MOB: Schmitt Pál egyezet a NOB-elnökkel Pars ügyéről

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 14:55
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén Schmitt Pál, a szervezet elnöke elmondta, a jövő héten személyesen találkozik Jacques Rogge NOB-elnökkel Lausanne-ban, akivel egyeztet arról, milyen további lépésekre van kilátás a fehérorosz kalapácsvetők, illetve Pars Krisztián pekingi eredményének ügyében.

Először vett részt a MOB elnökségi ülésén Czene Attila sportért felelős államtitkár, aki elmondta, az olimpiai bizottság plusz 700 millió forintos támogatást kap, amelyet a londoni ötkarikás játékokra való felkészülésre fordítanak.

Eldőlt, hogy a londoni olimpia előkészítő bizottságának vezetésével Kovács Istvánt bízzák meg, míg a csapatvezetői tisztséget 2012-ben is Molnár Zoltán főtitkár látja el.

A testület elfogadta a szingapúri ifjúsági olimpiára utazó delegáció névsorát: a küldöttség fővédnökségét Egerszegi Krisztina és Gyulay Zsolt látja el – a fiatalokat egyébként július 30-án, az Uránia filmszínházban búcsúztatják ünnepélyes keretek között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik