Eb 2020: a finnek legnagyobb erénye a csapategység

SAKKU-PEKKA SUNDELIN (Ilta-Sanomat)SAKKU-PEKKA SUNDELIN (Ilta-Sanomat)
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 18:23
null
Egységben az erő: a finneknek nincs világsztárjuk, de csapatként nagyon hatékonyan futballoznak (Fotó: AFP)
Az Európa-bajnokságon újonc finn labdarúgó-válogatott esetében a csapategységet emlegetik az egyik legnagyobb erényként. Európa-bajnoki csapatbemutató sorozatunk mostani részének főszereplője: Finnország.

 

Öt évvel ezelőtt nem sok jel mutatott arra, hogy Finnország kijut egy nagy tornára. Hans Backe irányításával a csapat egy mérkőzést sem nyert meg 2016-ban, ezt követően pedig a szövetség Markku Kanervához fordult, aki korábban beugróként kétszer is volt ideiglenes kapitány.

A korábbi finn válogatott szakembertől nem sokat vártak, kinevezése után viszont valami furcsa történt: Finnország elkezdett győzni. A csapat először a Nemzetek Ligája-csoportját nyerte meg Magyarországot is megelőzve, majd kijutott az Eb-re.

A keret magja ismerős volt Kanervának, hiszen az 2009-ben az ő irányításával jutott ki az U21-es Európa-bajnokságra, ám ezután csaknem egy évtized kellett ahhoz, hogy a játékosok igazán kibontakozzanak. Talán nem ez a legtehetségesebb finn generáció, de csapatként ez a valaha volt legerősebb válogatott, amelynek tagjait különleges kötelék fűzi egymáshoz.

Ez az íreket irányító Stephen Kennynek is feltűnt, miután együttese vereséget szenvedett a finnektől tavaly októberben:  „Úgy játszanak, mint egy klubcsapat, mindenki nagyon tisztában van a szerepkörével.”               

Kanervát elégedettséggel töltötte el az ellenfél méltatása: „Ez is bizonyítja, hogy hasznosan töltjük a rendelkezésünkre álló kevés időt. Sok játékos már hosszú évek óta válogatott, ezért inkább az apró részletekre kell koncentrálnunk.”

Egy válogatottnál mindez nagy luxus. Finnországban azzal viccelődnek, hogy Markku Kanerva annyira odafigyel a részletekre, hogy a locsolófejek helyét is kideríti a meccsek előtt. Maga a formáció általában 5–3–2 vagy 4–4–2, a rugalmasság is az együttes egyik erénye. Meg persze a szervezettség, amely miatt a finnek kellemetlen ellenfelek. Lukas Hra­decky kapus, illetve a belső védők együttműködése kulcsfontosságú, az utóbbi időben ez a kapcsolat jól működik. Glen Kamara a középpálya motorja, a csatár Teemu Pukkit Robin Lod támogatja a kontráknál, ám Joel Pohjanpalo is veszélyes.

A legfontosabb tényező mégis a csapatszellem. A játékosok élvezik egymás társaságát, az összetartásokon úgy érzik, mintha családlátogatásra érkeznének.  „Mindenki tiszteli a másikat   – mondta Paulus Arajuuri. – A sportban az egyénieskedés is jelen van, de mi nemcsak kollégák, barátok is vagyunk.”

 

A KAPITÁNY: Markku Kanerva
A Markku nagyon gyakori név az ötvenes-hatvanas években született finnek körében, sőt létezik egy Finn Marrku-szövetség, amely rendszeresen kiosztja az Év Markkuja díjat. Kanerva 2009-ben kapta meg az elismerést, miután az U21-eseket kivezette a korosztályos Eb-re. A kapitány igazi megszállott, ha taktikáról van szó, előfordul, hogy egész napokat tölt a laptopja előtt, és az ellenfeleket elemzi. „Egy nap reggel kilenckor kezdtem, és este fél tizenegykor jutott eszembe, hogy talán ennem kellene” – mondta korábban az Ilta-Sanomatnak.

Markku Kanerva (Fotó: AFP)
Markku Kanerva (Fotó: AFP)
PUKKI • FORSS • OI SUOMI, ON
EMBLEMATIKUS JÁTÉKOS. Teemu Pukkit   nagy tehetségnek tartották, amikor a Sevillához igazolt 2008-ban, ám csak egy meccsen játszott a spanyol csapatban A kezdeti csalódás ellenére mostanra az ország legismertebb futballistája lett. A csatár első Premier League-mesterhármasa után hazasietett, hogy vigyázzon a kislányára, mert megígérte a feleségének, lehet egy szabad estéje.
A HALASZTÁS NYERTESE. Az ideális kezdőcsapat vélhetően tavaly is ugyanúgy nézett volna ki, mint most, de Marcus Forssnak talán nagyobb az esélye beverekednie magát az együttesbe. A csatár 2020 januárjában súlyos sérülést szenvedett, ám az elmúlt idényben remekül teljesített a Premier League-be jutó Brentfordban, és novemberben góllal mutatkozott be a válogatottban.
A VÁLOGATOTT DALA. A válogatottnál viszonylag újdonságnak számít a különböző dalok éneklése, a szurkolók hosszú ideig csak ütemtelenül tapsolgattak, ha a csapat kiharcolt egy szögletet. A teljesítménnyel együtt viszont az éneklés is fejlődött, az „Oi Suomi, on – Ó, Finnország” kezdetű dal az egyik legnépszerűbb, amelyben arról énekelnek a drukkerek, hogy „Finnországban van szaunánk, piánk és csatabárdunk”.
Teemu Pukki (Fotó: AFP)
Teemu Pukki (Fotó: AFP)
A B-CSOPORT PROGRAMJA
Június 12., szombat, 18.00
Koppenhága
Dánia–Finnország
Június 12., szombat, 21.00
Szentpétervár
Belgium–Oroszország
Június 16., szerda, 15.00
Szentpétervár
Finnország–Oroszország
Június 17., csütörtök, 18.00
Koppenhága
Dánia–Belgium
Június 21., hétfő, 21.00
Koppenhága
Oroszország–Dánia
Június 21., hétfő, 21.00
Szentpétervár
Finnország–Belgium

FELVEZETŐ SOROZATUNKRÓL
Az angol Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének a Nemzeti Sport is tagja, ennek köszönhetően az Európa-bajnokságon szereplő válogatottakat az adott ország egyik neves szakírója mutatja be lapunkban. Az eddig megjelent bemutatók:
AZ A-CSOPORT CSAPATAI
Svájc többet szeretne idén a nyolcaddöntőnél
Wales új fejezetet nyitna a legutóbbi, elődöntős szereplése után
A huszonhat meccse veretlen Olaszországot hívogatja a Wembley
Nagy dobásra készülnek a törökök – megnyernék csoportjukat
A B-CSOPORT CSAPATAI
Hazard a legjobbját hozza – ígéri a belga kapitány
Generációváltás előtt az orosz válogatott

(Fordította: Szeli Mátyás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik