, hogy a Paks hazai pályán kikapott, s mivel a Ferencváros idegenben is nyert, a két csapat aranyéremért zajló versenyfutása sem olyan kiélezett már, nagyon úgy tűnik, hogy a Fradi idén is bajnok lesz, és a kiesés kérdése is eldőlni látszik, a Mezőkövesd és a Kisvárda száguld az NB II felé…

TÓTH BALÁZSBÓL AKÁR NB III-AS KAPUS IS LEHET…

A Fejér vármegyei rangadón a Puskás Akadémia játékosa, Quentin Maceiras remekül fedezte a labdát (Fotó: Dömötör Csaba)

Noha Tóth Balázsnak még nincs válogatott mérkőzése, pénteken a Puskás Akadémia elleni gól nélküli bajnokin újfent bizonyította, okkal hívta meg Marco Rossi szövetségi kapitány a Törökország, illetve a Koszovó ellen 1–0-ra, illetve 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésre a keretbe – lapunktól 8-as osztályzatot kapott, a mérkőzés játékosa lett. Nyolc védést mutatott be, ebből három bravúros: az első félidőben Lamin Colley közeli fejese után vetődve tornászta a labdát a bal oldali kapufára, míg a fordulás után Jonathan Levi két életerős lövése után őrizte meg kapuját a góltól. Különleges színezetet ad teljesítményének, hogy anyaklubja ellen bizonyított a Fehérvár FC kölcsönjátékosaként. Aligha meglepő, hogy Hornyák Zsoltot, a felcsútiak vezetőedzőjét a meccs után Tóth Balázs kapcsán is kérdezték.

„Nem bánom, hogy elengedtük, mert sok kapusunk van, és ez az élet rendje. Pécsi Ármin nemzetközi szintű kapus lesz, mi pedig azért vagyunk, hogy neveljünk.ú

Ha meg akartuk volna tartani Balázst, most a kispadon ült volna vagy az NB III-ban véd, ez pedig nem állt szándékunkban. Azért ment a Fehérvárhoz, hogy segítsen a csapatnak, és örülök neki, hogy képes rá, sok sikert kívánok neki. Ugyanakkor még mindig a mi játékosunk, megtörténhet, hogy ha visszatér, NB III-as kapus lesz – de persze csak viccelek.

Nagyon jól véd, örülök, hogy él a lehetőséggel. Sok mindent elmond, hogy az ellenfél legjobbja a kapus volt, a mi kapusunknak pedig a labdát sem kellett megfognia.”

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Fehérvár 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 3617 néző. Vezette: Erdős


REMEK FOCI A TEHETSÉGTŐL, KÉT GÓLPASSZ A KAPITÁNYTÓL

Hátrányból nyert Kisvárdán a Dzsudzsák Balázs vezérelte Debrecen (Fotó: Kovács Péter)
Fotó: Kovacs Peter

A szombati játéknap némileg váratlan hazai vezetéssel indult a Várkerti Stadionban: a Kisvárda Jasmin Mesanovic góljával az 5. percben előnybe került, ám a szünetre már 1–1-gyel vonultak a csapatok – a 37 esztendős Dzsudzsák Balázs és a 20 éves Vajda Botond összjátékának eredménye az egyenlítést. A magyar válogatottsági rekorder indította a jobb oldalon a támadást üresen kísérő fiatalt (a labdába Rafal Makowski beletette a lábát), aki ragyogó egyéni alakítás után lőtte a labdát Kovács Marcell kapujába: a tizenhatoson belül befelé cselezett, majd tíz méterről ballal, Széles Imre mellől a jobb felső sarokba csavarta a labdát. Az NB I-ben kevés utánpótláskorú kap lehetőséget az MLSZ anyagi ösztönző­rendszere ellenére, Vajda Botond azonban azok egyike, aki él a lehetőséggel, tizennégy bajnokin négy gól és egy gólpassz áll a neve mellett. Beszédes, hogy átlagosan 162 percenként veszi ki a részét egy találatból.

A második játékrészben nemcsak az ígéretes szélső, hanem a DVSC csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is jól játszott. Újabb gólpasszal rukkolt ki, Brandon Domingues fejes góljához asszisztált, s több nagyszerű passza, helyzetet eredményező pontos beívelése mellett lövéssel is próbálkozott, oroszlánrészt vállalt a Loki 3–1-es idegenbeli sikeréből, amellyel a negyedik helyre lépett a tabellán.

Kisvárda Master Good–Debreceni VSC 1–3 (Mesanovic 5., ill. Vajda B. 38., Domingues 54., Manrique 90.)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2500 néző. Vezette: Vad II István.


TIZENKILENC ÉVES JÁTÉKOSAI MENTETTEK PONTOT A KTE-NEK

Helmich Pál gyönyörű lövéssel szerezte meg első NB I-es gólját (Fotó: Török Attila)

Az MTK Budapest szempontjából agyonnyert meccs volt a szombat délutáni, Kecskemét elleni. A hátrányból felálló kék-fehérek több nagy helyzetet elpuskáztak, tizenegyest hagytak ki, nem tudták megszerezni harmadik góljukat, és nem sikerült féken tartaniuk ellenfelük két kevésbé ismert játékosát: a 87. percben a pályafutása második NB I-es mérkőzésén pályára lépő Kovács Kolos passzolta a labdát Helmich Pálnak, aki nagyszerű mozdulattal a bal felső sarokba tekerte – utóbb kiderült, élete első élvonalbeli találatával beállította a 2–2-es végeredményt.

A két 19 éves labdarúgó összjátékáról a gólszerző nyilatkozott lapunknak: „Ezt a kombinációt már edzésen is többször megjátszottuk, sokszor vagyunk egy csapatban Kovács Kolossal, jól érezzük egymást, szerencsére ez megmutatkozott. Ezek a labdák különösen jól mennek, örülök, hogy góllal sikerült befejezni az akciót. Az edzéseken talán nem szoktam ekkora gólokat szerezni, de jobb belsővel rendre jól találom el a labdát. Sok minden történt az elmúlt hetekben, nagyszerű volt az U20-as válogatottal lenni, de vártam már, hogy visszatérjek a csapatomhoz.”

Mivel a KTE-nél úgy értékelik, a kiesés nem fenyegeti a klubot a matematikai esély ellenére sem, a hátralévő fordulókban a fiatalok megkaphatják a lehetőséget – persze nem ajándékba, hiszen keményen megdolgoznak érte. Helmich Pált már hat NB I-es meccsen láthattuk, Kovács Kolos azonban először kapott néhány percnél több játék­időt az első osztályban. Érdekes adalék, hogy a Cegléden született korábbi korosztályos válogatott középpályás egyetemre jár, ennek ellenére minden edzésen ott van, és ha a fizikuma erősödik, Szabó István vezetőedző szerint szép jövő várhat rá.

MTK Budapest–Kecskeméti TE 2–2 (Hej 41., Molnár R. 50., ill. Szendrei Á. 33., Helmich 86.) 
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2228 néző. V: Káprály


HÁROM ÉV ELTELTÉVEL DUPLÁZOTT A ZTE TÁMADÓJA

Erre vajon ki számított? A ZTE FC február 27-én viszonylag sima meccsen búcsúzott a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a DVTK otthonában 4–2-es vereséget szenvedett. Csaknem egy hónappal később, szombat este azonban gyakorlatilag felmosta a padlót a diósgyőriekkel, kiütéses, 5–1-es győzelmet aratott Sajbán Máté és Yohan Croizet főszereplésével. A győzelem értékét növeli, hogy a borsodiak Vladimir Radenkovics február 14-i kinevezése óta veretlenül álltak, s rendre jó teljesítményt nyújtottak. A vendégek szerb szakvezetője érthetően csalódott volt a lefújás után, állítása szerint csak testben voltak a pályán, a legrosszabb arcukat mutatták. Ez azonban aligha foglalkoztatja Sajbán Mátét, aki 2021. szeptember 11. után duplázott. A nyáron a Pakstól szerződtetett 28 éves támadó a tavaszi szezonban számottevően kevesebb játéklehetőséghez jut, mint az ősszel, ezért is lehetett különösen fontos számára, hogy gólokkal bizonyítson.

„Egy sportoló nehezen viseli, ha nem kap elég lehetőséget, hiszen mindenki játszani szeretne – nyilatkozta a rutinos futballista az M4 Sportnak. – Konkurenciaharc van a csapaton belül, s látjuk, milyen támadóink vannak, ­meccsről meccsre szerzik a gólokat, így nehéz bekerülni a kezdő tizenegybe. Újra jó formában érzem magam, edzőmeccsen és a kupában is betaláltam, s mivel Gruber Zsombor sajnos megsérült, lehetőséget kaptam, amivel úgy érzem, éltem.”

ZTE FC–Diósgyőri VTK 5–1 (Sajbán Máté 26., 90+3., Mance 36. – 11-esből, Croizet 62., Lunde 80. – öngól, ill. Pernambuco 60.)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3310 néző. V: Bognár T.


KAPITÁLIS HIBA IS KELLETT A PAKS ÚJABB VERESÉGÉHEZ

Nem lehet akkorát hibázni, mint Silye Erik vasárnap az Újpest ellen. A Paks balhátvédje 81. magyar élvonalbeli mérkőzésén, a 45. percben ártalmatlan helyzetben próbálta előrerúgni a labdát az oldalvonal mellől, ám a visszatámadó Huszti Andrásba lőtte. Utóbb kiderült, ennek a mozzanatnak különös jelentősége volt, mert a labda gellert kapva az alapvonal felé szállt, a 27 éves bekk pedig megállt, mivel azt hitte, el is hagyja a játékteret – ám tévedett. Az újpestiek blokkoló játékosa rástartolt a labdára, majd pontosan középre gurított Matija Ljujicshoz, aki hat méterről a kapuba lőtte, megszerezve a vezetést a vendégeknek – Bognár György, a Paks vezetőedzője buta gólként írta le a találatot. Noha a Paks egy percre rá, még a szünet előtt Könyves Norbert bombagóljával egyenlített, a második félidőben Kovács Krisztián Csoboth Kevin buktatásával tizenegyest hozott össze az Újpestnek, s mivel Matija Ljujics nem hibázott, 2–1-re nyertek a lila-fehérek.

A FORDULÓ GÓLJA – KÖNYVES NORBERT

Paks–Újpest 1–2 (Könyves 45+2., ill. Ljujics 45+1., 75. – a másodikat 11-esből)
Paks, Paksi FC Stadion, 4108 néző. Vezette: Berke


HÚZÓEMBERRÉ LÉPETT ELŐ AZ EGYKORI KÖLCSÖNJÁTÉKOS

Stjepan Loncar feltartóztathatatlan volt, a tabella utolsó helyén álló Mezőkövesd ellen két gólt szerzett (Fotó: Kovács Péter)

Kevés szó esik arról, milyen hasznosan futballozik a Ferencvároshoz a télen visszatérő Stjepan Loncar. A bosnyák középpályás 2021 nyarán érkezett a Rijekától a Ferencvároshoz, a Transfermarkt adatbázisa szerint 2.5 millió euró ellenében. Hiába volt hazája egyik legnagyobb ígérete, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a klub előbb a belga élvonalbeli Kortrijknek, majd a kazah Asztanának adta kölcsön. Januárban visszatért a zöld-fehérekhez, és bár kevesen hittek benne, meggyőzte Dejan Sztankovics vezetőedzőt, hogy érdemes kalkulálni vele.

A 11-szeres válogatott labdarúgó elképesztően érzi a kaput, amit a Mezőkövesd ellen is bizonyított, ő szerezte a Fradi első és második gólját (a helyzetek minőségéből levezetett várható góljait jelző mutatója, azaz az xG-je 0.46 volt). Visszatérése óta nyolc bajnokin lépett pályára, statisztikája pedig lehengerlő: öt gól és négy gólpassz áll a neve mellett. Noha posztján nagy a konkurencia, formája alapján szinte bérelt helye van a kezdő tizenegyben.

Közben Varga Barnabás sem tétlenkedett: csereként pályára lépve 18. bajnokiján immár a 18. gólját szerezte!

Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencvárosi TC 0–3 (Loncar 38., 51., Varga B. 85.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 4130 néző. Vezette: Csonka

Az NB I 26. fordulójának válogatottja
Hazai pályán nem megy a gólszerzés a PAFC-nak
Tovább folytatódott a PAFC nyeretlenségi sorozata az élvonalban: a felcsútiak február 18-án 6–1-re kiütötték az MTK-t, azóta képtelenek győzni, három döntetlen mellett két vereség a mérlegük. Az együttes vendéglátóként a legtöbbször maradt gólképtelen a bajnoki évadban, a Fehérvár elleni volt a hatodik hazai meccse, amelyen nem volt eredményes, és a saját közönsége előtt nincs még egy olyan csapat a mezőnyben, amelynek annyi döntetlenje lenne, mint a Puskás Akadémiának (hét). A Hornyák Zsolt edzette gárda tizenhét gólt szerzett a Pancho Arénában – csak a két kieső helyen tanyázó klub, a Mezőkövesd és a Kisvárda szerzett kevesebbet saját otthonában.
Adama Traoré, a nagy visszatérő
Hősként ünnepelte a ferencvárosi publikum a mérkőzés hajrájában pályára lépő Adama Traorét. Nem csoda, hiszen a mali válogatott szélső legutóbb november végén, a Csukaricski ellen futballozott a csapatban. Azon a mérkőzésen sérült meg, műteni kellett, s igencsak lassan haladt a gyógyulása. Négy hónap után úgy tűnik, immár teljesen egészséges, ám a Ferencvárosnál vigyáznak, s fokozatosan terhelik a szélsőt, aki a Mezőkövesd ellen szerepelhetett ismét bajnoki meccsen. Lisztes Krisztián visszatérésére sem kell már sokat várni. Az FTC tizennyolc éves szélsője legutóbb február 6-án, az MTK Budapest elleni bajnokin (5–1) lépett pályára, azóta felépült sérüléséből, és Mezőkövesden már a cserék közé nevezte a szakmai stáb. V. GY.
1. Ferencvárosi TC25174465–23+42 55 
2. Paksi FC26155645–31+14 50 
3. Fehérvár FC26134943–36+7 43 
4. Debreceni VSC26116940–32+8 39 
5. Puskás Akadémia26910738–29+9 37 
6. MTK Budapest261061035–49–14 36 
7. Diósgyőri VTK251051040–42–2 35 
8. Kecskeméti TE261041237–40–3 34 
9. Újpest FC261041235–50–15 34 
10. Zalaegerszegi TE26951241–51–10 32 
11. Kisvárda26621827–44–17 20 
12. Mezőkövesd26551624–43–19 20 
Az ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik