Asztalitenisz: Póta újabb bravúrja, ismét 0:2-ről fordítva sikerült nyernie Havirovban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 13:39
null
A 39 éves Póta Georgina nemcsak a játékával, a küzdeni tudásával is példát mutat a fiatalabbaknak (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat csehországi állomásán Póta Georgina az előző fordulóhoz hasonlóan a nyolcaddöntőben is kétszettes hátrányból jött vissza és nyert indiai ellenfelével szemben, a Lakatos Tamás, Szudi Ádám párosunk viszont négy játszmában kikapott az első helyen kiemelt hongkongi duótól.

A Csehországban zajló, feeder besorolású WTT-verseny utolsó előtti napján már csak Póta Georginára (világranglista-70.) és a Lakatos Tamás, Szudi Ádám párosra kellett figyelnünk. Kétszeres Európa-bajnoknőnk úgy jutott el a nyolcaddöntőig, hogy az előző fordulóban a francia Audrey Zariffal szemben 0:2-ről fordított – sőt a negyedik játszmában öt meccslabdát is hárított –, s három 12:10-re megnyert szettel továbbjutott. A nyolcaddöntőben az indiai Yashaswini Ghorpade (99.) elleni csata semmivel nem ígérkezett könnyebbnek, ám arra valószínűleg senki sem fogadott volna, hogy a találkozó alakulása kísértetiesen hasonlít majd az előzőhöz: a Zarif elleni párharc forgatókönyve szerint itt is 2:0-ra ellépett az ellenfél, ám Póta a harmadik és a negyedik etapot is 12:10-re hozta úgy, hogy a harmadikban egy meccslabdája is volt az indiainak. Következett a mindent eldöntő ötödik szett, amelyben a lélektani előnyben lévő 39 esztendős magyar klasszis minden rutinját összeszedve 11:6-ra felülmúlta 20 évvel fiatalabb vetélytársát, s másodszor is 0:2-ről visszakapaszkodva bejutott a legjobb nyolc közé – a ma esti negyeddöntőben az első helyen kiemelt dél-koreai Szun Hjo Von (33.) következik.

A Lakatos Tamás, Szudi Ádám párosunk is az elsőnek rangsorolt kettőssel, a hongkongi Lam Sziu-hang, Ho Kvan-kit egységgel találkozott a negyeddöntőben. A mieink jól kezdtek, az első játszmát viszonylag simán elhozták, ám ezt követően az ázsiaiak fokozatosan átvették az irányítást és négy játszmában megnyerték az összecsapást.

WTT-SOROZAT, FEEDER, HAVIROV
Férfiak. Páros. Negyeddöntő:
Lam Sziu-hang, Ho Kvan-kit (hongkongi)–Lakatos Tamás, Szudi Ádám 3:1 (–7, 6, 5, 7)
Nők. Egyes. Nyolcaddöntő:
Póta Georgina–Ghorpade (indiai) 3:0 (–5, –8, 10, 10, 6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik