MLSZ: A kártya célja a klub-szurkoló viszony elmélyítése is

PÓR KÁROLY, SZAMOSSZEGI GÁBORPÓR KÁROLY, SZAMOSSZEGI GÁBOR
Vágólapra másolva!
2014.10.01. 12:07
null
A Ferencváros hozhat olyan döntést, hogy futballkártyával nem, vagy csak személyesen értékesít jegyet (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Nemzeti Sport Online három hete minisorozatot indított a labdarúgó NB I-ben elvileg szeptember 15-től kötelező szurkolói kártya témakörében. Az első részben a klubok adtak helyzetjelentést a kibocsátott kártyák számáról, a másodikban az egyik legnagyobb szurkolói szervezet formált véleményt a témában. Azóta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kommunikációs osztálya is válaszolt a klubkártya és futballkártya bevezetésével kapcsolatos, e-mailben elküldött kérdéseinkre. Ebből kiderül, hogy a kártyarendszer elsősorban nem biztonsági eszköz, ezért biztonsági problémákat nem kezel, de nem is generál. Célja a név szerinti jegyértékesítés felgyorsítása és a klub-szurkoló kapcsolat, párbeszéd elmélyítése.

 

AZONOSÍTHATÓSÁG, KAMERÁK – A KÁRTYARENDSZER ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

A sporttörvénynek való megfelelésen túl mi a kártyarendszer alapvető célja? A törvény a névre szóló jegyértékesítésről rendelkezik, az MLSZ azonban a törvényi minimumnál többet kér a kártyák bevezetésével, miért? A külföldiekre miért nem vonatkoznak ugyanolyan szabályok, mint a magyar állampolgárokra, nekik miért nem kell kártya?
– A kártyarendszer bevezetésének célja a jegyvásárlási folyamat megkönnyítése és felgyorsítása. A jogszabály bevezetése után a klubok és az MLSZ is azt érzékelte, hogy nehéz jegyhez jutni a személyes adatok egyeztetése miatt. A klubkártya ezt a problémát előzi meg azzal, hogy mindössze egyszer szükséges e személyes adatokat megadni. Egyben abban is hasznos szerepe lehet, hogy a csapat és a szurkoló között szorosabb legyen a kapcsolattartás – adta válaszul az MLSZ kommunikációs osztálya. – A külföldi jegyvásárlók jellemzően nem rendszeresen és nem előre eltervezett módon látogatnak magyar bajnoki mérkőzéseket. A külföldi állampolgárok esetében ezért egyrészt a kártyahasználat nem jelentene előnyt, másrészt nem életszerű elvárás, hogy a magyar bajnoki megtekintéséhez kártya kiváltására is kötelezzük őket. Ezért hoztuk azt a döntést, hogy esetükben lehetséges, de nem kötelező a kártya kiváltása. A névre szóló jegyértékesítés természetesen az Ő esetükben is érvényes a magyar bajnoki mérkőzéseken.

– A kártyáktól sokan azt is várják, hogy kiszűrjék azokat, akik a balhét keresik, akik miatt büntetéseket kapnak a klubok. Adódik a kérdés: a kártyarendszerhez kapcsolódik-e olyan fejlett kamerarendszer, amellyel a stadionon belül azonosíthatók a rendbontók? Úgy tudjuk, az MLSZ segítségével az elmúlt években több stadiont felszereltek kamerarendszerrel, de ezek a rendszerek nem készítenek megfelelő minőségű képeket, nem lehet az alapján beazonosítani a szurkolókat. Ezen a téren is várható fejlesztés?

– A kártyarendszernek – ahogy korábban is hangsúlyoztuk – nem a rendbontók kiszűrése az alapvető célja. A kamerarendszer nagy felbontású képet rögzít, amely alkalmas még csökkent fényviszonyok mellett is a személyfelismerésre. A rendszer automatizált arcfelismerést nem biztosít (sokan gondolják, hogy a fényképes klubkártyák miatt a kamerarendszer automatikusan felismeri a szurkolókat). A rendszer figyeli a belépési pontokat és a lelátók teljes egészét, részét képezik nagy felbontású (15 Mpx) fix kamerák és HD-felbontású, mozgatható, forgatható kamerák. Ezek segítségével az elmúlt évben több rendbontót sikerült beazonosítani és felelősségre vonni. Az MLSZ a Stadion Biztonsági Projekt keretében a legmodernebb, magyar gyártmányú kamerarendszert telepítette a stadionokba. Az MLSZ a kamerarendszer paramétereinek meghatározása érdekében előzetesen egyeztetett az Országos Rendőr-főkapitánysággal. Az ORFK meghatározta, hogy milyen mennyiségben és minőségben kell a stadion egyes pontjait kamerákkal megfigyelni.

– Mire van szükség a kamerarendszerek megfelelő, hatékony működéséhez?

– A stadionokba telepített kamerák nagyon körültekintő szakembergárda rendelkezésre állását feltételezik. Sajnos a kamerákat telepíteni kellett olyan elavult stadionokban is, ahol a telepítési feltételek nem voltak tökéletesek. Az egyedi fejlesztésű magyar terméket jelenleg alkalmazzák külföldi stadionokban is. A rendszer, mint minden ilyen termék, egyedi fejlesztés, a használata komoly felkészültséget igényel. A használat során azonban előfordul, hogy a klubok az eszközöket nem a rendeltetésnek és az oktatási anyagban foglaltaknak megfelelően alkalmazzák. A rendszer karbantartását nagyban hátráltatta, hogy a szállító (generál kivitelező) hosszú ideig nem volt hajlandó végrehajtani a szerződésében foglaltakat. Ebből adódhattak kisebb működési rendellenességek. A paraméterek Európában egyediek.

A rendezők meccs közben egy renitens szurkolótól elkérhetik a kártyáját? Lesz joguk az alapján azonosítani?
– A rendezők a belépésre jelentkező, vagy renitens szurkolóval szemben egy meghatározott protokoll szerint járnak el. A jogszabály a rendezőket arra hatalmazza fel, hogy meggyőződjenek arról, a belépni kívánó személy megegyezik-e a jegy vagy a bérlet tulajdonosával. Ugyanez érvényes az eltávolítandó személy esetében. Ezekben az esetekben a rendezőnek joga van felszólítani a nézőt személyazonosságának igazolására. Ez történhet személyi igazolvány, vezetői engedély, vagy más igazolvány bemutatásával (a szurkoló döntése alapján akár ezek átadásával), de a személyazonosság igazolására a sportrendezvényeken elfogadható a klubkártya is. Amennyiben a szurkoló a rendezői felszólításnak nem tesz eleget, a rendőrség kiérkezéséig a létesítményben visszatartható. A szurkolótól a saját tulajdonát képező klubkártya rendezői elvételére nincs a rendezőnek jogosultsága.

– Milyen változást eredményez ezen a téren a nyári törvénymódosítás?
– A korábbi szabályozáshoz képest a törvény 2014. július 4-i módosulása ezekben a kérdésekben nem hozott jelentős változást, a rendezőknek a fenti esetekben a klubkártya bevezetése előtt is joguk volt a nézőt igazolásra felszólítani és ennek megtagadása esetén a létesítményben visszatartani. A törvénymódosítás arra adott jogosultságot a rendezőnek, hogy a beléptetéskor a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát úgy ellenőrizhesse, hogy a néző személyazonosság igazolására alkalmas igazolványában szereplő személyes adatait egybevethesse – a rendőrség felhívására egybeveti – a belépőjegy vagy a bérlet birtokosa által bemutatott klubkártyához rendelt személyes adatokkal.

– Több mint tíz évvel ezelőtt az MLSZ akkori vezetősége már próbálkozott kártyarendszerrel, és azóta is voltak törekvések. Miért kellett mégis ilyen sokáig várni erre?Csak a törvényi szabályozás hiányzott?
– A törvényi szabályozás, az a tény, hogy névre szóló jegyeket kell kiadni, fontos tényező, de nem csak erről van szó. A klubok beléptetőrendszere, apparátusa és infrastruktúrája nem volt alkalmas a bevezetésre, de egy megfelelő létesítményben való szakszerű alkalmazás esetén várható a kívánt előrelépés az eszköztől.

– A Fradinál néhány éve már működik egyfajta kártyarendszer, a klubot mégis nagyon sokszor kell büntetni a szurkolók miatt, vagyis az FTC-nél a kártya nem jelentett visszatartó erőt. A szeptember közepétől életbe lépő rendszer mennyiben lehet hatásosabb a Fradi korábbi rendszerénél? Felhasználták a Fradi ez irányú tapasztalatait a rendszer kiépítésénél?
– A kártyarendszer elsősorban nem biztonsági eszköz, célja a név szerinti jegyértékesítés felgyorsítása és a klub-szurkoló kapcsolat, párbeszéd elmélyítése. Adott esetben segítheti a biztonsági szolgálat munkáját, ám a rendbontás problémájának megoldása sokkal összetettebb feladat, amelyben az éppen említett Ferencváros az elmúlt időszakban sok eredményt felmutatott. Az új stadion ebből a szempontból lényegesen fontosabb eszköz, mint a kártyarendszer.

– Mik a tapasztalatok a tavaly bevezetett meccs alatti háromlépcsős fegyelmi gyakorlattal kapcsolatban (megszakítás, felfüggesztés, beszüntetés)? Hányszor kellett ezt alkalmazni, a szurkolói kártya életbe lépésével számít-e arra az MLSZ, hogy visszaszorul az ilyen intézkedések szükségessége?
– A sokakban tévesen kialakult képpel ellentétben a nagy súlyú vétségek száma alacsony a bajnoki mérkőzéseken. A háromlépcsős fegyelmi gyakorlatot nem kellett alkalmazni Magyarországon.

Ha ez igaz és a nagy súlyú vétségek száma alacsony, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis rendre jelentős pénzbüntetésekben részesülnek a klubok? Kimutatásunk szerint nyolc forduló alatt még olyan klubok is több százezres büntetésekben részesültek, amelyeknél két-háromezres átlagnézőszámokról beszélhetünk.
– A kérdés és a válasz is a háromlépcsős fegyelmi gyakorlatra vonatkozott, amely speciális szankció minősített helyzetekre. Ezek nem jellemzőek a magyar stadionokban. Ha általánosítjuk a kérdést, a fegyelmi büntetések a szervezési és egyéb fegyelmi természetű vétségek következményei. Aki nevez egy bajnokságba, pontosan tudja, mik tartoznak ide, az alacsonyabb osztályokban mondjuk az ellenfél edzőjének szidalmazása, vagy az elsősegély csomag hiánya, az OTP Bank Ligában pedig az is lehet szervezési hiányosság, ha a vendégszektorban nem irányítják megfelelően táblákkal a szurkolókat. Egyértelmű feladata minden szabályozó szervnek a futballmérkőzéseken egy minimális szint megkövetelése. Aki ennek nem felel meg, az a jövőben is szankciókra számíthat, amely lehet pénzbüntetés, de súlyosabb esetben szektorbezárás is. A cél, hogy a szolgáltatás színvonala minél magasabb, ezzel párhuzamosan a büntetések száma minél alacsonyabb legyen, de ezért elsősorban nem az MLSZ-nek, hanem a kluboknak kell tenniük annak érdekében, hogy ezen a területen is felzárkózzunk a nemzetközi futball, például az UEFA Bajnokok Ligája miliőjéhez. Egyébként a fegyelmi büntetések teljes egészében jótékony célra mennek, azokból nem a Szövetség gazdálkodik, hanem rászoruló, vagy beteg volt játékosok kapják a Focisegély Alapítványon keresztül.

KÁRTYA NÉLKÜL NE INDULJUNK MECCSRE? – TECHNIKAI KÉRDÉSEK

– Szeptember tizenötödike után klubkártya, illetve Futballkártya nélkül senki ne induljon el meccsre? Az teljesen klubfüggő lesz, hogy hol lehet a meccsnapon, mérkőzés előtt is kiváltani a kártyát? Vagy várható ezzel kapcsolatban egy egységes rend?
– Egyes klubok felmentést kaptak a klubkártya bevezetése alól, de alapvetően arról a szervező klub dönt, hogy hol lehet meccsnapon, mérkőzés előtt kiváltani a kártyát. Az MLSZ Futballkártyája a hét minden napján kiváltható a budapesti kártyapontokban. A klubokat arra kérte az MLSZ, hogy a kártyakiállítás helyszíneiről és módjáról folyamatosan tájékoztassák a szurkolókat és a kártya kiváltására mérkőzésnapon is legyen lehetőség. Eközben beindult egy előregisztrációs felület, ahol ugyancsak kezdeményezheti a kártyaigénylést a szurkoló.

– Aki több embernek akar jegyet venni, az csak úgy teheti meg, hogy mindegyik szurkolói kártyát viszi magával?
– Interneten is lehet jegyet vásárolni, itt csak meg kell adni a kártya számát és a PIN-kódot. A helyszíni jegyvásárlásnál elég, ha egy személy bemutatja a klubkártyákat.

– Elkészült az a felület, ahol a szurkolók előregisztrálhatnak a klubkártyára abban az esetben, ha máshol élnek, mint amelyik város csapatánál szeretnének klubkártyához jutni?
– Elindult az előregisztráció az MLSZ által kibocsátott kártyára, a Futballkártyára és már négy klub (DVTK, MTK Budapest, Budapest Honvéd, PMFC) szurkolói is regisztrálhatják adataikat. Az előregisztrációs oldal aklubkartya.mlsz.hucímen érhető el. Ez egy összefoglaló oldala valamennyi, a központi rendszerhez csatlakozott klub, klubkártya előregisztrációs oldalának. A rendszerhez csatlakozó klubok a következő napokban folyamatosan kerülnek fel az előregisztrációs oldalra. A klub kiválasztása után a szurkoló adatai közvetlenül a kiválasztott klub rendszerébe kerülnek bele. Az MLSZ csak felületet biztosít mindegyik klub számára az előregisztráció működéséhez.Itt végezhető el a PIN-kódok cseréje is.

– Az MLSZ-es Futballkártya igénylésére először csak budapesti helyszíneken volt lehetőség. Lesznek vidéki helyszínek, ahol átvehetők a futballkártyák?
– A TEX Hungary Kft. – az MLSZ jegyértékesítési alvállalkozója – pesti jegyirodáiban lehetőség van arra, amennyiben a klub élt a lehetőséggel, hogy szurkolói a fővárosban is kiváltsák a klubkártyát. Futballkártyát az előregisztrációt követően több vidéki helyszínen is lehet átvenni. Ehhez azonban a klubnak szerződést kell kötnie az MLSZ-szel és a TEX Hungary Kft.-vel, hogy jogosult legyen a szurkolók adatainak kezelésére. Az előregisztrációs oldalon fel vannak tüntetve az átvevő pontok (országszerte több mint 300 jegyiroda).

– Eddig hány futballkártyát bocsátottak ki, mire számítanak, mennyire lesz szükség?
– A klubkártyák száma 74 700, ebből mintegy 2500 a Futballkártya. Számításaink szerint az év végére a kibocsájtott kártyák száma elérheti a százezer darabot, amelyen belül a Futballkártyák száma megközelítheti a tízezres darabszámot.

– A klubkártya és a Futballkártya hogyan érinti a VIP-vendégeket, szponzorokat, sajtósokat, játékos-megfigyelőket?
– Azok a személyek, akik a mérkőzést nem szurkolóként, hanem munkaköri feladatuk ellátása során tekintik meg (hivatalos személyek, közreműködők, játékos-megfigyelők, stb.) nem kötelesek kártyát kiváltani, az Ő esetükben a rendező regisztrációs jegyet ad ki, vagy egyéb módon (például: akkreditáció) oldja meg a beléptetést. A VIP-vendégek, szponzorok részére a kártyahasználat kötelező, de az Ő esetükben a klubok egyedi protokoll keretében szervezik meg a kártyák legyártását, átadását.

– Ligakupa-, Magyar Kupa-meccsen klubkártyával vagy régi jegytépős módszerrel kell beengedni a szurkolókat?
– A Sporttörvénynek megfelelően kötelező a név szerinti jegyeladás beléptetőrendszer üzemeltetése esetén. A beléptetésnél régebben még kötelező volt a Sporttörvény szerint a személyazonosság ellenőrzése, most már csak abban az esetben, ha a rendőrség elrendeli, egyébként csak lehetőségként áll fenn. Ha a rendőrség nem rendeli el, akkor joga van a szervezőnek a személyazonosság ellenőrzésére. Ligakupa-mérkőzésekre (ide nem értve a döntőt) az MLSZ nem írta elő a kártya kötelező használatát.

– Mi a helyzet a válogatott meccsekkel? Oda csak a Futballkártya lesz érvényes vagy a klubkártyát is el fogják fogadni? A finnek elleni meccsre már csak az vehet jegyet, akinek van kártyája?
A finnek elleni mérkőzésre csak kártyatulajdonosok vehetnek jegyet. Bármilyen kártyát elfogad a rendszer, nemcsak Futballkártyát. Terveink szerint a jegyértékesítés indításakor Fradi- és DVSC-kártyát is.

– A klubkártyák ára szeptember tizenötödike után klubhatáskör lesz, vagy várható egységesítés ezen a téren is? Pécsen például már az elvileg ingyenességet garantáló határidő előtt is fizetni kellett.
– Mindegyik klub élhetett azzal a lehetőséggel, hogy ha ingyen állítja ki klubkártyáját, az MLSZ támogatásban részesíti. Az MLSZ meghosszabbította a kedvezmény határidejét, így, november tizenhatodikáig támogatásban részesíti a klubkártyát ingyen kiállító klubokat. A PMFC kezdetektől fogva ötszáz forintos áron értékesítette a klubkártyát, ezért nem részesül támogatásban.

– Milyennek értékelhető a klubokkal való kapcsolat a kártyák témakörében? Mennyire voltak nyitottak, együttműködőek a klubok, nevezhetjük-e a jövőre nézve példaértékűnek ezt az együttműködést.
– Tizenhét klubról – három NB II-es, illetve a DVSC-n és az FTC kívül a többi NB I-es sportszervezetről – nehéz általánosan véleményt mondani. A legtöbb klub vezetősége felismerte a klubkártya bevezetésében rejlő lehetőségeket. Volt, ahol már a működő klubkártyarendszert kellett folytatni, volt ahol újdonságot és ezzel együtt pluszfeladatokat is jelentett a rendszer alkalmazása. Labdarúgásunk fejlesztésének fontos (elsősorban nem az MLSZ-re tartozó) része, hogy a klubok a pályán kívüli területeken is lépéseket tesznek a nyugati színvonalhoz való felzárkózás érdekében. Ebben a tekintetben igen hasznos volt az elmúlt néhány esztendő. Összességében elmondható, hogy a klubok egyetértenek a klubkártya bevezetésének céljaival.

DEBRECEN, FRADI, VIDEOTON – SPECIÁLIS HELYZETEK

– A DVSC saját kártyája nem rendelkezik fényképpel. Hogy lehet beazonosítani a debreceni drukkereket akár a hazai, akár az idegenbeli meccseiken, ha nincs fénykép a kártyán? Hogyan zárható ki az ő esetükben, hogy valóban az megy be a stadionba, akié a kártya?

– A DVSC azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez, hogy a – még a kötelező kártyahasználat előtt kialakított – saját stadionkártya-rendszeréből kiállított kártyákat beilleszthesse a központi kártyarendszerbe (amár kiadott kártyákat ne kelljen visszavonni és kicserélni). Ezek a kártyák fényképet valóban nem tartalmaznak, de személyes adatokat (név, születési hely és idő) igen, illetve a kártyaszám és a vonalkód alapján arra is alkalmasak, hogy azokkal más stadionokba a kártya tulajdonosa jegyet vásárolhasson. Mivel a kártya fotót nem tartalmaz, személyi azonosításra önmagában nem, csak egyéb személyi azonosításra alkalmas okmány együttes felmutatásával alkalmas, ezért a DVSC-kártyatulajdonosoknak minden esetben maguknál kell tartaniuk valamilyen fényképes okmányukat a személyes jegyvásárlás és a beléptetés során. A DVSC a fényképet nem tartalmazó stadionkártya használatára legfeljebb ideiglenes – a szezon végéig tartó – engedélyt kaphat, amellyel kapcsolatban az MLSZ vezetősége hamarosan döntést hozhat.

– Ha egy felcsúti szurkoló a Videotonnak és a Puskás FC-nek is szurkol, akkor ahhoz, hogy mindkét csapat fehérvári meccsére be tudjon menni, és hogy ne a vendégszektorba kelljen beülnie, a klubkártya mellett a Futballkártyát is ki kell váltania? Ugyanez a kérdés fennáll azon kispesti drukkerek esetében, akik kíváncsiak az MTK meccseire.
– Nem feltétlenül. Mindez attól függ, hogy a pályaválasztó (hazai) klub milyen döntést hoz az ún. „harmadik” kártya tulajdonosainak helybiztosításáról. Például egy PAFC-kártyatulajdonost a Videoton–Győr meccsen ún. „harmadik” vagy „semleges” kártyatulajdonosként kezeli a rendszer. A Videoton eseményszervezéssel foglalkozó munkatársai a jegyértékesítés megkezdése előtt paraméterezik a rendszert, és döntést hoznak arról, hogy a hazai (Videoton), a vendég (Győr) és az egyéb (harmadik klub, Futballkártya) kártyatulajdonosok mely szektorokba vehetnek jegyet. A példánkban nagyon valószínű, hogy a PAFC-kártyatulajdonos nem a vendégszektorba, hanem valamelyik egyéb szektorban juthat jegyhez. Ebben a tekintetben a PAFC-kártya és a Futballkártya „azonos” lehetőségekhez juttatja a kártyatulajdonost.

– A Fradi esetében speciális helyzet: egyes szurkolói csoportok éppen azért maradnak távol a meccsekről, mert nem hajlandók alávetni magukat a vénaszkennernek. A Futballkártyával azonban ez kikerülhető. Ráadásul a helyük kötött lesz, és olyanok közé kerülhetnek, akik mondjuk családostul, a futballkártya előnyeit élvezve szeretnének kimenni a Fradi meccseire. Ez az állapot szülhet feszült helyzeteket. Van terv arra nézve, hogy ezt hogyan előzhetik meg, vagy ez a Fradi belügye?
– Természetesen minden szurkoló esetleges távolmaradása sajnálatos hír. Az is igaz azonban, hogy függetlenül attól, hogy a szurkoló milyen kártyával váltotta meg a jegyét, a beléptetés indokolt esetben megtagadható, illetve a mérkőzés alatt a garázda, rendbontó szurkoló a mérkőzésről kivezethető. A rendező klub joga és felelőssége meghatározni, hogy miként lépteti be és helyezi el szurkolóit a stadionban. Természetesen a Szövetség is mindent megtesz annak érdekében, hogy az esetleges rendbontásokat elkerüljék, ezért felhívta az FTC figyelmét a problémára. Számos alkalommal hangsúlyoztuk, hogy a klubkártya nem biztonsági eszköz, ezért biztonsági problémákat nem kezel, de nem is generál. A rendező feladata annak eldöntése, hogy milyen kártyával milyen szektorokba engedi a jegyvásárlást (természetes erről a szurkolókat előzetesen tájékoztatni kell, és szerencsés, ha a döntés és a tájékoztatás is jól átgondoltan történik). A Ferencváros hozhat olyan döntést, hogy Futballkártyával nem, vagy csak személyesen értékesít jegyet, így kontrollálhatja, hogy milyen szurkolói csoportok hol foglalnak helyet a stadionban. Ezeket a döntéseket a Ferencváros vezetőségének kell meghoznia annak érdekében, hogy hosszú távon a stadionjában igazi futballhangulat, de egyben teljes körű biztonság is uralkodjon.

– Ez azt jelenti, hogy a rendező klubok hozhatnak olyan döntést, hogy a csak Futballkártyával rendelkezők részére egyáltalán nem is értékesítenek jegyet? Ha valóban dönthetnek így, akkor mi a biztosíték arra, hogy aki csak Futballkártyával rendelkezik, az ki tud járni több csapat bajnoki meccseire?
– A helyzet általában az, hogy a klubok támogatják a Futballkártyás beléptetést. Azonban a klub dönthet úgy (például várható telt ház, jegypolitika), hogy Futballkártyával nem engedi megtekinteni a mérkőzést vagy ezt további feltételekhez köti. Az eddigi tapasztalat az, hogy a klubok a Futballkártyás jegyigényeket korlátlanul fogadják. Az FTC a vénaszkenner miatt speciális helyzetben van. A klub és az MLSZ a napokban egyeztet a kérdésben, a cél, hogy a szurkolók számára kedvező megoldást találjunk. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a központi kártyarendszer bevezetése előtt is csak korlátozásokkal lehetett bejutni az Üllői úti stadionba (tehát: vendégszektor kivételével csak kártyás és vénaszkenneres azonosítást követően). Magyarul: a központi kártyarendszer nem jelent újabb korlátozást.

– Pontosan mely klubok kértek és kaptak halasztást, illetve mi alapján döntötték el, hogy mely klubok mennyi időre kaptak halasztást? Úgy tudjuk például, hogy az Újpest elsősorban a Fradi elleni meccse miatt kérte a halasztást, és egészen február végéig halasztást kapott, míg Pécsen például csak egy meccsre szólt a halasztás.
– Az Újpest, a DVTK és a Videoton kapott halasztást. A halasztás indokai a felsorolt kluboknál a következők voltak: Videoton FC: stadionépítés, DVTK: nagy számú kártya igénylés (10 000 fölött), Újpest FC: nagy számú kártyaigénylés és az Újpest FC–Ferencváros mérkőzés kockázatai. A felsorolt halasztási indokokon kívül a DVTK-nál és az Újpest FC-nél a kártyabevezetés egybeesett volna a stadion jegyrendszerek telepítésével, ezért nem volt megoldható.

A szurkolói kártya témakörében készült három részes minisorozat elkészítéséhez köszönettel tartozunk az NB I-es kluboknak, a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül elnevezésű társaságnak és a Magyar Labdarúgó-szövetségnek.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik