Női kosár NB I: Szabó Fanni szerint meghökkent a Sopron

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 08:33
null
Szabó Fanni szerint a TFSE lehet a bajnokság meglepetéscsapata (Fotó: Szabó Miklós9
A címvédő Sopron legyőzésével vett repülőrajtot a TFSE-MTK a női bajnokság élvonalában, a meccs egyik hőse szerint ez óriási lendületet adhat az egyszerre két történelmi sikert elérő csapatnak.

– Mennyire ünnepelték meg, hogy nyolcvanhat nyolcvanra legyőzték a címvédő Sopron Basketet?
– Egy kicsikét – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 29 éves Szabó Fanni, a szombati bajnoki nyitányon a TFSE-MTK 22 pontot, hét-hét lepattanót és gólpasszt jegyző korábbi válogatott bedobója. – Az egyik csapattársunk lakásán jöttünk össze, ott beszéltük meg a történteket.

– Volt a mérkőzésnek olyan pillanata, amikor a Sopron huszonnégy ponttal vezetett. Akkor mit éreztek?
– Gyengén kezdtünk, ami az egész első félidőre kihatott, pocsékul védtük az elzárás-leválásokat, s minden ki-ki labda a Soproné lett. Azt kell mondanom, az első két negyedben puhányak voltunk.

– Minek köszönhető a fordulat?
– Úgy mentünk ki a nagyszünet után, hogy új mérkőzés kezdődik, az első fél­időt „bemelegítésként” fogtuk fel. Emiatt is vagyok nagyon büszke a csapatra, mert ekkora hátrányból felállni borzasztó nehéz, mentálisan erősnek kell lenni hozzá. Segített, hogy jól sikerült a felkészülésünk, bíztunk magunkban, éreztük, hogy tudunk változtatni, mert amit az első félidőben mutattunk, nem mi vagyunk.

– Aztán jött a túlóra...
– Szerintem eleve kellemetlen az a szituáció, ha egy csapat huszonnégy pontos előnyt lead, így úgy vélem, a hosszabbításra lélektani előnybe kerültünk. A nulla ötös kezdés ellenére nem volt kérdés, hogy mi nyerünk.

– A ráadásban csapata élére állt, kilenc pontot szerzett.
– Sokat beszélgettünk az edzőkkel arról, hogy vezérszerepet szánnak nekem, és én is ezt várom magamtól. Örülök, hogy kijött a lépés a címvédő ellen, s bízom benne, hogy a továbbiakban is tudok így játszani.

– Meglehetősen sok klubban játszott azóta, hogy 2009-ben bemutatkozott az élvonalban. Tudja az okát, miért alakult így?
– Így hozta az élet. Azért is érdekes, mert nem szeretek évente váltani, inkább a megszokott légkörben érzem jól magam, ha nem kell újratanulni az edző és a társaim stílusát minden nyáron. Ide is ezen a nyáron érkeztem, de most úgy érzem, sokáig itt leszek.

– Mi volt a Sopron elleni összecsapás kulcsa?
– A hitünk. Nagyon jól kezdtek, ezzel meg is leptek minket, nagyon koncentráltan játszottak. Aztán fordult a kocka, „meghökkent” a Sopron, hogy huszonnégy pontos hátrányból egyenlítettünk, nem akarta elhinni, hogy ez megörténik vele. A védekezésünk teljesen más volt a fordulás után, olyan lehetett ez az ellenfélnek, mintha másik csapat ellen játszana. Klubtörténeti győzelmet arattunk, ez az egyesület ebben a formájában még sosem győzte le a Sopront, és sosem nyerte meg az első bajnokiját! Ennél jobban nem lehet kezdeni az évadot, ez hatalmas lendületet ad nekünk. Bízhatunk magunkban, mert mostantól bármilyen szituációba kerülünk is, a hitünk megvan. Lelkes, küzdős csapatunk van, amellyel különleges lenne a négy közé jutni, de a szombati meccs azt mutatja, nem lehetetlen. Reméljük, kitart az erőnk, és mi leszünk az élvonal meglepetéscsapata.

TFSE-MTK–Sopron Basket 86–80 (14–20, 13–25, 15–12, 29–14, 15–9) – hosszabbítás után
Csörsz utca, 650néző.V:Varga-Záray, Németh P., Földesi Á.
TFSE:
Dúl P.8,BAA12/9,SZABÓ F.22/3,Carter10/6,CZINANO25.Csere:NÉMETH A.7,Dúl T., Király A., Horváth D., Burján L.2.Edző:Hegedűs Péter
SOPRON:Fegyverneky4,Papp K.12/6, TURNER20,VARGA A.19,SITKU ZS.12.Csere:Böröndy V.11/3,Janzsó2,Toman D.Edző:Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc:7–10.8. p.:11–17.13. p.:18–24.17. p.:22–34.19. p.:27–41.23. p.:27–51.25. p.:34–51.29. p.:40–57.33. p.:45–62.35. p.:52–64.37. p.:61–66.40. p.:69–67.43. p.:78–78.Kipontozódott:Baa (39. p.), Varga A. (43. p.)

MESTERMÉRLEG
Hegedűs Péter:– A gyenge kezdést követően, aminek hangot is adtam az öltözőben, a folytatásban sem történt változás a játékunkban. Pontatlanok voltunk, ezen dolgoznunk kell a jövőben. A negyedik negyedben behullott egy-két dobásunk, „benéztünk” tíz pont alá, amiben a nézők is segítettek. A hosszabbításban mentálisan már nálunk volt az előny. Csarnokavatóhoz méltó meccset játszottunk.
Gáspár Dávid:– Kettős érzés van bennem. A vereség miatt szomorúság és düh. Másfelől jól játszottunk, de az utolsó negyedben elfogytunk erőben és koncentrációban is. A TFSE belehajszolt minket eladott labdákba és kikényszerített dobásokba. A hazaiak teljesen megérdemelték a győzelmet. Dolgozunk tovább, hogy a jó periódusainkat tovább nyújtsuk. Jó meccset játszottunk, ami a fiatal játékosaink fejlődését is szolgálja a jövőben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik