Razgradi randevú: egy vendéggól és semmi más a Ludogorec–Espanyolon

T. I.T. I.
2019.10.24. 18:41
null
Az Espanyol győzött Razgradban (Fotó: AFP)
Az Espanyol idegenben 1–0-s győzelmet aratott a Ludogorec Razgrad felett, ezzel három fordulót követően átvette a vezetést a labdarúgó Európa-liga H-csoportjában.

A TALÁLKOZÓ ONLIVE KÖZVETÍTÉSE ITT OLVASHATÓ!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR,3. FORDULÓ
H-CSOPORT
Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol) 0–1 (Campuzano 13.)
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros 0–1 (Varga R. 86.)

A Ludogorec két kör után hat ponttal várhatta az Espanyol elleni találkozót a Ferencvárost is soraiban tudó H jelű kvartettben. A mérkőzés azonban inkább a sorsoláskor előrevetített papírforma szerint zajlott, vagyis a spanyol bajnokságban egyelőre csak botladozó barcelonai csapat vette kezébe az irányítást.

És a 13. percben Victor Campuzano révén meg is szerezte a vezetést, igaz, ehhez a Ferencváros ellen Budapesten brillírozó (védőmunkája mellett két gólt is szerző) Rafael Forster álmatag, mondhatni, tunya védekezése is kellett (0–1).

A Ludogorec bő 35 perc után kezdett magára találni, az első játékrész hajrájában Marcelinho, majd Stephane Badji veszélyeztetett egy-egy lövéssel, de Diego Lópeznek igazi bravúrt ekkor sem kellett bemutatnia.

A fordulás után ismét visszaesett a tempó, az eredménykényszerbe kerülő Ludogorec hiába birtokolta jóval többet a labdát ellenfelénél, a 72. percig lövése sem volt a játékrészben. Ekkor Anton Nedjalkov húzott meg két remek cselt a tizenhatos bal oldalánál, és lőtt, de a kaput még így sem sikerült eltalálnia...

A cserék érezhetően jót tettek a razgradiaknak, akik a hajrára teljesen beszorították az Espanyolt, ám a kapu előtt továbbra sem volt szerencséjük. S ez azután is így maradt, hogy Javi López a 85., majd a 88. percben is begyűjtött egy-egy sárga lapot, emberelőnyhöz „segítve” a bolgárokat.

A Ludogorec hiába nyomta meg mindkét játékrész hajráját, egy pontot sem tudott otthon tartani az Espanyollal szemben, amely így átvette a vezetést a kvartettben.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 3 2 1
4–1 +3 7
2. Ludogorec 3 2 1 8–2 +6 6
3. FERENCVÁROS 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. CSZKA Moszkva 3 3 1–8 –7 0
Legfrissebb hírek

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
1 órája

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
Tegnap, 13:29

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:03

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
Tegnap, 8:43

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:00

Lengyel és ukrán játékvezető a Ferencváros Európa-liga-selejtezőin

Európa-liga
2026.07.18. 19:35

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19