Asztalitenisz: 2020-ig 2.7 milliárd forint jut sportágfejlesztésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 15:54
A Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) 2.7 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre. Ezt Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelentette be szerdán, az Ormai László Csarnokban megtartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár hozzátette: a MOATSZ 2014 júniusának végéig 220 millió forint állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke azt mondta: 6-7 éves programjuk legfontosabb alappillére az utánpótlásbázis szélesítése. A tervek szerint a sportágfejlesztés keretein belül az igazolt játékosok száma a tavaly év végi 4164-ről 7286-ra emelkedik majd 2020-ra.

„A 2,7 milliárdból nagyjából egymilliárdot létesítményfejlesztésre szánunk. A legfőbb cél az, hogy minél több gyermek sportolhasson" – hangsúlyozta Simicskó István, hozzátéve, hogy a kiemelt edzői programban egyelőre két asztalitenisz-tréner kapott helyet.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke azt mondta: 6-7 éves programjuk legfontosabb alappillére az utánpótlásbázis szélesítése. A tervek szerint a sportágfejlesztés keretein belül az igazolt játékosok száma a tavaly év végi 4164-ről 7286-ra emelkedik majd 2020-ra.

„A sportág olyan lehetőséget kapott, amellyel bűn nem élni – fogalmazott Nátrán Roland. – Azon vagyunk és leszünk, hogy a programunkat minél pontosabban végrehajtsuk. Ehhez össze kell fognia az egész asztalitenisz-társadalomnak, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk felhasználni ezt az összeget."

Mint megemlítette, munkájuk egyik első eredménye már csütörtökön érzékelhető lesz, akkor veszi át ugyanis középfokú bizonyítványát 40 Pécsen végzett sportági edző. Ezt a képzést – a Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével – a jövőben a Testnevelési Egyetemre is szeretnék kiterjeszteni.

Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a programban fontos szerepet kapnak az infrastrukturális fejlesztések mind Budapesten, mind vidéken.

A sajtótájékoztató előtt és után Simicskó István megtekintette a válogatottak edzését a Marczibányi téri létesítményben, végül pedig maga is ütőt ragadott, s néhány labdamenet erejéig a világbajnok Klampár Tibor ellenfele volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik