Asztalitenisz: Nátrán Roland maradt a hazai szövetség elnöke

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 15:44
null
Nátrán Rolandot újabb négy évre megválasztották (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Újabb négy évig Nátrán Roland lesz a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) elnöke. A hétfői tisztújító közgyűlésen a sportág eddigi első embere egyetlen jelöltként 69 támogató szavazatot kapott, hatan voksoltak ellene – írja az MTI.

 

A közgyűlésen a napirend előtt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója kapott szót, aki szerint a sportág fantasztikusan teljesített az elmúlt másfél évben. Ezzel arra utalt, hogy a női válogatottnak, valamint férfi egyesben Majoros Bencének sikerült kvótát szereznie a tokiói olimpiára, és a Pergel Szandra, Szudi Ádám vegyes párosnak is jó az esélye az ötkarikás részvételre. A sportvezető elismerően szólt arról is, ahogyan asztaliteniszben a járvány közepette meg tudták rendezni a versenyeket. Hozzátette, hogy az utánpótlás is jó évet zárt, főleg a lányoknál, és dicsérően szólt a sportág sikeres programjairól, valamint infrastrukturális fejlesztéseiről is.

Nátrán Roland elnök először emlékeztetett arra, hogy Jónyer István bekerült a Nemzet Sportolói közé. Ezt követően a beszámolójában nemcsak az elmúlt egy évet, hanem a 2017-ben megválasztott elnökség teljes időszakát értékelte. Mint mondta, az elmúlt évek legnagyobb eredményének azt tartja, hogy egységes elnökség és egységes közösség alakult ki az asztaliteniszben, így az építő energia egy irányba mutat.

Nátrán Roland a sikerek között többek között megemlítette a 2019-es felnőtt-világbajnokság és veterán Európa-bajnokság, valamint a World Tour-versenyek megrendezését, a férfiválogatott professzionális menedzselésének megvalósítását, a női válogatott szakmai irányításának megoldását, valamint a paraválogatott kivezetését a paralimpiára. Büszkén jegyezte meg, hogy a magyar asztalitenisz várhatóan öt fővel képviseltetheti magát a tokiói olimpián.

Az elnök szerint kevés pénzből – évi pár százmillió forintból – is látványos fejlesztéseket sikerült megvalósítaniuk. Úgy érzi, mivel az elmúlt években a szövetség sorait is sikerült rendezni, ezért a kiemelt sportágfejlesztési program következő hétéves ciklusában az asztaliteniszt sokkal előrébb kell majd rangsorolni, mint a 2013-as induláskor, amikor éppen csak "becsusszantak" a programba.

„Mivel ott vagyunk a legnépszerűbb sportágak között, bővíthetjük a sportágfejlesztési forrásainkat” – ígérte Nátrán Roland.

Az elnök a következő időszak tervei közé sorolta, hogy az idén augusztusban szeretnének WTT contenderversenynek otthont adni, jövőre pedig megpályázzák az új sorozat, a tenisz Grand Slaméhez hasonló WTT Grand Smash európai állomásának megrendezését. Kitért arra is, hogy aStatisztika Asztalitenisz Utánpótlás Akadémia június végi megnyitása mellett Jónyer Klampár Akadémia néven egy fiú utánpótlásközpont felépítését is tervezik.

Nátrán Roland bejelentette azt is, hogy ősszel pályázik a nemzetközi szövetség (ITTF) végrehajtó bizottsági tagságára, továbbá, hogy a MOATSZ a miniszterelnökséggel közösen kandidál a nemzetközi szövetség Global Home of Table Tennis pályázatára, miután a magyar kormány kötelezettséget vállal egy nagy volumenű, új asztalitenisz infrastrukturális fejlesztésre. Ez azt jelenti, hogy a nyertes városban – Szingapúr és Doha is pályázik – lehet a sportág új tudományos és edzőképző központja, és ott székel majd az ITTF.

A közgyűlés egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját, illetve egyhangúlag elfogadta a felügyelő bizottság beszámolóját, a tavalyi pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést, valamint az idei évi költségvetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik