MLSZ: kétféle kártyatípust válthatnak ki a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 16:34
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján tájékoztatta a szurkolókat a klubkártyával kapcsolatos legfrissebb információkról. Az MLSZ közleményét alább változtatás nélkül közöljük.

A klubkártya célja; mely mérkőzéseken kell használni; mikortól:
A Sporttörvényben foglaltaknak megfelelően kötelező a névre szóló jegykiadás, és a beléptetésnél a személyazonosság ellenőrzése az NBI (OTP Bank Liga), a Magyar Kupa és a magyar férfi A-válogatott mérkőzésein. Az MLSZ rendezésű mérkőzések esetében (Magyar Kupa döntő, Szuperkupa-döntő, Ligakupa-döntő) a szövetség egyedileg hoz döntést a klubkártya használatáról. A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubkártya-rendszer bevezetésével és fejlesztésével a jegyvásárlási folyamat megkönnyítését és felgyorsítását, illetve a szurkolók és a csapatok közötti szorosabb kapcsolattartást szeretné elérni. A klubkártya 2014. szeptember 15. után kötelező lesz a fent említett mérkőzéseken.A klubkártya célja; mely mérkőzéseken kell használni; mikortól:
A Sporttörvényben foglaltaknak megfelelően kötelező a névre szóló jegykiadás, és a beléptetésnél a személyazonosság ellenőrzése az NBI (OTP Bank Liga), a Magyar Kupa és a magyar férfi A-válogatott mérkőzésein. Az MLSZ rendezésű mérkőzések esetében (Magyar Kupa döntő, Szuperkupa-döntő, Ligakupa-döntő) a szövetség egyedileg hoz döntést a klubkártya használatáról. A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubkártya-rendszer bevezetésével és fejlesztésével a jegyvásárlási folyamat megkönnyítését és felgyorsítását, illetve a szurkolók és a csapatok közötti szorosabb kapcsolattartást szeretné elérni. A klubkártya 2014. szeptember 15. után kötelező lesz a fent említett mérkőzéseken.

Kiknek kell klubkártya:
Általános szabály, hogy mindenkinek ki kell váltani a klubkártyát, aki szeptember 15. után élőben szeretne meccset nézni. A kártya használata a jegyvásárláskor és a belépéskor is kötelező.
Kivételek:
Szervező klub bérletesei:
Mivel a bérletesek már a bérletvásárláskor megadták a szükséges adatokat, így a bérlet érvényességi ideje alatt nem szükséges klubkártyát kiváltaniuk, hogy a hazai mérkőzésekre bejussanak. Az idegenbeli és a válogatott mérkőzésekhez viszont a bérlettel rendelkező szurkolóknak is ki kell váltaniuk a klubkártyát.

Külföldi szurkolók:
Nem terjed ki a klubkártya kötelező használata a nem magyar állampolgárokra, de a névre szóló jegyvásárlás számukra is kötelező, EU-ban kiadott személyigazolvánnyal vagy külföldi útlevéllel igazolhatják magukat.

14 év alatti gyermekek:
Abban az esetben, ha a rendező klub mentesíti a gyermekeket a jegyvásárlás alól, a gyermeknek nem kell kiváltania a klubkártyát. Erről a klubok honlapján érhető el tájékoztatás.

Hivatalos személyek, közreműködők:
Akik munkájuk részeként mennek ki a mérkőzésekre, nem kötelesek kiváltani a klubkártyát. A stadionba való bejutásukról a szervező klub köteles gondoskodni. E körbe tartozó személyek:
- sajtó munkatársai
- játékos-megfigyelők
- más csapatok megfigyelői (edzők, stb.)
- ellenőrök
- szervezők

Kártyatípusok:
Kétféle kártya kerül forgalomba:
- Klubkártya
- Futballkártya

Klubkártya:
A klubkártya alaptípusa az egyesületekhez kötődik, minden klub egyedi kártyákat állít ki, amelyen fel kell tüntetni a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét. A klubkártyával az összes olyan mérkőzés látogatható, amelyekre a klubkártya kötelező használata vonatkozik. Minden esetben a szervező klub dönti el, biztonsági és egyéb előírások és elvek alapján, hogy a más klubok klubkártyájával, illetve a Futballkártyával rendelkező szurkolókat melyik szektorban helyezi el.

Futballkártya:
A klubkártya egy speciális fajtája az úgynevezett Futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz, illetve leginkább válogatott mérkőzésekre látogatna ki. A Futballkártyával az összes olyan mérkőzés látogatható, amelyekre a klubkártya kötelező használata vonatkozik. Minden esetben a szervező klub dönti el, biztonsági és egyéb előírások és elvek alapján, hogy a más klubok klubkártyájával, illetve a Futballkártyával rendelkező szurkolókat melyik szektorban helyezi el.

A kártyák kiváltása; ára:
A kártyákat a személyazonosság ellenőrzése miatt csak személyesen lehet átvenni. A Klubkártyák esetében a klubok gondoskodnak a kártya kiadásáról: a pontos helyszínekről és időpontokról a klubok kommunikációs csatornáin lehet informálódni (főként a hivatalos honlapon).

Az MLSZ által kiadott Futballkártya szeptember elsejétől váltható ki. A jelenlegi állás szerint két budapesti helyszínen biztosan lesz lehetőség Futballkártya kiváltására (TEX Bálna Budapest Rendezvényközpont; TEX Syma Csarnok). A szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Futballkártya országosan elérhető legyen – a pontos információkat a hivatalos honlapon (mlsz.hu) folyamatosan frissítjük, így érdemes rendszeresen visszatérni oldalunkra. A Futballkártya 2014. szeptember 15. után is ingyenes marad.

Ticket Express-Bálna
1093 Budapest, Fővám tér 11-12. (I. emelet)
Nyitva: minden nap 10-20 óráig

Ticket Express-SYMA Jegypénztár
1146 Budapest, Dózsa György út 1. (Szoborpark felőli porta mellett)
Nyitva: minden nap 10-20 óráig

A regisztráció felgyorsításának érdekében kialakítás alatt áll egy központi előregisztrációs rendszer felállítása, melyen keresztül online lehet előzetesen megadni az adatokat, és személyesen csak a kártya átvétele és a személyazonosság ellenőrzése miatt kell a kártyakiadó pontra elmenni. A Futballkártya kiváltására vonatkozó rendszer előreláthatólag szeptember 5-től indul. A központi rendszertől függetlenül vannak klubok, amelyek saját előregisztrációt indítottak, erről az adott klub honlapján lehet tájékozódni.

Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármelyik NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. A klubkártyának a törvényi előírás szerint kötelezően tartalmaznia kell a tulajdonos nevét, születési helyét és idejét, valamint a fényképét. Az adatok a klub saját rendszerében tárolódnak.

A Klubkártyák kiváltásának költségét az MLSZ 2014. szeptember 15-ig átvállalja, így az a szurkolók számára díjmentes. Az azonban a klubok kompetenciája, hogy élnek-e ezzel a felkínált lehetőséggel, így a kártya ingyenességéről, illetve áráról a klubok honlapján lehet tájékozódni.

Speciális esetek:
Ferencvárosi TC:
- A hazai szurkolóknak a Klubkártya kiváltásához és a stadionba lépéshez vénaszkenneres regisztrációra van szükségük.
- A vendég drukkerek és a Futballkártya tulajdonosok vénaszkenneres regisztráció nélkül, a saját klubkártyájukkal bemehetnek a mérkőzésre, azonban a Ferencvárosi TC dönti el, hogy mely szektorokban helyezi el a más klubok klubkártyájával és a Futballkártyával rendelkező szurkolókat.
- Az FTC klubkártyája a központi rendszertől független, saját rendszer, melynek integrálása a központi rendszerbe folyamatban van. Az integrálás után a Ferencvárosnál igényelt Klubkártya ugyanúgy alkalmas lesz az összes OTP Bank Liga, Magyar Kupa és válogatott mérkőzésre való belépésre, mint a többi klub kártyája.
- A két rendszer összekapcsolásáig az FTC Klubkártyája nem lesz alkalmas más csapatok mérkőzéseire jegyvásárláshoz, így a Ferencváros drukkerei olyan mérkőzésre, amelyen kötelező a jegyvásárláshoz a klubkártya használata, Futballkártya használatával juthatnak jegyekhez.

DVSC-TEVA:
- A Debreceni VSC klubkártya alapjául a Nagyerdei Stadion kártyája szolgál.
- A stadion kártya a Ferencváros Klubkártyájához hasonlóan egy teljesen önálló rendszerben működik, melynek integrálása a központi rendszerbe folyamatban van.
- A két rendszer összekapcsolásáig a DVSC Klubkártyája nem lesz alkalmas más csapatok mérkőzéseire jegyvásárláshoz, a DVSC drukkerei olyan mérkőzésre, amelyen kötelező a jegyvásárláshoz a klubkártya használata, Futballkártya használatával juthatnak jegyekhez.

Videoton FC:
- Hamarosan kezdődő stadionfejlesztési munkálatok miatt a Videoton FC haladékot kapott a Klubkártya bevezetésére vonatkozóan. A bevezetés időpontjáról a klub és az MLSZ később tájékoztatja a szurkolókat.
- A Videoton FC drukkerei olyan mérkőzésre, amelyen kötelező a jegyvásárláshoz a klubkártya használata, Futballkártya használatával juthatnak jegyekhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik