„A mexikói válogatott a legbátrabb az egész világbajnokságon!"

Vágólapra másolva!
2010.06.11. 20:49
null
A végén az egy pontnak is örülhettek a mexikóiak.
Nem szakadt meg a házigazdák jó sorozata: a világbajnokságnak otthont adó ország nemzeti csapata korábban sohasem szenvedett vereséget nyitó mérkőzésén, és most sem történt meg ez a csúfság.

Ráijesztettek a hazai labdarúgók a vuvuzelahadra, néha torkukra is forrasztották a tutulást, komoly mexikói helyzetekkel kezdődött ugyanis a mérkőzés. A dél-afrikaiak aztán kijöttek a szorításból, megszerezték a vezetést, majd akkor sem omlottak össze, amikor egyenlítettek a mexikóiak, sőt a legvégén a győzelmet is megszerezhették volna.

A kezdő sípszó felharsanásakor máris megdőlt egy vb-rekord: a hazaiakat vezető Carlos Alberto Parreira hatodik világbajnokságán szerepel szövetségi kapitányként.

„Igazságos eredmény született – vélekedett a brazil. – Úgy gondolom, ez egy nagyon kemény csoport. Az a válogatott, amelyik négy pontot szerez majd, továbbjut. Büszke vagyok a csapatomra, megnyerhettük volna a találkozót, voltak helyzeteink, de az eredmény így is igazságos."

Kitért arra is, miért kezdett borzasztóan idegesen csapata.

„Játékosaim legtöbbje a hazai bajnokságban játszik, nincsenek komoly tapasztalataik. A 60. perctől kezdtük el végre játszani saját játékunkat, abbahagytuk az ívelgetést. Láttam egyébként játszani Mexikót Anglia, Hollandia és Olaszország ellen is, ismertük tehát. Most bebizonyosodott: a világbajnokság egyik legbátrabb csapata az övék. Senki más nem játszik a mexikói csapaton kívül három csatárral és két ennyiszer felfutó szélsőhátvéddel."

Parreira bevallotta, attól félt, hogy a hazai szurkolók haragosak lesznek amiatt, hogy csak egy pontot szereztek, de megnyugodhatott, hiszen még mindig bíznak a vuvuzelások a Bafana Bafanában.

„Még mindig versenyben vagyunk. Kemény csoport, az összes mérkőzés nehéz lesz" – bölcselkedett még egy sort Parreira a mérkőzés után. Kiderült az is, hogy Lucas Thwalát azért kellett lecserélni, mert megsérült, és ki kell hagynia néhány napot. Játékosai közül Siphiwe Tshabalala hitetlenkedett a mérkőzés után, míg a csapatkapitány Aaron Mokoena elégedetten vette tudomásul a döntetlent.

A meccs után látszólag kitört a kölcsönös megbecsülés, hiszen a mexikói kapitány, Javier Aguirre a dél-afrikaiakat dicsérte.

„A dél-afrikai gól teljesen megváltoztatta a mérkőzést. Nem mondom, hogy idegesek lettünk, de kissé aggódni kezdtünk. Megpróbáltunk változtatni a játékunkon, egyenlítettünk is. Minden dicséretet megérdemel az ellenfelünk. A dél-afrikaiak kapusa nagyon jól védett az első félidőben, ő tartotta a lelket társaiban" – értékelte a vb-nyitányt Aguirre. Tapasztalatból mondjuk: ha egy edző a mérkőzés után nem sajátjaival foglalkozik, akkor általában attól fél, hogy dühében megsérti néhány játékosát...

Most ő lehet mérgesebb, hiszen ha a mérkőzés elején berúgják helyzeteiket, könnyedén megszerezhették volna a három pontot.

Giovani Dos Santos nem is rejtette véka alá érzelmeit:


„Nem vagyunk boldogok. Azért jöttünk, hogy győzzünk. Sok fordulópont volt ezen a mérkőzésen, még több a kapkodás – dohogott a brazil származású játékos. – A végén megharcoltuk az egy pontért."

 CSAPATMUSTRA
 Dél-Afrika
 Mexikó

„Két találkozónk van még hátra, azokon keményen kell dolgoznunk" – lapozta fel a közhelyszótárt a miniinterjú végén Dos Santos is, aki a hazaiak egybehangzó véleménye szerint a torna egyik nagy felfedezettje lehet.

A nyitó mérkőzéshez kapcsolódó historikus sorozat nem szakadt meg, most már egy másik szériáért szoríthatnak a Bafana Bafana hívei: a rendező ország válogatottja eddig mindig túlélte a csoportkört.


A DÉL-AFRIKAI MÉDIA MÁR LE IS VONTA A TANULSÁGOKAT
 

1. Tshabalala nem csak titkos fegyver már.

2. A döntetlennek örülhetünk.

3. Khunéban bízhatunk, nem úgy Katlego Mphelában.

4. Modise továbbra sincs formában.

5. Mokoenának jobban kell koncentrálnia.

 

A végére mi azért odaírtuk volna: talán mégiscsak helyet kellett volna szorítani legalább a kispadon Benny McCarthynak, még ha oly' pocakos is...

 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik