Frizbimérkőzések játékvezető nélkül

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 20:48
Július 4-én, szombaton ismét pályára lépnek a magyar repülőkorong-bajnokság csapatai, a világbajnokságot pedig, amelyre története során először a válogatott kijutott, 2021-re halasztották.

Talán kevesebben tudják, hogy frizbizésben bajnokságokat, világversenyeket is rendeznek, sőt állítólag az amerikaiak eltökélt célja, hogy 2028-ban olimpiai sportág legyen, amire minden esély megvan, elvégre a rendező országnak jogában áll legalább egy, hazájában népszerű sportágat felvenni a programba. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már hivatalosan is elismerte a Repülőkorong-világszövetséget (WFDW), amely egyéb, repülőkorongokra épülő sportok mellett az ultimate frizbit is felügyeli. Hazánk eddigi legnagyobb sikere, hogy a férfiakból és nőkből álló magyar vegyes csapat története során először indulhatott volna a világbajnokságon az idén, ám a hollandiai rendezvényt a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották.


Jó hír viszont, hogy július 4-én folytatódik a márciusban félbeszakadt Well Travel Liga, vagyis az ultimate NB I.

Miután ebben a sportágban az idény nem őszi-tavaszi rendszerű, hanem tavaszi-őszi, a 2020-as bajnokság vége eleve október, ezért a három hónapos kényszerszünet nem jelentett gondot. Az elmaradt mérkőzéseket augusztus végéig kell pótolniuk a csapatoknak, ekkor ugyanis indul a Magyar Kupa is.

Fotó: Xavier Leoty/AFP


Hazánkban az 1992–1993-as kiírás óta rendeznek magyar bajnokságot, az idén hét együttes indul az élvonalban. Az ultimate-kategóriában egyébként két héttagú csapat játszik egymással, és hasonlít az amerikai futballhoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt tilos a testi kontaktus, és kötelező passzolni – koronggal futni tilos.

A cél nagyjából hasonló: a futballpálya két végére festett háromméteres célterületbe kell juttatni a korongot. Ha a passz sikertelen, az ellenfélé a támadás joga. Talán ez az egyetlen olyan csapatsportág, amelyben nincs játékvezető, és mivel rengeteg a fiatal, sok olyan együttes létezik, amelyben a felnőttek mellett gyerekek is játszanak – de itthon akad 40 éves repülőkorongos is.

Merthogy hivatalosan ez a sportág neve – a frisbee nevet az eszközt feltaláló egyesült államokbeli cég levédette, így hivatalosan nem használható. És hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből jó repülőkorongos legyen?

Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto

„Elsősorban ruganyosság, jól kell futni, és nem árt, ha az illetőnek van labdaérzéke – mondta a Csupasportnak Sarkadi Béla kommunikációs tanácsadó. – Az ultimate-kategórián kívül van két másik is. A legnehezebb talán a disc golf, amelynél egy hetven centiméter átmérőjű lyukba kell betalálni a koronggal, a freestyle-kategóriában pedig a sokak által ismert kúpos frizbivel zenére kell bemutatni egy koreográfiát, majd a versenybírók pontozása dönti el, ki a győztes.”


Itthon is csaknem harminc éve ismert

Magyarországon a rendszerváltást követően jelent meg a sportág, Ózdon egy amerikai angoltanár ismertette meg a középiskola diákjaival a sportágat 1992-ben, egy évvel később pedig egy szombathelyi általános iskola pályakezdő testnevelő tanára hozott létre csapatot Angliában folytatott tanulmánya után. A magyar szövetség 2004-ben alakult meg, majd 2014-től a versenysportot felügyelő sportági szakszövetség is. A sportág és az eszköz egyébként az Egyesült Államokból származik, ahol anno egy pékség pités fémtálcáit kezdték dobálni szórakozásként, s a pékség tulajdonosát hívták Frisbie-nek. Aztán az ötvenes években már egyetemi tanárok dolgoztak egy olyan csapatsporton, amelyben nincs testi kontaktus, és az amerikai futball, valamint a kosárlabdaázás szabályait ötvözi – ez lett az ultimate frizbi.


Címlapfotó: Gabriel Bouys/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik