Vb 2018: igent mondott egy italra, kirúgták az állásából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 10:16
Néhány napja még az élet császárának érezhette magát Luis Felipe Gómez, aztán egy Facebook-videó miatt villámgyorsan rosszra fordultak a dolgok.

Mint arról mi is megemlékeztünk, egy kolumbiai szurkoló csapata Japán elleni meccsére kilátogatva egy távcsőben csempészett be alkoholt a stadionba – merthogy simán bevinni tilos ugyebár Oroszországban.

Az eset



Ez eddig egy dolog, viszont az egészről készült egy videó, ami kikerült a Facebookra. Ennek eredményeként viszont a Gómezt foglalkoztató Avianca légitársaság kirúgta őt az állásából.

„Az Avianca elutasít minden olyan magatartásformát, amely a cég alapelveivel és értékeivel ellentétes” – áll a légitársaság közleményében.

Sőt, az érintett szurkolók Fan ID-jét elvették, így a többi mérkőzésre már nem mehetnek be. Gómez az eset után felesége Facebook-oldalán magyarázta meg a történteket, kiemelve, hogy ő nem csempészett be semmilyen likőrt a stadionba.

„Megkínáltak egy itallal. Euforikus állapotban voltam, amikor kaptam, mert láthattam Kolumbiát a világbajnokságon játszani. Próbálom megérteni, hogyan képes 15, a környezetből kiemelt és rosszul közölt szerencsétlen másodperc tönkretenni egy ember becsületét, aki egész életében igyekezett helyesen cselekedni. Köszönöm még egyszer a támogatásotokat” – írta.

Luis Felipe Gómez június 19-én még regionális igazgató volt egy légitársaságnál és Kolumbia meccsét nézte a világbajnokságon. 48 órával később munkanélküli lett, nyilvánosan kritizálták és eltiltották a vb-meccsektől azért, mert igent mondott a felkínált italra.egy kolumbiai szurkoló csapata Japán elleni meccsére kilátogatva egy távcsőben csempészett be alkoholt a stadionba – merthogy simán bevinni tilos ugyebár Oroszországban.

Az eset


Ez eddig egy dolog, viszont az egészről készült egy videó, ami kikerült a Facebookra. Ennek eredményeként viszont a Gómezt foglalkoztató Avianca légitársaság kirúgta őt az állásából.

„Az Avianca elutasít minden olyan magatartásformát, amely a cég alapelveivel és értékeivel ellentétes” – áll a légitársaság közleményében.

Sőt, az érintett szurkolók Fan ID-jét elvették, így a többi mérkőzésre már nem mehetnek be. Gómez az eset után felesége Facebook-oldalán magyarázta meg a történteket, kiemelve, hogy ő nem csempészett be semmilyen likőrt a stadionba.

„Megkínáltak egy itallal. Euforikus állapotban voltam, amikor kaptam, mert láthattam Kolumbiát a világbajnokságon játszani. Próbálom megérteni, hogyan képes 15, a környezetből kiemelt és rosszul közölt szerencsétlen másodperc tönkretenni egy ember becsületét, aki egész életében igyekezett helyesen cselekedni. Köszönöm még egyszer a támogatásotokat” – írta.

Luis Felipe Gómez június 19-én még regionális igazgató volt egy légitársaságnál és Kolumbia meccsét nézte a világbajnokságon. 48 órával később munkanélküli lett, nyilvánosan kritizálták és eltiltották a vb-meccsektől azért, mert igent mondott a felkínált italra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik