Meglepő! A Fradi az El-ben többet lőtt kapura, mint az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 14:34
null
A Fradi többet lő kapura az Európa-ligában, mint az NB I-ben (Fotó: Micheller Szilvia)
A Ferencváros csütörtöki, CSZKA Moszkva elleni Európa-liga-mérkőzése előtt megvizsgáltuk a Fradi eddigi csoportmeccseinek legfontosabb statisztikáit, összevetve a legutóbbi három bajnoki, az Újpest, a Mol Fehérvár és a Mezőkövesd elleni rangadó számaival.

 

Az uefa.com és az adatbank.mlsz.hu statisztikái alapján vetettük össze a Ferencváros eddigi három Európa-liga-meccsének és az NB I legutóbbi három fordulójában játszott – az Újpest, a Fehérvár és a Mezőkövesd elleni – bajnokijainak fontosabb statisztikai mutatóit, melyek több esetben is nagyon hasonlóak, illetve megegyeznek. Ez is igazolja, hogy a Fradi a hazai rangadókon és nemzetközi szinten hasonló futballal próbál érvényesülni. Viszont nagy bravúr, hogy az El-ben az eddigi három meccse közül kettőn idegenben lépett pályára, az Espanyol és a CSZKA Moszkva otthonában, és így tudott hasonló teljesítményt nyújtani, mint az NB I-es rangadókon, melyek közül az Újpest és a Mezőkövesd ellenit a Groupama Arénában játszotta.

A leginkább szembetűnő és meglepő az, hogy az Espanyol, a Ludogorec és a CSZKA elleni három találkozón 15-tel többször lőtt kapura, mint a vizsgált három bajnokin (38-szor, illetve 23-szor). Többször is találta el a kaput, bára hatékonyság terén kevésbé jó az El-ben, mert a nemzetközi porondon a 38 kísérletből 12 (31.5 százalék), az NB I-ben a 23-ból 11 (48 százalék) ment kapura. Ráadásul az NB I-ben a kevesebb lövésből is több gólt szerzett a Fradi, hiszen a három mérkőzésen négyszer talált be, az El-ben pedig kétszer.

Jó kérdés, hogy az El-ben minek köszönhető a több lövés, és a válasz alighanem összetett. Benne lehet ebben, hogy a Ludogorec sokáig emberhátrányban futballozott a Groupama Arénában és 3–0-s vezetése birtokában több lövést is engedélyezett, befolyásoló lehet az is, hogy a három bajnokiból kettőn gyorsan előnybe került Szerhij Rebrov csapata, nem kellett siettetnie a támadásokat, mint ahogy az is számíthat, hogy a legutóbbi két bajnoki már az El-meccsek után volt, és minden mérkőzéssel egyre fáradtabb lehet a Ferencváros.

Érdekes továbbá, hogy a hazai rangadókon és az Európa-ligában is átlagosan 44 százalékban birtokolta a labdát a csapat. Ez szintén összefügg azzal, hogy az Újpest és a Fehérvár ellen előnyben játszva kevésbé volt fontos a labdabirtoklás. Viszont az, hogy Moszkvában, Fehérváron és az Újpest ellen az ellenfélhez képest kevesebb labdabirtoklás mellett is győzni tudott, megmutatja a Rebrov-féle csapat egyik legnagyobb erényét, azt, hogy akkor is tud győzni, ha nem a saját játékát játssza, ha nem irányítja a mérkőzéseket. Ez az, amiben Thomas Doll csapatához képest a legtöbbet fejlődött erre az idényre a zöld-fehér gárda, vagyis hogy képes alkalmazkodni az ellenfél futballjához és másodszándékból játszva is eredményeket elérni.

A pontos passzok terén nem meglepő módon azért az NB I-ben produkáltak jobb számokat Lovrencsics Gergőék (a három meccsen átlagosan 384 jó passzt mutattak be itthon, az El-ben 345-öt). Talán ez az a mutató, amelyben a leginkább érvényesült a nemzetközi porond, az erősebb ellenfelek jelentette nagyobb nyomás, az, hogy jobban hibára tudták késztetni a magyar bajnokot. Ellenben például az El-ben több szögletet rúgott a Fradi (13–11), kevesebbet szabálytalankodott (11–12) és a ferencvárosiak ellen is kevesebb szabálytalanságot követtek el az Európa-ligában, mint itthon a legutóbbi három fordulóban.

Az adatok alapján arról persze nincs szó, hogy akár a bajnokságban, akár a nemzetközi színtéren sziporkázna a csapat, de arról igen, hogy a Ludogorectől elszenvedett vereséget leszámítva mindkét porondon kiegyensúlyozottan teljesít a Ferencváros, és gyűjtögeti a pontokat. Ha kitart az erő, akkor hasonló teljesítménnyel a csütörtöki hazai meccsen is lehet keresnivalója az FTC-nek a papíron most is esélyesebb CSZKA ellen.

 

A FRADI MUTATÓI AZ EL CSOPORTKÖRÉBEN ÉS A LEGUTÓBBI HÁROM BAJNOKIN

El NB I
Megszerzett pontok 4 7
Gólok 2 4
Lövés/ kaput eltaláló 38/12 23/11
Passz/pontos 1265/1035 (80%) 1390/1152 (83%)
Pontos passz/meccs 345 384
Labdabirtoklás 44% 44%
Kapott gólok 4 2
Szögletek száma 13 11
Szabálytalanság/ meccs 11 12
Kiharcolt szabadrúgások/meccs 9.6 13

 

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT, 4. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖK
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)

AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
1. forduló: szeptember 19.

Espanyol (spanyol)–Ferencváros 1–1
Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz) 5–1
2. forduló: október 3.
Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 0–3
CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol) 0–2
3. forduló: október 24.
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros 0–1
Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol) 0–1

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 3 2 1 4–1 +3 7
2. Ludogorec 3 2 1 8–2 +6 6
3. FERENCVÁROS 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. CSZKA Moszkva 3 3 1–8 –7 0

A TOVÁBBI PROGRAM
5. FORDULÓ (NOVEMBER 28.)
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. FORDULÓ (DECEMBER 12.)
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik