Padel: a magyar párosok a jó sorsolásban bíznak

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 07:41
null
Kétségkívül a Juhász Pálma (balra), Andrejszki Dóra páros a legjobb Magyarországon (Fotó: Getty Images)
Az Európai Játékok egyik fő attrakciója lehet a padel, hiszen a sportág jellegéből fakadó izgalmak és látvány mellett Krakkó főterén zajlik majd a viadal, és ez garantálja, hogy sokan lesznek kíváncsiak a mérkőzésekre.

Ha vannak sportágak, amelyek egyértelműen esélyesek arra, hogy a következő néhány olimpia valamelyikén bemutatkozhassanak, a padel egyértelműen közéjük tartozik. A játékot 1969-ben Mexikóban, Acapulcóban bizonyos Enrique Corcuera találta ki, aki egy fallabdapályát alakított át, és keresztezte a szakágat a tenisszel. A padel lényegében egy megerősített üvegkalitkában űzött sportág, amelyet teniszlabdával, speciális ütővel párosok játszanak egymás ellen.

A sportág nagyon gyorsan hódító útjára indult, Európában Spanyolországban a legnagyobb a kultusza, de szinte az összes mediterrán országban rendkívül népszerű. Nagy előnye, hogy a versenysport mellett az amatőrök között is nagy a bázisa, sok labdarúgónak például ideális kiegészítő mozgás, mellesleg rendkívül élvezetes.

Hazánkban 2018-ban adták át az első pályát, azóta gombamód szaporodnak a létesítmények – immár 36 ilyen üzemel 16 helyszínen szerte az országban, és további 13 épül. A magyar ranglistán 250 versenyző található, 600 regisztrált játékos van, de körülbelül 3000-en rendszeresen padeleznek, és ez a szám évről évre duplázódik.

Nem csoda tehát, hogy az Európai Játékokon is lesz piros-fehér-zöldben egy-egy férfi és női párosunk, amelyek ha nem is esélyesek, nyerhetnek mérkőzést, mérkőzéseket, de nekik a tapasztalatszerzés a legfontosabb.

A krakkói szereplés jogát a fedett pályás országos bajnokságon lehetett kiharcolni március elején. A férfi párosok viadalát az akkor másodszor összeálló Urvölgyi Marcell, Szakács Olivér duó nyerte meg, mégpedig szettveszteség nélkül.

Még nem régóta játszanak együtt, de már nagyon eredményes Urvölgyi Marcell (balra) és Szakács Olivér
Még nem régóta játszanak együtt, de már nagyon eredményes Urvölgyi Marcell (balra) és Szakács Olivér

„Tizenkét évet teniszeztem korábban, és egy próbajáték után szerettem bele a padelbe  – kezdte a sportágban nem teljesen egyedi történetét Szakács Olivér. – Nagyon dinamikus játék, nincs két egyforma labdamenet, a párost pedig egyébként is jobban szeretem. Tetszik, hogy ketten játszunk, és sok mindenben eltér a tenisztől.”

Urvölgyi Marcell mindössze 17 éves, az egyik legnagyobb tehetség, ő is a padel mellett tette le a garast.

„Sokkal gyorsabb játék, mint a tenisz, nekem az tetszik benne, hogy rengeteg variáció, opció van, miként ütheted vissza a labdát, ez teszi élvezhetővé”  – hangsúlyozta Urvölgyi.

A páros tagjai nagyon várják a krakkói versenyt, kíváncsiak a város és a viadal hangulatára is, nagy élmény lesz nekik a főtéren játszani.

„A spanyolokon és a portugálokon kívül egyre erősebbek a skandináv országok játékosai is. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, de a sorsolástól is függ, hogy meddig jutunk. Remélem, tudunk egy-két kanyart menni” – fogalmazta meg a célt Urvölgyi Marcell.

A mezőnyt ismerve a hölgyeknél lehetnek valamivel vérmesebb reményeink, az országos bajnokságot megnyerő Andrejszki Dóra és Juhász Pálma régebb óta játszik együtt. Mindketten teniszeztek korábban, már onnan is ismerték egymást, aztán a padel hozta össze őket úgy, hogy immár párosban képviselik Magyarországot Lengyelországban.

„Igyekeztünk munka mellett is a lehető legjobban felkészülni, a Krakkóba utazó csapattal is minden héten volt edzésünk – mondta Juhász Pálma. Nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy részt vehetünk az Európai Játékokon, szeretnénk meccset, meccseket nyerni.”

A magyar párosnak azért is szerencséje volt, mert a sportág európai központjának tartott Spanyolországban, Barcelona mellett készülhettek; Juhász Pálma egy hetet töltött kint, Andrejszki Dóra viszont hatot.

„Korábban kétszer is edzettem ott, de sokkal rövidebb ideig lehettem kint   – mesélte a játékos.  – Fantasztikus volt Spanyolországban készülni, rengeteget edzettem, fejlődtem, és lehetőségem volt sok mérkőzést játszani. Már a padelt körülvevő atmoszféra, a körülmények is mások, remélem, a nyugodt hangulat és szellemiség valamennyire belém ivódott. Szeretném a tapasztalatokat Krakkóban is hasznosítani, és nagy öröm, hogy Pálma is egy hetet velem dolgozhatott kint.”

A magyar padeljátékosok természetesen amatőrök, vagyis munka mellett játszanak, ugyanakkor a lelkesedéssel, bizonyítási vággyal nem lesz problémájuk az Európai Játékokon, és tényleg jó lenne, ha Fortuna melléjük állna a sorsoláson.

A PROGRAM
Férfi és női páros
Június 21., 9.00:  1. forduló
 Június 22., 9.00: nyolcaddöntő
Június 23., 18.00:  negyeddöntő
Június 24., 15.00:  elődöntő
június 25., 11.45:  helyosztók

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik