Ligue 1: hajrágóllal nyert Lorient-ban az idény meglepetéscsapata

Vágólapra másolva!
2024.03.31. 14:56
Lorient-ban is nyert a Brest (Fotó: Getty Images)
A kiesés elől menekülő Lorient hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett az idény meglepetéscsapata, a Brest ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 27. fordulójában.

 

Noha a Brest álomszerűen szerepel a mostani idényben, nem a kiesés elől menekülő Lorient vendégeként nyújtotta a legjobb teljesítményét, ugyanis az első félidőben kaput eltaláló lövése sem volt az aktívabb házigazda ellen.

A második játékrészre kezdett felpörögni a Brest, amely a térfélcsere után az első félidőhöz képest sokkal bátrabban játszott, de nagy helyzetig így sem jutott el sokszor. Éric Roy csapata azonban ismét bizonyította, hogy nem véletlenül van harcban a nemzetközi kupaindulásért, a hajrában ugyanis Romain Del Castillo gólra váltotta csapata második, kaput eltaláló lövését, ami elég volt a Brestnek az 1–0-s idegenbeli győzelemhez. A vendégek ezzel megelőzték a tabella második helyén a Monacót, amely szombaton 5–2-re nyert Metzben.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

→ A legutóbbi idény hajrájában, a kupadöntő elvesztése után Antoine Kombouaré lemondott a Nantes vezetőedzői posztjáról, a „kanárikat” Pierre Aristouy tartotta bent az élvonalban. Most, Jocelyn Gourvennec menesztése után Kombouaré visszatért, most az ő feladata a mentés – és az első lépése jól sikerült: a megelőző öt bajnokijából négyet elvesztő Nantes Matthis Abline fejesével és Mosztafa Mohamed tizenegyesével győzött Nizzában.

→ Ráférne a javulás Loic Nego csapatára, a Le Havre-ra is, amely hazai pályán kikapott a szintén a bennmaradásért harcoló Montpellier-től. A magyar válogatott Loic Nego a 65. percbeli lecseréléséig volt a pályán a kékeknél, akik hétszer kaptak ki a legutóbbi nyolc fordulóban.

→ Hazai pályán vesztett az utolsó helyezett Clermont is, Vincent Sierro két góllal vette ki a részét a Toulouse diadalából.

→ Hiába a mezőnyfölény, a Rennes egyszer sem találta el a hazaiak kapuját, és a hajrá kezdetén a Strasbourg két gyors góllal meg is alapozta a reménybeli bennmaradás szempontjából fontos győzelmet. Mindazonáltal a lelátó népe nem csak az örömének adott hangot: az Ultra Boys 90 nevű ultracsoport – amely kora délután megtartotta hosszú ideje tervezett tüntetését – feliratokon követelte az amerikai tulajdonos, az angol Chelsea-t is birtokoló BlueCo távozását. A csoport kampánya tavaly nyár óta, az új tulajdonos érkezése óta tart.

FRANCIA LIGUE 1
27. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lorient–Brest 0–1 (Del Castillo 86.)
Kiállítva: B. Brahimi (90+6., Brest)
Clermont–Toulouse 0–3 (Sierro 8., 79. – az elsőt 11-esből, Dallinga 73.)
Le Havre–Montpellier 0–2 (Ferri 72., Jullien 80.)
Nice–Nantes 1–2 (Moffi 72. – 11-esből, ill. Abline 19., Mosztafa Mohamed 76. – 11-esből)
Strasbourg–Rennes 2–0 (Senaya 71., Sebas 73.)
KÉSŐBB
Olympique Marseille–PSG 0–2 (Vitinha 53., Goncalo Ramos 85.)
Kiállítva: Beraldo (40., PSG)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Metz–Monaco 2–5 (P. Diallo 78., I. Sané 84., ill. Minamino 4., Akliouche 10., Vanderson 16., Balogun 76., 88.)
Lyon–Reims 1–1 (Nuamah 65., ill. Okumu 55.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lille–Lens 2–1 (Zhegrova 9., 60., ill. Wahi 78.)

  1. Paris SG

27

18

8

1

64–23

+41 

62 

  2. Brest

27

14

8

5

37–20

+17 

50 

  3. Monaco

27

14

7

6

52–37

+15 

49 

  4. Lille

27

12

10

5

39–24

+15 

46 

  5. Nice

27

12

7

8

28–22

+6 

43 

  6. Lens

27

12

6

9

36–28

+8 

42 

  7. Marseille

27

10

9

8

40–30

+10 

39 

  8. Rennes

27

10

9

8

39–33

+6 

39 

  9. Reims

27

11

6

10

35–36

–1 

39 

10. Lyon

27

10

5

12

30–41

–11 

35 

11. Toulouse

27

8

8

11

31–36

–5 

32 

12. Strasbourg

27

8

8

11

30–39

–9 

32 

13. Montpellier

27

7

9

11

33–40

–7 

29 

14. Nantes

27

8

4

15

26–41

–15 

28 

15. Le Havre

27

6

9

12

26–35

–9 

27 

16. Lorient

27

6

8

13

35–50

–15 

26 

17. Metz

27

6

5

16

25–44

–19 

23 

18. Clermont

27

4

8

15

19–46

–27 

20 

Pontlevonás: Montpellier 1 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik