Évforduló: a KSI ötvenéves fennállását ünnepelték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 21:30
null
Az első sorban (balról jobbra): Kamuti Jenő, Sákovicsné Dömölky Lídia, Grosics Gyula Kertész Alíz, Magyar Zoltán, a másodikban: Benedek Tibor, Szívós István, Schmitt Pál, Felkai László, Török Ferenc és Kulcsár Gergely (Fotó: MTI)
Edzők, sportvezetők ünnepelték szerda este a Központi Sportiskola (KSI) megalakulásának 50. évfordulóját.

 

A Magyar Edzők Társasága (MET) által szervezett ünnepségen Molnár Zoltán, a testület elnöke bevezetőjében azt mondta, az eseményre rendhagyó módon ezúttal nem a sportolókat, hanem KSI és ezen keresztül a magyar sport sikerességért sokat tevő edzőket és sportvezetőket hívták meg, és egyfajta ajándékként szánták nekik a közös emlékezést.

„Újszerű ez a kezdeményezés, reméljük, nem ez az utolsó ilyen alkalom” – tette hozzá, utalva arra: a megújult MET egyik legfontosabb célkitűzése, hogy emelje a magyar edzők presztízsét és megbecsülését.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke ünnepi beszédében kiemelte: örül, hogy az edzők mostanában a korábbinál nagyobb megbecsülésben részesülnek, hiszen megfogalmazása szerint mégiscsak „ők az aranytojást tojó tyúkok”.

Köpf Károlynak, a MET főtitkárának javaslatára a jelenlévők néma felállással emlékeztek meg azokról a KSI-hez köthető kitűnő szakemberekről, sportvezetőkről, akik már nem jöhettek el a rendezvényre. Köztük olyan legendákat említett meg, mint Széchy Tamás, Lemhényi Dezső, Csanádi Árpád vagy a közelmúltban elhunyt Gyarmati Dezső.

Megtisztelte az eseményt Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, a nemzet sportolója, valamint Török Ferenc kétszeres olimpiai aranyérmes öttusázó, akik egykor az utánpótlást nevelték a KSI-nél. Jelen volt Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki fiatalon a Központi Sportiskolában játszott, s a szintén háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kásás Tamással, valamint a kajakozó Storcz Botonddal együtt a klub legeredményesebb sportolója.

Kamuti Jenő, a Magyar Fair Play Bizottság elnöke a rendezvényen bejelentette, hogy a testület fair play díjban fogja részesíteni a KSI-t.

Hazsik Endre, a jelenleg 11 szakosztályt működtető KSI főigazgatója elmondta, hogy a fél évszázad során 16 olimpiai bajnok nőtt fel a klubban, közülük legutóbb, Londonban a kajakozó Kozák Danuta és Szabó Gabriella, valamint a tornász Berki Krisztián lett aranyérmes. Hozzáfűzte: a sikerek az idén is folytatódtak, így az egyik legeredményesebb évét fogja zárni az egyesület.

Az ünnepi eseményen részt vett Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára és Ormai László, a MET korábbi elnöke is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik