Vitorlázás: reagált a szövetség vezetője az elnökségi tagok közleményére

Vágólapra másolva!
2022.10.08. 14:00
null
Gerendy Zoltán nem ragaszkodik az MVSZ elnöki pozíciójához (Fotó: Balogh Ákos/Veszprém Megyei Napló)
Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) elnöke szombaton reagált arra a pénteki közleményre, amelyet hat elnökségi tag adott ki, s amelyben jelezték, hogy október 28-ára rendkívüli közgyűlés összehívását javasolják, s az elnök visszahívását kezdeményezik. Ahogy fogalmazott: nem ragaszkodik a pozíciójához – számolt be róla az MTI.

A szervezet vezetője azt írta, „az események alapján” várhatóan szükséges lesz a közgyűlés összehívása, s az elnökség személyi összetételéről a tagegyesületek hivatottak dönteni.

„A sajtóban megjelent hat elnökségi tag közleménye nem az MVSZ tagegyesületeinek határozata, de még csak nem is az MVSZ elnökségének határozata, hanem az elnökség hat tagjának saját, egyéni véleménye” – írta Gerendy Zoltán.

Hangsúlyozta: a Magyar Vitorlásszövetség a jelenlegi elnökség vezetése alatt, mandátumának félidejében sikeres két éven van túl.

„Talán ott hibáztam, hogy az általam vezetett szövetség által elért eredményeket kevesen kötik a személyemhez” – fogalmazott. „A sikerek ellenére hat elnökségi tagunk úgy döntött, hogy személyes okoknál fogva nem kívánnak a Magyar Vitorlásszövetség elnökével tovább dolgozni. Ez a jelenleg hat fő eredetileg három főről indult, majd vélhetően egyéni érdekek mentén felépített taktikai okokból további elnökségi tagokat vont be.”

Gerendy szerint az érintett elnökségi tagok pénteken megjelent sajtónyilatkozatukban közzétett magánvéleményükről sem az őket jelölő tagszervezetek tagjaival nem egyeztettek, sem az MVSZ tagegyesületeinek véleményét nem kérték ki.

„A közelmúltban kialakult váratlan elnökségi helyzet megoldására párbeszéd útján történő rendezést szorgalmaztam. Miután ez a törekvésem elutasításra került, legutóbb már írásban azt jeleztem a hat érintett elnökségi tag felé, hogy elfogadom a folyamatosan lebegtetett lemondásukat, az azáltal adott lehetőséget a gyors, teljes tisztújításra. Személyem nem ragaszkodik a pozícióhoz, hanem sportszerű megméretést vállalva kívánom azt vagy újraválasztással megtartani, vagy visszaadni azoknak, akiktől a mandátumomat kaptam. Ez a véleményem azóta sem változott, az elnökről és az elnökségi tagokról döntsön azok véleménye, akik jogosultak dönteni erről és ne hat elnökségi tag szerezzen jogot az elnökség összetételének kialakítására” – fogalmazott az elnök.

Az MVSZ elnökségének kilenc tagjából hat – Juhász Miklós, Kurucz Sándor, Náray Vilmos, Rutai István, Siklósi Máté és Sükösd Balázs – javaslatára a jövő keddi elnökségi ülés napirendjére vette, hogy október 28-ára rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen Gerendy Zoltán elnök visszahívását és – a szükséges jogi lépések megtétele után – elnökségi tisztújítást kezdeményez.

A pénteki közleményt aláíró elnökségi tagok nem osztják Gerendy Zoltánnak azt a véleményét, hogy a szövetség jelenlegi vezetése képes megbirkózni a következő két év sokrétű, embert próbáló feladataival, és változást tartanak szükségesnek. Ezért kezdeményezik az elnök visszahívását.

Az aláírók jelezték, hogy noha a nézeteltérések felszámolására számos kísérlet történt, az elnök a megállapodásokat többször is figyelmen kívül hagyva újabb kísérleteket tett az egyértelműen elutasított döntések megvalósítására. Az ebből eredő folyamatos feszültség már az elnökség és az MVSZ szervezetének működőképességét fenyegeti – fogalmaztak, lemondásra szólítva fel Gerendy Zoltánt, aki szerintük ragaszkodik a pozíciójához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik