Elismerés: Csillag Péter kapta az idei Balassa Iván-emlékérmet

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 08:35
null
Kollégánk, Csillag Péter (jobbra) helytörténeti beszélgetésen vett részt a Hátsó füves futballmentő túra alsóberecki állomásán (Fotó: Koncz Márton)
A Bodrogközi Művelődési Egyesület a Bodrogköz-kutatásban és a terület megismertetésében nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismeréséül alapított Balassa Iván-emlékérmet idén Csillag Péternek, a Nemzeti Sport főmunkatársának adományozta.

A nemzetközileg elismert etnográfus, Balassa Iván nevét viselő emlékérem átadását minden évben a tudós születésnapjához közeli időpontban szervezi a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma. A Bodrogközi régió megismertetéséért végzett munkájáért idén a Nemzeti Sport főmunkatársa, Csillag Péter érdemelte ki a rangos elismerést, amelyet Tamás Edit, a Rákóczi Múzeum igazgatója adott át. Kollégánknak nem csupán szívügye a Hátsó füves-kiállítás és minden ahhoz kapcsolódó esemény, hanem immár újságíró-pályafutásának egyik korszakos és egyben tekintélyes műve a magyarországi futballhátországról szóló cikksorozat.

„Megtisztelő és fontos visszajelzéssel szolgál, hogy az elmúlt hónapok munkáit érdemesnek találták a Balassa Iván-emlékéremre – mondta a díj odaítélése kapcsán lapunk főmunkatársa. – Az elismerést ugyan névleg nekem ítélte meg a Bodrogközi Művelődési Egyesület, valójában számos elkötelezett résztvevő közös áldozata, teljesítménye áll mögötte. A Hátsó füves keretében végzett bodrogközi tevékenységünknek része volt a Szabó Miklós fotós kollégámmal végzett februári, márciusi többhetes regionális terepmunka és az abból született tavaszi riportsorozat, majd a Hátsó füves futballmentő túra áprilistól szeptemberig tartó bodrogközi programsorozata, amelyet a Nemzeti Sport képviseletében Szabó Miklós és Koncz Márton fényképei, valamint Szabóky Zsolt videói dokumentáltak. A díj megerősíti feltevésünket – ami a 2015-ben kezdett Hátsó füves országjáró sorozat alapja is –, hogy a futball segítségével lehet beszélni társadalomról, történelemről, kultúráról, néprajzról, pályán kívüli valóságról.”

A bodrogközi riportsorozatot intenzív, többhetes terepmunka készítette elő, melynek során 28 településen mintegy negyven interjút készített kollégánk, elmélyülve a kistérség történeti, néprajzi és szociológiai irodalmában.

Csillag Péter gyűjtése jóvoltából már a helyi köztudatban is kevéssé élő, vagy teljesen elfeledett történetek, különleges események váltak ismertté, így az 1945-ben Perbenyiknél kukoricakúpba bújva a határon átszökő, majd Dámócon futballcsapatot szervező és erősítő plébános története, a csaknem húsz éve futballcsapat nélküli Tiszacsermely polgármesterének a régóta gazzal felvert játéktér futballkapuihoz való konok, irracionális ragaszkodása, a Pácin–Karcsa rivalizálás történelmi rétegei, vagy éppen a Bodrogköz tanyavilágának futballélete, amelynek riportjait Szabó Miklós, Koncz Márton fotói és Szabóky Zsolt videófelvételei teszik még színesebbé.

A Balassa Iván-emlékérmet dr. Tamás Edittől kollégánk édesapja, a Molnár-C. Pál Múzeumot vezető Csillag Péter vette át (Fotó: Vitányi Ildikó)
A Balassa Iván-emlékérmet dr. Tamás Edittől kollégánk édesapja, a Molnár-C. Pál Múzeumot vezető Csillag Péter vette át (Fotó: Vitányi Ildikó)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik