Rögbi: Johannesburgban 62 ezer néző bánta a hajrát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.26. 08:19
null
A dél-afrikai Lood de Jagert kapják le az új-zélandiak (Fotó: AFP)
A rögbi Négy Nemzet-kupa idei, az őszi vb miatt megkurtított, egykörös kiírásának második fordulójában a címvédő Új-Zéland 62 ezer néző bánatára a dél-afrikai vendégségben is győzni tudott. Miután Ausztrália 25 ponttal nyert Argentínában, a kupa története során először léphetett vezető pozícióba.

 

Dél-Afrika–Új-Zéland

A forduló rangadóján a szünetben iksz volt az állás – a vendégek egyenlítését jelentő célja a 39. percben esett –, majd a házigazdák másodszor is vezetéshez jutva megléptek egy céllal. Három perccel később az All Blacks válaszolt, viszont kisvártatva létszámban megfogyatkozott. A tíz percig tartó emberelőnyben azonban csak egy büntetőt értékesítettek a házigazdák. A kiegyenlített csatában a hajrára maradt a döntés, amelyben a vendégek a harmadik céljukat is megszerezték, az pedig Johannesburgban 62 ezer néző előtt győzelmet ért számukra. Az All Blacksben ezen a meccsen bemutatkozó Lima Sopoaga mindhárom jutalomrúgást értékesítette, négy büntetőjéből pedig kettőt. Dél-Afrika zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el, ez legutóbb 2011-ben fordult elő vele.

Argentína–Ausztrália

A házigazdák az első félidőben jól tartották az állásaikat, de ismét bebizonyosodott, hogy csak a rúgójátékra alapozni ezen a szinten kevés. Cél nélkül nem lehet eredményt elérni. Márpedig ebben a mezőnyben ez nem az argentinok legfőbb fegyvere. Ausztrália az első félidőben és a második felvonás közepén egy-egy alkalommal köszönt be, a hajrában aztán további kétszer. Rúgójátékosuk, Bernard Foley három jutalomrúgást is elvétett ugyan, ám a renoméját a 4/5-ös büntetőzéssel azért sikerült helyrehoznia. Ausztrália ezzel a győzelemmel először áll a Négy Nemzet-kupa első helyén, és hogy ott is marad-e, arról hazai pályán dönthet két hét múlva. Igaz, az All Blacks nehéz falatnak ígérkezik.

NÉGY NEMZET-KUPA 2015
1. FORDULÓ

Ausztrália–Dél-Afrika 24–20 (7–13)
Új-Zéland–Argentína 39–18 (18–6)
2. FORDULÓ (július 25.)
Dél-Afrika–Új-Zéland 20–27 (10–10)
Argentína–Ausztrália 9–34 (6–8)
Az állás: 1. Ausztrália 9 pont (+29), 2. Új-Zéland 9 (+28), 3. Dél-Afrika 2, 4. Argentína 0
3. FORDULÓ (augusztus 8.)
Dél-Afrika–Argentína
Ausztrália–Új-Zéland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik