Nemzetközi Sportfilm Fesztivál: különdíj a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilmnek

Vágólapra másolva!
2023.11.12. 21:40
null
Fotó: Makabor Stúdió
A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri „Mention d'Honneur 2023” különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.

Az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” című alkotás gyártója, a Makabor Stúdió Kft közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert fesztiválra 130 ország 1233 benevezett alkotásából 136 versenyzett a „Guirlande d'Honneur 2023” és a "Mention d'Honneur 2023" díjakért, köztük három magyar alkotás került a legjobbak közé: a Hosszú Katinka életét bemutató „Katinka” film, az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar futballválogatottról szóló „Ezüstcsapat” című dokumentumfilm, valamint az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes”.

A szombati ünnepélyes díjkiosztó gálán a film rendező-vágója, Oláh Kata és Csukás Sándor operatőr vette át az elismerést.

A Makabor és a Belfilms gyártásában, a Nemzeti Film Intézet és az Izraeli Kan Tv támogatásával készült magyar-izraeli koprodukció premierje tavaly szeptemberben a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt, amelyen elnyerte a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját. Azóta számos fesztiválon és a hazai mozikban vetítették. Sport és történelem kategóriában kiemelt nemzetközi elismerésben, a zsűri különdíjában részesült az AIPS Sport Media Awardson, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség nemzetközi versenyén.

Fotó: Makabor Stúdió
Fotó: Makabor Stúdió

 

Fotó: Makabor Stúdió
Fotó: Makabor Stúdió
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik